Kesztölc Kestúc

keresés

A bánya bezárásának alkalmából a bányaüzem volt igazgatóinak részvételével emlékülést tartanak október 17-én 17 órakor a Közösségi Klubban.

15 évvel ezelőtt, 2003. október 17-én volt a Lencsehegyi bánya utolsó termelési napja, ezzel megszűnt a Dorogi szénmedencében is a szénbányászat.

A Lencsehegyi Bányaüzem 1981-ben kezdte meg a termelést és 22 évig működött, még 2003-ban be nem zárták. A bezárást követően a bányászok többsége nyugdíjba vonult, 32 embert átvett a Vértesi Erőmű, a többiek önállóan találtak munkát. 1994-ben Lencsehegyet a bánya-erőmű integráció során nem csatolták erőműhöz, így termelése évről évre bizonytalan megrendelésekre alapult. Ezt követően a dolgozók létszáma évről évre csökkent, mely végül bezáráshoz vezetett.

A Kesztölcön elhelyezkedő bányának a szénvagyona mintegy 10 millió tonna volt. A megnyitását követő években 1100-1200 ember dolgozott a bányaüzemben, majd sok éven át gazdagon ontotta a szenet.

Lencsehegyi bányaépítés:

További videók a lencsehegyi bányaépítésről>>

A Lencsehegyi Bányának azonban egy fekete foltja is van, hiszen 30 éve, 1988. december 4-én bányarobbanás történt, mely a magyarországi szénbányászat egyik utolsó nagy balesete volt. A nem engedélyezett szénomlasztást követő szénporrobbanásban 11 bányász halt meg.

A lencsehegyi bányaüzem 1988. december 4-én termelő műszakot tartott. Az aktuális terv eléréséhez december hónapban 50.000 tonna jó minőségű szenet kellett felszínre hozniuk, ezért a termelést több műszakban folytatták. Az 52-es számú csapat kamrafejrésében a szokottnál is gyorsabban kívántak haladni a termeléssel. A kamrafejtésben tartózkodó vezető vájár és főaknász úgy gondolta, hogy a gyorsabb szénomlasztás elérése érdekében ismét egy provokációs robbantást kellene végrehajtani. A robbantó által előidézett detonációt egy hatalmas erejű erejű második megrázkódtatás, egy szénporrobbanás követte. Az óriási erejű detonáció a bánya 800 méternyi távolságban lévő részein is a földre döntötte az ott dolgozókat, a szénpor robbanásától 200 méteres távolságig égtek meg a bányászok.

A dorogi medencében 1781-ben kezdtek bányászni. Az azóta eltelt több mint 200 év alatt ez az iparág adta a térségben a legtöbb munkahelyet, alakította ki a medence községeinek mai arculatát, és tette 34 évvel ezelőtt Dorogot várossá.

A lencsehegyi bányaüzem romjai (Jerola Norbert fotói):

Olvasta már?

Az Észak Dunántúli Vízmű Zrt tájékoztatatása

Az Észak Dunántúli Vízmű Zrt tájékoztatja a Kesztölci lakosokat, hogy a társaság részéről Kesztölc településen, a mai naptól kezdődően (2024.02.08) , ellenőrzéseket végeznek, mely során minden felhasználási helyet felkeresnek. Tisztelette...

Kesztölci hulladéknaptár 2024

Tisztelt Kesztölci Lakosok! Az alábbi linkre kattintva elérhető a 2024 évi hulladéknaptár. Kesztölci hulladéknaptár 2024