Kesztölc Kestúc

keresés

Kesztölciek is csobbantak a Szigligeti strandon Újévkor!

2019. január 1-jén ismét várták a Szigligeti strandra azokat a fürdőzőket, akik elég bátrak voltak, hogy megmártózzanak a 2 fok közeli habokban. Sokan el is jöttek az eseményre, hiszen közel 600 ember ugrott a vízbe a kötelező orvosi vizsgálatok után. A vendéglátósok meleg teával, forralt borral és babgulyással várták az átfagyott sportolókat.

A kesztölci férfiak csoportosan utaztak el az eseményre Kovács Tamás, Kara János, Chrompota Gábor, Pócsföldi Zoltán, Benke Zsolt, Héjja János, Kochnyák Sándor és a piliscsévi Bohner Zoltán személyében.

Kovács Tamás elmondta, hogy mindenki örömére a 64 éves Koknyák Sándor is részt vett az eseményen, mely kiemelkedő teljesítménynek számít az ő korában. Az eseményen először településünkről 2017. január elsején Kovács Tamás vett részt, majd 2018-ban hárman indultak útnak, idén pedig már nyolcan vettek részt a rendezvényen.

A csobbanás mellett Dér Heni és Mystery Gang koncerten vehettek részt az érdeklődők. A vízibicikli versenyen pedig mindenki bemelegíthetett.

Kovács Tamás videója>>

Olvasta már?

Ismét tűzgyújtási tilalom lépett érvénybe!

A tartós kánikula, az erős napsütés és a csapadékhiány eddig is okozott gondokat, és most tovább szárítja a növényzetet, ezért június 22-től Budapesten, valamint Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom és Szabolcs-S...

2026.06.30 éjfélig meghosszabbították a hőségriasztást!

A HungaroMet Magyar Meteorológiai Szolgáltató Nonprofit Zrt. előrejelzési adatait figyelembe véve Dr. Szabó Enikő helyettes országos tisztifőorvos az ország egész területére vonatkozóan a 2026. június 20-án (szombat) 00.00 órától elrendelt II. f...

2026/2027. évi helyközi menetrendek egyeztetése

A Közlekedési és Beruházási Minisztérium megbízása alapján az országos, regionális és elővárosi közforgalmú vasúti- és autóbusz-közlekedés szervezésében a Közlekedéstudományi és Építésügyi Minőségellenőrző Intézet Személyszállítási Közszolgáltatás...