Kesztölciek is csobbantak a Szigligeti strandon Újévkor!
2019. január 1-jén ismét várták a Szigligeti strandra azokat a fürdőzőket, akik elég bátrak voltak, hogy megmártózzanak a 2 fok közeli habokban. Sokan el is jöttek az eseményre, hiszen közel 600 ember ugrott a vízbe a kötelező orvosi vizsgálatok után. A vendéglátósok meleg teával, forralt borral és babgulyással várták az átfagyott sportolókat.
A kesztölci férfiak csoportosan utaztak el az eseményre Kovács Tamás, Kara János, Chrompota Gábor, Pócsföldi Zoltán, Benke Zsolt, Héjja János, Kochnyák Sándor és a piliscsévi Bohner Zoltán személyében.
Kovács Tamás elmondta, hogy mindenki örömére a 64 éves Koknyák Sándor is részt vett az eseményen, mely kiemelkedő teljesítménynek számít az ő korában. Az eseményen először településünkről 2017. január elsején Kovács Tamás vett részt, majd 2018-ban hárman indultak útnak, idén pedig már nyolcan vettek részt a rendezvényen.
A csobbanás mellett Dér Heni és Mystery Gang koncerten vehettek részt az érdeklődők. A vízibicikli versenyen pedig mindenki bemelegíthetett.