Kesztölc Kestúc

keresés

A kemma.hu szervezésében került megrendezésre az „Év Párja 2018” elnevezésű verseny. A második helyezett pedig egy kesztölci pár lett Kain Renáta és Péter személyében! Renátát kérdeztük az eredménnyel kapcsolatban.

Nagy volt a verseny, hiszen összesen 12 ezer szavazat érkezett a szerelmespárokra és a kesztölci pár csak 17 szavazattal csúszott le a főnyereményről. Így végül 1492 szavazattal a dobogó második fokát foglalhatták el, ezzel elnyerve a 15 ezer forint értékű gyertyafényesvacsora-utalványt.

 „Nagyon örültünk, hogy ilyen sokan támogattak a szavazatukkal. Sokáig az első helyen álltunk, majd a verseny utolsó napjaiban láttunk, hogy a másik pár megelőzött minket, így az utolsó két napban még belehúztunk a szavazatok gyűjtésébe.” – mondta el Renáta. „Persze kicsit csalódottak voltunk, amikor láttuk, hogy csak 17 szavazat volt a különbség, de így is nagyon szép eredmény. Ezúton is szeretnénk mindenkinek megköszönni a sok támogatást, szavazatot!” – tette hozzá.

A verseny résztvevőit IDE kattintva tekinthetjük meg, az első három helyezettről szóló cikket pedig IDE.

Olvasta már?

Támogatói döntés a versenyképes járások programról

Tisztelt Kesztölciek! A mai napon Erős Gábor országgyűlési képviselő Úr átadta a Versenyképes Járások támogatói döntéséről szóló dokumentumot a polgármesternek, mely szerint Kesztölc Község 17 250 000 forint vissza nem térítendő támogatást kapo...

Igazgatási szünet 2025. július 21- augusztus 01

Kesztölc Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 36/2025. (III. 26) sz. határozatával a 460/2022. (XI. 10.) Korm. rendelet 1. § b) pontja alapján igazgatási szünetet rendel el a Kesztölci Polgármesteri Hivatal tekintetében. Az igazgatá...