Idén is az elmúlt évek hagyományai szerint rendezik meg a solymári búcsút. Változás csupán abban lesz, hogy a programokban gazdag hétvége ezúttal a 750. évforduló jegyében zajlik. A megszokott helyszínek mellet, ebben az évben a Bauernhaus-Solymár és a Szent Kilián Lovagrend Kálvária utcai székháza is megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A Templom teret szeptember 9-e, péntek 12 órától szeptember 12., hétfő hajnali 5 óráig zárják le a gépjárműforgalom elől. A 64-es vonalcsalád járatai ez idő alatt nem mennek fel a térre. A Temető és a Dózsa György utcai lottózó között félóránként közlekedő kisbuszok szállítják az utasokat, díjmentesen.
Természetesen ezúttal sem maradhat el a városnéző kisvonat, mely szombaton és vasárnap 11 és 19 óra között – 30 percenként – ingyenesen szállítja az utasokat a Terstyánszky úti vidámparkhoz és vissza.
A helyszínek 2016-os programja a következő:
szeptember 8. csütörtök
Fatimai Kápolna
16.00 Szentmise
szeptember 9. péntek
Római Katolikus Templom
18:30 Búcsúnyitó szentmise
Művelődési Ház
12:00-20:00 Vissza a középkorba! – holografikus installáció és makett kiállítás
20:00–01:00 KONCERTEK
Redbreast Wilson & Juke Joint Revival
Fran Palermo
Péterfy Bori & LOVE BAND
Bauernhaus - Solymár
16:00 Mesélnek a solymári borpincék! – pincelátogatással egybekötött borkóstoló.
19:00 Erodált szépségek – Rákos Péter fotókiállításának megnyitója
szeptember 10. szombat
Római Katolikus Templom
17:00 Ünnepi szentmise – a misét Spányi Antal megyés püspök celebrálja
Művelődési Ház
12:00-20:00 Vissza a középkorba! – holografikus installáció és makett kiállítás
14:00-17:00 Kikapcsoló – Kud-ART udvar
15:00 A tánc az örök – a wüstenroti és a solymári csoportok táncbemutatója
17:00 Örömzene korhatár nélkül – a Rakoncások gyermekzenekar műsora
20:00 Roy és Ádám Trió – koncert
22:30 Firkin zenekar – koncert
Iskola "B" épület
15:00 Libavonat zenekar – gyermekműsor
16:00 Magicman – bűvész show
17:00 Takács Nicolas
18:00 Bódi Barbara és Szabó P. Szilveszter – operett és musical
19:00 Music Verein Wüstenrot – fúvós koncert
21:00-02:00 SVÁB BÁL – Ungarndeutsche Jungs
Iskola "A" épület
15:00–19:00 Játszó-Tér – népi, ügyességi és logikai játékok, kézműves foglalkozások
Helytörténeti Gyűjtemény
14:00–18:00 Múltunk üzenete – kiállítás Solymár első okleveles említésének 750 éves évfordulója
Bauernhaus - Solymár
14:00–20:00 Bolhapiac, solymári amatőr kézművesek bemutatkozása
SZENT KILIÁN LOVAGREND KÁLVÁRIA UTCAI SZÉKHÁZA
10:00–18:00 Nyílt nap – korabeli viseletek, fegyverek, íjászverseny
Pemü Sporttelep
10 órától Solymár Open Teniszverseny – női, férfi egyéni
15 órától Debi kupa – női, ifjúsági és öregfiúk mérkőzések
szeptember 11. vasárnap
Római Katolikus Templom
10:00 Ünnepi szentmise – a misét Csintalan László kanonok-esperes, Csíkpálfalva plébánosa celebrálja
Művelődési Ház
12:00–20: Vissza a középkorba! – holografikus installáció és makett kiállítás
14:00–17:00 Kikapcsoló – Kud-ART udvar
16:00 Dániel Balázs Boogie Woogie Trió – koncert
17:30 Gabriel Palatchi Trio – koncert
18:30 Szulák Andrea műsora – koncert
20:30 Lerch István & Malek Andrea – szuperkoncert
Iskola "B" épület
15:00 Mintapinty zenekar – gyermekműsor
16:00 Nieto Mercedes és a Nimfa Orientális Társulat – tánc show
17:00 Joker Dance Sporttánc Egyesület
18:00 Dancs Annamária és Kerényi Miklós Máté – operett és musical
19:00 Gáspár Laci
20:00 Csepregi Éva és Végvéri Ádám
Iskola "A" épület
15:00–19:00 Játszó-Tér – népi, ügyességi és logikai játékok, kézműves foglalkozások
Helytörténeti Gyűjtemény
14:00–18:00 Múltunk üzenete – kiállítás Solymár első okleveles említésének 750 éves évfordulója
Bauernhaus - Solymár
14:00–20:00 Bolhapiac, solymári amatőr kézművesek bemutatkozása
14:00 A „Svábház története” – a Bauernhaus vezetéssel egybekötött bemutatása
16:00 Schmeick’s? (Ízlik?) – a Kompanei amatőr színjátszó csoport előadása
17:00 Schwäbischer Albverein (Wüstenrot) – táncbemutató
18:00 Musikverein Wüstenrot – fúvós koncert
SZENT KILIÁN LOVAGREND KÁLVÁRIA UTCAI SZÉKHÁZA
10:00–18:00 Nyílt nap – korabeli viseletek, fegyverek, íjászverseny
PEMÜ SPORTTELEP
10 órától Solymár Open Teniszverseny – páros
szeptember 12. hétfő
RÓMAI KATOLIKUS TEMPLOM
18:30 Német nyelvű, búcsú záró szentmise
Művelődési Ház
12:00–20:00 Vissza a középkorba! – holografikus installáció és makett kiállítás
18:00–22:00 Sördélután a Schaumarer Musikantennel
A SOLYMÁRI BÚCSÚ 2016 rendezője – Solymár Nagyközség Önkormányzati Képviselő-testületének megbízásából – az Apáczai Csere János Művelődési Ház (Varga Zsolt igazgató) és a Solymári Településüzemeltetési Kft. (Feldhoffer József ügyvezető igazgató).
A rendezők a program- és helyszínváltoztatás jogát fenntartják!