Kesztölc Kestúc

keresés

Az augusztusi Csillaghullás Minifesztiválon a Négyesmetró Zenekar biztosítja a jó hangulatot. Salánki Gáborral, a zenekar szaxofonosával, Lehoczki Dávid beszélgetett.

Mikor alakult a zenekarotok, illetve milyen hangszereken játszotok?

A Négyesmetró Zenekar 2018 áprilisa óta létezik, azóta zenélünk együtt. Kezdetben hatan voltunk, majd 2018 augusztusában csatlakozott a férfi énekes a csapatunkhoz. Egy gitáros, egy basszusgitáros, egy dobos, egy billentyűs, egy női illetve egy férfi énekes, illetve egy szaxofonos a felállás.

Milyen zenét játszotok?

Mindannyian 20-24 éves korosztályba tartozunk, eddig ennek a korosztálynak is zenéltünk leginkább. A zenénkben megtalálható a rock, a funky, a pop és olykor a jazz elemei is (ez utóbbi leginkább az improvizációs elemekre vonatkozik).

Milyen érdekeltségű a zenekar?

Mivel mindannyian a BME Közlekedés és Járműmérnöki Karának hallgatói vagyunk, voltunk, ezért elsősorban a kar hallgatói voltak a közönségünk eddig egy bemutatkozó koncerten és a Kari Napokon tartott bulin jó hangulatban, illetve egy ízben az Építészmérnöki Kar rádiójában volt lehetőségünk játszani, akusztikus felállásban. A fellépéseink pozitív visszhangot kaptak.

Honnan ered a zenekar neve?

A zenekar neve is a karról ered, illetve onnan, hogy valamikor 2012 és 2017 között létezett egy Kisföldalatti Zenekar nevű együttes, ami kari zenekarként működött. Kvázi ennek a formációnak az „utódja” vagyunk, de kicsit mások mégis, ezért is lett a mi nevünk Négyesmetró Zenekar.

Közületek van valakinek kesztölci kötődése?

Kesztölci kötődés leginkább csak nekem van, én itt is élek születésem óta. Az ország minden részéről származunk, a találkozási pont Budapest, itt tanulunk, itt van a próbaterem is ahol gyakorlunk, készülünk a koncertekre, vagy csak simán lemegyünk „jammelni”.

Szeretsz Kesztölcön élni, illetve a jövődet itt képzeled el?

Szeretem a falut, nagyon jó érzés a pörgős fővárosból hétvégente a nyugodt, csendes, szép környezetben fekvő Kesztölcre hazajönni. A jövőmet még nem tudom, a tanulmányaim után dől el, amikor elkezdek az iparban dolgozni. Addig mindenképpen elsőszámú opció Kesztölc.

Mit vártok a Csillaghullás Minifesztiváltól?

A Csillaghulláson szeretnénk egy jót zenélni, szeretnénk jól érezni magunkat, szeretnénk, ha a közönség is jól érezné magát, és reméljük minél többen el is jönnének meghallgatni minket.

Olvasta már?

Biztos jövőt szeretnél? Válaszd a kéményseprő hivatást!

BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Gazdasági Ellátó Központ (BM OKF GEK) Kéményseprő ipari Tevékenységet Ellátó Igazgatóhelyettesi Szervezet felhívása. Biztos jövőt szeretnél?    Válaszd a kéményseprő hivatást! 

Megyénk körül megyünk körül

Tisztelt Kesztölciek! Tájékoztatom Önöket, hogy 2021. július 21-én kerül sor a Megyénk körül megyünk körül című program keretében a Kocs-Kesztölc páros találkozóra.

Szerencsés kirándulás

Bizony, annak nevezhető a  KMASZC Dr. Szepesi László Mezőgazdasági Technikum, Szakközépiskola és Kollégium 10. osztályosainak év végi tanulmányi kirándulása Klastrompusztán.