Kesztölc Kestúc

keresés

Felavatták a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) keretében felújított polgármesteri hivatal épületét. Az 1900-as évek elején épült ingatlant az elnyert 84,49 millió forintos támogatásból energetikailag korszerűsítették.

Az ünnepségen Radovics Istvánné alpolgármester köszöntötte a jelenlévőket, majd meg is jegyezte, hogy sikerült megőrizniük a helyi védelem alatt álló hivatali épület eredeti jellegét. Ugyanakkor a felújításnak köszönhetően újabb korszerű közintézménnyel büszkélkedhet a település.

Vöröskői István polgármester részletesen is ismertette az egyes munkafolyamatokat. Elmondta, hogy a külső homlokzatot, valamint a födémet is szigetelték, továbbá a legtöbb nyílászárót ki is cserélték. Eddig csak az utcafronti tetőn volt cseréphéjalás, de a veszélyes hulladéknak minősülő palatető elbontásával már teljes egészében cserép borítja az épület tetejét.

A pályázat keretében az elavult gáztüzelésű helyett, kondenzációs kazánokat építettek be, a tetőre pedig napelemeket szereltek fel, ezáltal a hivatal fenntartási költségei jelentősen csökkenhetnek. Nem utolsó sorban akadálymentesítették az épületet: rámpa mellett új, a mozgáskorlátozott lakosok számára külön illemhelyiséget alakítottak ki. A felújítás ellenére mindössze két napra zárt be teljesen a hivatal, a többi napon a lehetőségekhez mérten fogadták az ügyfeleket, amelyet ezúttal is köszönt a dolgozóknak.

A projekt párhuzamosan zajlott a Vidékfejlesztési Program (VP) keretében felújított Kisiskola Rendezvényház kialakításával. A jövőbeli fejlesztések kapcsán kijelentette, hogy a TOP-os projektek, mint a Dorog és Kesztölc közötti erdei kerékpárút, valamint a Kosári utca csapadékvíz elvezetésének engedélyeztetési eljárása folyamatban van. A Magyar Falvak Programban többek között orvosi eszközök beszerzésére pályáznak, amelyekkel az Egészségházat szerelnék fel. Zárszóként köszönetet mondott dr. Völner Pálnak, a térség országgyűlési képviselőjének és Popovics Györgynek, a megyei önkormányzat elnökének, hogy minden eszközükkel támogatják Kesztölcöt.

Dr. Völner Pál beszédében kiemelte: beköszöntött az az időszak, amikor a sokat emlegetett ígéretek valóra válnak. Mindezt alátámasztja, hogy megyeszerte óvodák, polgármesteri hivatalok, orvosi rendelők, további intézmények újultak meg és az önkormányzatok megvalósították elképzeléseiket. Méltatta a konszenzusra épülő pályázati rendszer sikerességét, amely a települések, a megyei önkormányzat és a Komárom-Esztergom Megyei Területfejlesztési Kft. hatékony együttműködésén alapul. Megköszönte a kivitelezők munkáját, továbbá reméli, hogy a település lakói és a dolgozók örömmel veszik birtokukba a megújult épületet. Reméli, hogy a jövőbeli fejlesztések terén is hasonló eredményeket érhetnek el.

Popovics György az átadóünnepségen úgy fogalmazott: a kormány áldásos tevékenységének köszönhetően Magyarország az utóbbi időben a leghatékonyabban hívja le az uniós forrásokat és sikerül minden egyes eurócentet fejlesztésekre fordítani. A TOP-os pályázatok kapcsán elmondta, hogy hosszasan egyeztettek az önkormányzatokkal arról, hogy milyen fejlesztéseket kívánnak megvalósítani. Ennek köszönhető, hogy minden településre jutott forrás, a megyei önkormányzat segítségével pedig Komárom-Esztergom megye robbanásszerűen fejlődik. A kesztölci projektekkel kapcsolatban megjegyezte, hogy a község élt a lehetőségekkel és több fontos fejlesztést vitt véghez. Megköszönte dr. Völner Pál segítségét, majd azt kívánta, hogy a lakosok és a dolgozók jó egészséggel használják az intézményt.

Walczer Patrik

Fotók: Makovics János. Borítókép: Walczer Patrik

Walczer Patrik fényképei ide kattintva tekinthetők meg!

Olvasta már?

Biztos jövőt szeretnél? Válaszd a kéményseprő hivatást!

BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Gazdasági Ellátó Központ (BM OKF GEK) Kéményseprő ipari Tevékenységet Ellátó Igazgatóhelyettesi Szervezet felhívása. Biztos jövőt szeretnél?    Válaszd a kéményseprő hivatást! 

Megyénk körül megyünk körül

Tisztelt Kesztölciek! Tájékoztatom Önöket, hogy 2021. július 21-én kerül sor a Megyénk körül megyünk körül című program keretében a Kocs-Kesztölc páros találkozóra.

Szerencsés kirándulás

Bizony, annak nevezhető a  KMASZC Dr. Szepesi László Mezőgazdasági Technikum, Szakközépiskola és Kollégium 10. osztályosainak év végi tanulmányi kirándulása Klastrompusztán.