Kesztölc Kestúc

keresés

A tervzsűri a napokban fogadta el a kiviteli és környezetvédelmi engedélyezési terv alapján az M100-as út nyomvonalát.

Amennyiben az engedélyező hatóságok elfogadják, a képen látható nyomvonalon épül meg az M100-as gyorsforgalmi út.

Dorogon körforgalmú csomópontot létesítenek a Kesztölci elágazásnál, illetve a vasút felett felüljáró épül. Kesztölcön az alsó bejáratnál különszintű csomópont épül. A felső bejárat után pedig lejárót létesítenek.

Az M100-as útvonala Kesztölc mellett halad majd végig, amely miatt nagyobb hangszennyezés várható a településen. Kesztölcöt elhagyva az út Leányvár végén, a piliscsévi elágazásnál kanyarodik majd fel Úny-Tinnye irányába.

Az út építése természetesen még várat majd magára, hiszen az államnak rengeteg területet kell majd még kisajátítania, például olyanokat is, ahol most méhészet működik.

Olvasta már?

Ismét tűzgyújtási tilalom lépett érvénybe!

A tartós kánikula, az erős napsütés és a csapadékhiány eddig is okozott gondokat, és most tovább szárítja a növényzetet, ezért június 22-től Budapesten, valamint Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom és Szabolcs-S...

2026.06.30 éjfélig meghosszabbították a hőségriasztást!

A HungaroMet Magyar Meteorológiai Szolgáltató Nonprofit Zrt. előrejelzési adatait figyelembe véve Dr. Szabó Enikő helyettes országos tisztifőorvos az ország egész területére vonatkozóan a 2026. június 20-án (szombat) 00.00 órától elrendelt II. f...

2026/2027. évi helyközi menetrendek egyeztetése

A Közlekedési és Beruházási Minisztérium megbízása alapján az országos, regionális és elővárosi közforgalmú vasúti- és autóbusz-közlekedés szervezésében a Közlekedéstudományi és Építésügyi Minőségellenőrző Intézet Személyszállítási Közszolgáltatás...