Kesztölc Kestúc

keresés

Január 14-én, a mai napon ismét az M4 csatorna stábja látogat el településünkre! A kész felvételt a Kerékpártúra magazinban láthatjuk majd! Lehoczki Dávid kérdezte a műsor szerkesztőjét, Varga Krisztát.

A magazin mindig egy adott várost, vagy túra útvonalat mutat be, úgy hogy a néző közben tájékozódjon az ottani látnivalókról, helyi kerékpáros életről, lehetőségekről, esetleg bringás kötődésű rendezvényekről. Ezt fogják Kesztölcön is véghezvinni, miközben áttekernek Piliscsévre.

A stáb már harmadszor forgat Kesztölcön. Tavaly tavasszal Szekér Zoltán, a Dorogi Sportegyesület vezetője kalauzolta a vendégeket a PilisBike útvonalán. Az év végén Klastrompusztán néztek szét, és beszélgetek Szivek Péterrel és Szivek Györggyel a kesztölci borokról. A hétfői túra szereplőinek kísérője Nyírő András lesz. A csapat kesztölci Erdészház Turistaszállóból indul, majd a film szereplői az Erika Cukrászdánál kerékpárt kölcsönöznek. Beszélgetnek Kara Donáttal, a Cestölc Critical lelkével, majd a Piliscsévi Pincefaluba tekernek át, végezetül pedig az Apis Farmon közös sajtkészítés lesz!

A helyszínek között kerékpáron történik a beszélgetés. Szó lesz a kerékpáros turizmusról, illetve megemlítésre kerülnek a helyi termékek: levendula, bor, méz. De a kerékpáros fejlesztésekre is kitérnek majd.

Olvasta már?

Támogatói döntés a versenyképes járások programról

Tisztelt Kesztölciek! A mai napon Erős Gábor országgyűlési képviselő Úr átadta a Versenyképes Járások támogatói döntéséről szóló dokumentumot a polgármesternek, mely szerint Kesztölc Község 17 250 000 forint vissza nem térítendő támogatást kapo...

Igazgatási szünet 2025. július 21- augusztus 01

Kesztölc Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 36/2025. (III. 26) sz. határozatával a 460/2022. (XI. 10.) Korm. rendelet 1. § b) pontja alapján igazgatási szünetet rendel el a Kesztölci Polgármesteri Hivatal tekintetében. Az igazgatá...