Kesztölc Kestúc

keresés

Kesztölc területét is érinti a Horizont kerékpáros túraútvonal, melynek köszönhetően most már nemcsak a bakancsos turisták, de az országot két keréken járó kirándulók is egyre nagyobb számban látogathatnak el telepüsénkre. Az új túraútvonal jelzéseivel már a kesztölci utcákon is találkozhatunk.

A Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség (MAKETUSZ) az Aktív Magyarország Program támogatásával alakítja ki a mintegy 1500 kilométer hosszúra tervezett Horizont kerékpáros túraútvonalat. A kisebb-nagyobb szakaszokból álló nyomvonal 2026-ban lesz teljes egészében teljesíthető, de a Kesztölcöt is érintő, Nagyoroszi és Bakonybél közötti szakasz már 2024 őszétől bejárható.

A túrához Horizont néven mobilapplikáció is készül, mely bár egyelőre még csak béta verzióban érhető el, de már látható rajta az említett szakasz. Az etapok teljesítésekor virtuális pecséteket lehet majd gyűjteni, így a telefonos alkalmazás egyfajta „igazolófüzetként” is funkcionál.

Kesztölcön az alábbi útvonalon halad a Horizont kerékpáros túraútvonal nyomvonala, melyet a narancssárga színű logókkal jelölnek:

Klastrom utca Széchenyi István u./Szabadság tér Esztergomi u./Lencsehegyi u. (Kesztölc bekötő út) Akácos utca Kesztölc-Dorog átvezető kerékpáros nyomvonal.

(Forrás: maketusz.hu)

Olvasta már?

Tájékoztatás a hulladék elszállítás változásáról!

2025. március 25-től a Közép-Magyarországi Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. helyett az NHSZ Tatabánya Hulladékgazdálkodási és Környezetvédelmi Zrt. látja el Kesztölc hulladékgazdálkodási feladatait a MOHU MOL Hulladékgazdálkodási Zrt. jóváhagyá...

Elkezdődik az M1-es autópálya bővítése

Elkezdődik az M1-es autópálya bővítése - közölte az MKIF Zrt. Kommunikációs Igazgatósága. A tényleges munkálatok több ütemben zajlanak majd. Az M1 mintegy 80 km-en bővül (pontosan 78 km hosszan), a...