A 27/2015. (VI. 2.) MvM rendelet szerint a várományosi listán így szerepel "Pilis és Visegrádi-hegység, királyi erdő a visegrádi királyi központtal, valamint a Kesztölc, Klastrom-puszta pálos kolostor".

A visegrádi és esztergomi várak, és a területen található kolostorok török kortól (1543) kezdődő folyamatos pusztulása ellenére az egykori pilisi „királyi erdő” alapjában véve érintetlenül maradt meg, mint királyi vadászterület, a hozzá tartozó központokkal együtt. Értékeinek védelme természetvédelmi területté nyilvánítása révén (Pilisi Tájvédelmi Körzet, majd Duna-Ipoly Nemzeti Park és UNESCO bioszféra rezervátum) biztosított. 

Különlegessége, hogy a középkortól egyetlen birtoktest, azaz mindig javarészt egy tulajdonos birtokolta (király, állam): ennek köszönhetően nem darabolódott szét, sőt a belső területen a településhálózat sem változott jelentősen, így megmaradt a középkori és kora-reneszánsz emlékekés természeti környezetük egyedülálló együttese.

A Dunakanyar Visegrádnál

A terület középkori településszerkezetéből kikövetkeztethető a korabeli királyi erdő kiterjedése, amely lényegében megegyezik a mai Nemzeti Park területével. A birtokszervezeti és funkcionális kontinuitás minden kétséget kizáróan alapozza meg e történeti táj integritását. A pilisiben egykor élt ciszterci és pálos szerzetesek nagyrészt tudatos tájátalakító tevékenységének nyomai egyértelműsítik, hogy a királyi erdő kolostorai történetileg különösen értékes, integritásában és kontinuitásában kiemelkedő fontosságú, régészeti, építészettörténeti emlékei miatt pedig összetett örökségi értékkel bíró emlékcsoport-együttest alkotnak. E két szerzetesrend alakította sajátos kolostortájak integráns fennmaradását nagyban elősegítette, hogy erdő (vadász) területekhez kapcsolódó királyi birtokon jöttek létre, s ahol a hegyvidéki-erdős környezet miatt az újkori átalakulások a későbbiekben sem pusztították el a legfontosabb tájelemeket, jóllehet maguk a kolostorépületek jelentős pusztuláson mentek keresztül. A Pilis területe ily módon az egyik legjobban azonosítható középkori kolostortájként is történeti értékeket hordoz.

A klastrompusztai Pálos kolostor madártávlatból

A török háborúk után betelepülő szlovák és német telepesek az eredetihez hasonló településstruktúrát hoztak létre, és a Pilis hegység belső területén ekkor, illetve a későbbiekben létrejött falvak minden esetben a középkori királyi kolostorok romjaihoz kapcsolódtak, határhasználatukban is igazodva a középkori területhasználathoz. 

A legújabb korban sem következett be ebben lényeges változás. A falvak erdőgazdálkodási, mezőgazdasági jellege – a hagyományosa mészégetési tevékenységgel együtt – a mai napig fennmaradt, jelentősebb iparosításra nem került sor a középkori erdőterületen. Az egykori királyi erdő gazdálkodását, kezelését hosszú időn át a kincstári szervezet irányította. Ennek köszönhetően a terület egysége megmaradt, és a középkori Királyi Erdővel lényegében megegyező területen létrehozott a Pilisi Tájvédelmi Körzet, jelenleg a Duna-Ipoly Nemzeti

Park pilisi tájegysége, egyben UNESCO bioszféra rezervátum, biztosítja az integritás fennmaradását.

