Kesztölc Kestúc

keresés

Az esztergomi Tár-Lak Szalonban állították ki a Kesztölcön élő Végh Sándor ötvös-szobrászmester alkotásait. Az 1956-os forradalom és szabadságharc ötvenedik évfordulójára fémből készült lyukas zászlóját is megcsodálhatta a közönség, amelyet a 2016-os kesztölci megemlékezésen mutattak be. Waltzer Patrik írása

Vincze Attila versmondó Reményik Sándor és Sajó Sándor verseivel kellemes hangulatot teremtett a teremben, ahol Végh Sándor elérzékenyült a magyarságunk fontosságát bemutatni kívánó szavallatok hallatán. A későbbiekben Csizmadia Katalin fuvola és Málnai József zongorajátéka következett, majd Szabó-Berghauer Zoltán személyes hangvételű köszöntőjével nyitotta meg a kiállítást.

A dorogi Gáthy Zoltán Városi Könyvtár és Helytörténeti Múzeum vezetője elmondta, hogy ugyan alig ismeri a kesztölci mestert, de személyében egy szerény, visszafogott embert ismerhetett meg. Beszédében az alkotásokat is ismertette, amelyeknek a szemlélete során megérthetjük azok mély és burkolt gondolatait is.

Végh Sándor művészetében kiemelt helyet foglal el Kolozsvár, Ferencváros és nem utolsó sorban Kesztölc szeretete, hiszen életének különböző szakaszaiban élvezhette a három település nyújtotta lehetőségeket. A rendszerváltás után a Pilis lábánál találta meg a lelki békét nyújtó otthonát, ahol ma is ugyanolyan szellemben alkot, mint évtizedekkel ezelőtt.

A kesztölci mester kiállítását szeptember 18-ig tekinthetik meg az érdeklődők Esztergomban.

Olvasta már?

Ismét tűzgyújtási tilalom lépett érvénybe!

A tartós kánikula, az erős napsütés és a csapadékhiány eddig is okozott gondokat, és most tovább szárítja a növényzetet, ezért június 22-től Budapesten, valamint Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom és Szabolcs-S...

2026.06.30 éjfélig meghosszabbították a hőségriasztást!

A HungaroMet Magyar Meteorológiai Szolgáltató Nonprofit Zrt. előrejelzési adatait figyelembe véve Dr. Szabó Enikő helyettes országos tisztifőorvos az ország egész területére vonatkozóan a 2026. június 20-án (szombat) 00.00 órától elrendelt II. f...

2026/2027. évi helyközi menetrendek egyeztetése

A Közlekedési és Beruházási Minisztérium megbízása alapján az országos, regionális és elővárosi közforgalmú vasúti- és autóbusz-közlekedés szervezésében a Közlekedéstudományi és Építésügyi Minőségellenőrző Intézet Személyszállítási Közszolgáltatás...