Ezen a héten a művelődési ház, mint a korábbi években minden nyáron, játékdélelőttel várta a kesztölci iskolásokat. A foglalkozásokon kb 25 gyerek vett részt. A gyerekek vidáman és felszabadultan töltötték el idejüket nálunk, pingpongoztak, csocsóztak, léghokiztak, társasoztak, minden nap alkottak a kézműves foglalkozáson. Együtt varrtunk, szabtunk, ragasztottunk, és mi felnőttek ismét rácsodálkoztunk arra, hogy milyen fantasztikusan kreatívak a gyerekek! Köszönjük, hogy velünk voltatok! Jövő nyáron ismét találkozunk!
A Boldogasszony csipkéje, Tóth Norbert, a dunaföldvári Tóth Cukrászda cukrászmesterének alkotása nyerte idén a Magyarország Tortája díjat. A tehetséges fiatal cukrász az elmúlt évek döntőinek rendszeres résztvevője, a tavalyi évben bronzérmet nyert.
A „Megyénk körül, megyünk körül” program keretében Kocs-Kesztölc találkozó lesz 2019. szeptember 4-én, szerdán. Az esemény során a kesztölci delegációt Kocs község fogadja. Vegyen részt Ön is!
Az E.ON tájékoztatása szerint augusztus 29-én, csütörtökön 8 és 15 óra között, karbantartási munkálatokat végeznek az elektromos hálózaton Kesztölc egyes területein.
Augusztus 10-én, szombaton került megrendezésre a Csillaghullás Fesztivál Kesztölcön. Az eseményen Hollerné Racskó Erzsébet, az Országos Szlovák Önkormányzat elnöke a szlovákságról, illetve az önkormányzati választásokról beszélt. Mindemellett Marek Viktor történész és Pető Zsuzsa régész előadását is meghallgathattuk. A rendezvényen dr. Völner Pál országgyűlési képviselő is beszédet mondott. A gyerekeket barkácsolással, csillagvadászattal és zseblámpás éjszakai sétával várták. A finom ételek és italok közepette a jó hangulatról Szalkay Dávid és a Jazzformers, a SantovSka zenekar, valamint Don.öcs gondoskodott.
Habár idén hétfőről keddre virradó éjszaka várható az augusztusi csillaghullás tetőpontja, egy kis szerencsével a mai Csillaghullás Fesztiválon is láthatjuk a Perseidák meteorrajt!
Térségünkben több mint három éve öt fiatal összefogott, akik a meteorológia és a különböző légköri jelenségek iránt rajonganak. Naprakész előrejelzést biztosítanak, illetve visszatekintenek az előző évtized, évszázad időjárására is. A „Dorog-Esztergom térségének időjárása” portál üzemeltetői előrejelzést készítettek a Csillaghullás Fesztiválra! Lássuk, milyen idő várható szombaton!
Nemrégiben költözött Kesztölcre Bíró Ádám, aki negyedszáz évig hangszerkészítő mester volt. Jelenleg a másik kedvenc munkáját űzi: műsorvezető-hangosító. Bíró Ádámmal Lehoczki Dávid beszélgetett.
Egy baleset miatt korábban megsérült Kesztölcön az útszéli kereszt. Ennek helyreállítási munkáit hajtották végre. A kereszt felszentelésére 2019. augusztus 3-án, szombaton került sor ünnepélyes keretek között.
Az eseményen Vöröskői István polgármester köszöntötte az egybegyűlteket, majd a Pilisi Himnusz eléneklése után Magyar Pál atya felszentelte a keresztet. Radovics Istvánné, Panni néni ismertette a résztvevőkkel a kereszt történetét, melyhez két legenda is fűződik. Az ünnepi műsor után a kereszt mögötti területen pikniket rendeztek.
Fotók: Juhász Sándor, Makovics János, Walczer Patrik, Lehoczki Dávid
A csurgói buszmegállónál egy életerős fa állapota hirtelen megromlott. Sajnos elpusztult, melyet ki kellett vágni. A fa kivágásánál viszont kiderült, hogy nem természetes módon következett be a pusztulása.