Kesztölc Kestúc

keresés

December 14-én, pénteken került megrendezésre az Évzáró Kézilabda Gálával egybekötött Év Sportolója, Év Edzője díjátadó.

A díjátadó ünnepségen dr. Tittmann János polgármester köszöntötte az egybegyűlteket. Beszédében elmondta, hogy mennyire büszke a folyamatos dorogi sportsikerekre. Idén az Év Sportolóinak diótörő figurákat ajándékozott. Elmondta, hogy azért jutott a választása a Diótörőre, mert a sportban is a törekvés, erő és az előrejutás a tényező, hiszen az E. T. A. Hoffmann művében a Diótörő is a legkeményebb dió feltörésével próbálkozott, majd a sikere után elnyerte a hercegnő kezét, és ő is egy herceggé változott. Az elismeréseket a polgármester a sportágak klubjainak elnökeivel együtt adta át.

Másodikként Szekér Zoltán intézményvezető osztotta meg a gondolatait, kiemelte, hogy a versenysport mellett a szabadidősport is kiemelkedő helyen szerepel városunkban, hiszen egyre többen csatlakoznak a futó és a kerékpáros klubokhoz. Szekér Zoltán egy díjjal köszönte meg Málnás Zsolt rendőr alezredesnek a dorogi rendőrség segítségét, illetve a szabadidősportolók biztonsága érdekében elkövetett alázatos odafigyelést. Egyébként a december 7-én megrendezett, a Nemzetiségi és Értéktár Nappal egybekötött díjátadón, Málnás Zsolt nyerte el a Megye Rendőre címet.

Az Év Sportolója díjazottjai: Barna Gergő, Faragó Bálint, Lénárth Tamás, Farkas Koppány, Fehérvári, Jázmin, Vátzi Bálint, Kaposvári Eszter, Kolozsvári Barnabás, Tolvaj Dorka, Botzheim Gregor Zalán, Meczger Sára, Tamás Izabella.

Az Év Edzője jelöltek: Fenyvesi László – labdarúgás, Erdős Krisztián – kézilabda, Boda Árpád – úszás, Klányi János – birkózás.

A közönségszavazat alapján az idei évben Klányi János kapta meg az Év Edzője elismerést.

További sikereket kívánva gratulálunk a sportolóknak és az edzőknek!

Fotók: Tücsök György

Olvasta már?

Ismét tűzgyújtási tilalom lépett érvénybe!

A tartós kánikula, az erős napsütés és a csapadékhiány eddig is okozott gondokat, és most tovább szárítja a növényzetet, ezért június 22-től Budapesten, valamint Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom és Szabolcs-S...

2026.06.30 éjfélig meghosszabbították a hőségriasztást!

A HungaroMet Magyar Meteorológiai Szolgáltató Nonprofit Zrt. előrejelzési adatait figyelembe véve Dr. Szabó Enikő helyettes országos tisztifőorvos az ország egész területére vonatkozóan a 2026. június 20-án (szombat) 00.00 órától elrendelt II. f...

2026/2027. évi helyközi menetrendek egyeztetése

A Közlekedési és Beruházási Minisztérium megbízása alapján az országos, regionális és elővárosi közforgalmú vasúti- és autóbusz-közlekedés szervezésében a Közlekedéstudományi és Építésügyi Minőségellenőrző Intézet Személyszállítási Közszolgáltatás...