A Pilisi Bioszféra Rezervátum

Hitelesség (autentikusság):

A Pilis az emberi tájhasználat európai jelentőségű példájának tekinthető, mivel itt együtt megtalálható a középkori királyi erdő valamennyi gazdasági-politikai funkcionális eleme (az épített összetevők romjaikban): a 11-13. századi (Esztergom) és 14-15. századi (Visegrád) királyi központok, a vadászterület (pilisi erdők), vadállomány (a középkorban agarakkal, sólymokkal vadászott gímszarvas, őz és vadkan). Ehhez tartoznak a királyi házhoz köthető vallási létesítmények, egyúttal erdei „mintagazdaságok” (a ciszterci és pálos kolostorok romjai és topográfiailag azonosítható birtokterületei), az őket összekötő kommunikációs hálózattal, a Pilist átszelő középkori utak rendszerével (főként a Budát Esztergommal összekötő királyi úttal). A királyi hatalom, vadászat, erdő és vallás összekapcsolódása a legkülönbözőbb korokban és földrajzi pontokon bukkan fel a világ egyes kulturális régióban. Ilyen komplex együttes az UNESCO Világörökségi Listán szereplő Ősi Naga történeti műemléki helyszín, - amely Japán nyolcadik századi fővárosa - magába foglalja a Kasuga hegységet, egy szent állatként tisztelt szarvasfajtával (Cervus nippon), valamint egy, az uralkodóházhoz köthető buddhista kolostorral együtt. A történeti tájak ismérveinek megfelelő Pilisi Királyi Erdő Európában az egyik utolsó, viszonylag egységes állapotban megmaradt királyi erdőbirtok, amely középkor folyamán az uralkodó kizárólagos tulajdona volt. Saját közigazgatással, és a településekhez hasonló, önálló területtel rendelkezett. Vezetője a pilisi ispán volt, a táj kezelését pedig különleges szolgáltató népek (erdőóvók, vadászok, kovácsok stb.) látták el.

A középkori királyi birtok és vadászterület sajátos elhelyezkedése, morfológiai és topográfiai adottságai miatt a világon szinte kivételes módon maradt fent, a hajdani birtokhatárok lényegi megváltozása nélkül. A terület használatát jelenleg is túlnyomó részben maga az erdő határozza meg, a királyi központok várainak és palotáinak a romként konzervált együttesei látogatható történeti helyszínek. A történeti településhálózat, településszerkezet, a környező települések történeti magja megmaradt. A királyi alapítású szerzetesi együttesek régészeti feltárás után konzervált romjai mellett az egykor közösségeik által használt, jelenleg is túlnyomórészt „érintetlen” területek használata rekonstruálható. A Pilisi Királyi erdő területén folyó erdőgazdálkodás fokozott hangsúlyt helyez az erdőterület védelmére, amely egyben elősegíti a településszerkezeti, régészeti, műemléki helyszínek és környezetük védelmét, hiteles állapotukban való fennmaradását is.

Az esztergomi vár és a bazilika

A visegrádi és esztergomi királyi székhelyek a 16. századtól több pusztuláson és újjáépítésen mentek keresztül. Nem függetlenül e terület szimbolikus jelentőségétől, a 19. századtól kezdve az intenzív régészeti kutatásokon alapuló műemlékvédelmi helyreállítások szinte minden korszakának kutatástörténeti szempontból emblematikus helyszínévé váltak. Az Itálián kívüli reneszánsz legkorábbi világi (Visegrád, királyi palota) és egyházi (Visegrád, palotakápolna; Esztergom, Bakócz kápolna) emlékei önmagukban is jól példázzák a magyar műemlékhelyreállítások elmúlt évszázadának teljesítményét.

A visegrádi és esztergomi királyi központok középkori eredetű épületeinek mai állapota műemléki helyreállítások, részben rekonstruktív kiegészítések eredménye, amelyek azonban minden esetben részletes kutatási eredményeken, dokumentáción alapulnak. A visegrádi királyi palota kertjének visszaállítása például ugyancsak részletes paleobotanikai kutatások nyomán valósult meg. Az esztergomi Várhegy műemlék együttese pedig azt példázza, hogy miképpen illeszkednek az előző történeti korszakok alkotásainak maradványai az újkori funkciókat is szolgáló épületekbe, együttesekbe, a 18-20. századi városszerkezetbe.