Félárú akcióval nyit pénteken az Aquasziget Esztergomban. Az előrejelzés szerint esős idő lesz, de a fedett rész így is jó pancsolást igér!
A nyitó hétvégére ingyenes belépőt nyerhetnek azok, akik a Facebookon hozzászólásukban név szerint megjelölnek három személyt, akivel érkeznének.
Az élményfürdő 2015. augusztus 30-án zárt be, a létesítmény területén nagyszabású karbantartási, felújítási, illetve beruházási munkálatok kezdődtek - erről még 2015 áprilisában döntött a képviselő-testület. Korábban november elsejére tervezték a nyitást, majd ezt módosították 2015 karácsonyára. Később pedig már arról szóltak a hírek, hogy csupán a tél elmúltával kezdi meg a vendégek fogadását a komplexum. Márciusra beharangozták, majd júniusra módosították a dátumot.
A hétvégén viszont biztosan megnyit az élményfürdő, ahová most kedvezményesen, féláron válthatnak jegyet a fürdőzni vágyók. A napokban pedig nyereményjátékot is indítottak a Facebook-on, ahol a kommentelők között belépőket sorsolnak ki június 9-én.