Kesztölc Kestúc

keresés

Dr. Magyar Pál atya meggyújtotta a 4. adventi gyertyát.

Kedves Kesztölciek!

Az utolsó Adventi vasárnapi lila gyertya meggyújtásával még nem ér véget az ünnepre való várakozás időszaka. Négy nap múlva következik az Ünnep.

Az utolsó gyertya a szeretet jelképezi és Keresztelő Szent János odaadását, aki hittel, reménnyel és örömmel hirdette a NEGYEDIK ÍGÉRET valóságát, Jézus eljövetelét, aki a SZERETET által jut el az emberek szívéhez. Az egész éves bizonytalanság és feszültség után ideje megnyugodnunk és fokozottan figyelnünk egymásra. A négy gyertya fénye együtt a világosság, amely Jézus születésével szétárad a Földön. Jó lenne, ha az öröm, a szeretet, a figyelem, a kedvesség kifejezéseket nem csak az Adventi vasárnapok idején és a karácsonyi ünnepek alatt emlegetnénk, hanem az év minden napján kiejtenénk, beépítenénk gondolatainkba, tetteinkbe, életünkbe.

Kívánom, hogy mint Jézus születésekor a jászolban, Magunk is váljunk áldássá, ajándékká a családunk és a körülöttünk élők számára. Remélem, hogy mindenkinek lesz lehetősége egy kicsit megállni és igazán átélni ezt az elkövetkező csodálatos ünnepet.

Hozzon ez a vasárnap sok boldogságot, örömet Önöknek és kapjanak sok-szeretetet az év minden napján.

                                                                                              Farkas Krisztina

                                                                                               polgármester

Olvasta már?

KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS

KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Kesztölc község Önkormányzata, valamint a Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat nevében szeretnénk megköszönni Nádasi Istvánnak a tartós élelmiszergyűjtés megszervezését, továbbá köszönjük az adományozó lakosoknak a sok...

Iskolai étkeztetés

Tisztelt Szülők! 2024. szeptember 03-től biztosított az iskolai étkezés. Kérjük, hogy a szeptemberi étkezési szándékot legkésőbb 2024. augusztus 30-ig szíveskedjenek jelezni Klányi Ottónénak a 30/324-5128 telefonszámon. Az étkezési igényről ki...

Megyénk körül megyünk körül

Tisztelt Kesztölciek! Tájékoztatom Önöket, hogy 2021. július 21-én kerül sor a Megyénk körül megyünk körül című program keretében a Kocs-Kesztölc páros találkozóra.