Kesztölc Kestúc

keresés

Meglepő orosz vereséget és történelmi szlovák sikert láthattunk a délutáni meccsen, majd jött Svájc botlása a románok ellen, este pedig a házigazdát láthattuk szenvedni, avagy Pogbáék az utolsó pillanatokban nyertek ismételten.

Bajban a szbornaja

Szlovákia igencsak meglepte Oroszországot, avagy két csoportmérkőzést követően mindössze egy pontja van a szbornajának, mely nagy bajban van, távolinak tűnik a továbbjutás, mely azért még kiharcolható az utolsó mérkőzésen, ám csakis egy győzelemmel. Az oroszok sokkal többet birtokolták a labdát, s szépen járattál is azt, ám a kapu előtt északi szomszédunk volt jobb.

Weiss könyörtelenül használta ki az első valamirevaló szlovák helyzetet, majd a szünet előtt lélektani szempontból egy roppant fontos pillanatban a Napoli ásza Hamsik lőtt élményszámba menő gólt. A vége izgalmasra sikeredett, a gólszerző és gólpasszt adó Hamsik ugyanis lemaradt emberéről, így Glusakov üresen bólinthatott a hálóba, Leonyid Szluckij csapatának pedig még a döntetlenhez is volt labdája, ám az egyenlítés elmaradt.

Oroszország – Szlovákia 1:2 (0:2)
Helyszín: Stade Pierre-Mauroy, Lille; Vezette: D. Skomina (szlovén)
Gólszerzők: Glusakov (80.) ill. Weiss (32.), Hamsik (45.)
Sárga: - ill. Durica (46.)
Piros lap: - ill -

Oroszország: Akinfejev – Szmolnyikov, Ignasevics, Berezuckij, Scsennyikov – Neustädter (Glusakov 46.), Golovin (Mamajev 46.) – Kokorin (Sirokov 76.), Szmolov, Satov – Dzjuba – Szövetségi kapitány: Leonyid Szluckij

Szlovákia: Kozacik – Pekarik, Skrtel, Hubocan, Durica – Hamsik, Kucka, Pecovsky – Duda (Nemec 67.), Mak (Duris 80.), Weiss (Svento 72.) – Szövetségi kapitány: Jan Kozák

Már nem hibátlan, de a nyolcaddöntő küszöbén Svájc

Pontot szerzett Románia, így fordul keleti szomszédunk a csoportkör harmadik fordulójára, ahol is Albánia lesz majd az ellenfél. Svájc az első mérkőzéséhez hasonlóan ezúttal is csapnivaló helyzetkihasználást mutatott, míg a francia meccsel párhuzamosan a románok most is kaptak egy tizenegyest ám annak jogosságát igen csak meg lehetett kérdőjelezni. Véleményem szerint nem volt büntető, ám ezen már kár rágódni, Stancu értékesítette, ezzel pedig a 2016-os kontinenstora első játékosa lett, aki két gólt jegyez. A nagy fölényből csak az egyenlítésre futotta, Mehmedi gólja pedig a nyolcaddöntő küszöbére sodorta Svájcot.

Románia – Svájc 1:1 (1:0)
Helyszín: Parc des Princes, Párizs; Vezette: S. Karasev
Gólszerzők: Stancu(18.-büntető) ill. Mehmedi(57.)
Sárga: Prepelita(22.), Chipciu(24.), Keserü(37.), Grigore(76.) ill. Xhaka(50.), Embolo(90+4.) 
Piros lap: - ill -

Románia: Tatarusanu – Sapunaru, Chiriches, Grigore, Rat (Filip 62.) – Prepelita, Pintilii (Hoban 46.) – Torje, Stancu (Andone 84.), Chipciu – Keserü. Szövetségi kapitány: A. Iordanescu
Svájc: Sommer – Lichtsteiner, Djourou, Schar, Rodriguez – Mehmedi, Xhaka, Behrami, Shaqiri (Tarashaj 90+1.) – Dzemaili (Lang 83.) – Seferovic (Embolo 64.). Szövetségi kapitány: V. Petkovic 

Újabb németesre sikeredett francia győzelem

Ahogyan a nyitómérkőzésen a románok ellen, úgy a második meccsen az albánok ellen sem villogott a házigazda francia válogatott, melynek kezdőcsapatából kimaradt Pogba és Griezmann. A mérkőzést helyenként kritikus füttyszó kísérte, az albánok foggal-körömmel védekeztek, sőt egy ízben még a kapufát is eltalálták. Érett az elképzelhetetlen francia blama, ami azonban nem következett be, a csereként beálló Griezmann a rendes játékidő utolsó percében fejjel tudott eredményes lenni, ezzel megmentve a sajtó karmai közül a csapatot. Románia ellen is a legvégén jött a győztes találat Payet révén, a West Ham kiválósága pedig most is betalált, a ráadás hatodik percében állította be a végeredményt, s  a román Stancu mellett vezeti a góllövőlistát. Érdekesség, hogy a 90. percig egyik csapat sem találta el a kaput, ez derül ki a statisztikákból. A felek 19 és 8 alkalommal próbálkoztak eredménytelenül, ezt követően jött a két francia gól. Egyik kapus neve mellé sem került védés. Győzelmével Franciaország immáron biztos nyolcaddöntős, a mezőnyben elsőként.

Franciaország – Albánia 2:0 (0:0)
Helyszín: Stade Vélodrome; Marseille; Vezette: W. Collum (skót)
Gólszerzők: Griezmann(90.), Payet(90+6.) ill. -
Sárga: Kanté(87.) ill. Kukeli(55.). Abrashi(81.)
Piros lap: - ill -

Franciaország: Lloris – Sagna, Rami, Koscielny, Evra – Kanté, Matuidi – Coman (Griezmann 67.), Payet, Martial (Pogba 46.) – Giroud (Gignac 77.). Szövetségi kapitány: D. Deschamps 

Albánia: Berisha – Hysaj, Ajeti (Veseli 84.), Mavraj, Agolli – Lila (Roshi 71.), Abrashi, Kukeli (Xhaka 74.), Memushaj, Lenjani – Sadiku. Szövetségi kapitány: G. De Biasi 

 

Olvasta már?

Biztos jövőt szeretnél? Válaszd a kéményseprő hivatást!

BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Gazdasági Ellátó Központ (BM OKF GEK) Kéményseprő ipari Tevékenységet Ellátó Igazgatóhelyettesi Szervezet felhívása. Biztos jövőt szeretnél?    Válaszd a kéményseprő hivatást! 

Megyénk körül megyünk körül

Tisztelt Kesztölciek! Tájékoztatom Önöket, hogy 2021. július 21-én kerül sor a Megyénk körül megyünk körül című program keretében a Kocs-Kesztölc páros találkozóra.

Szerencsés kirándulás

Bizony, annak nevezhető a  KMASZC Dr. Szepesi László Mezőgazdasági Technikum, Szakközépiskola és Kollégium 10. osztályosainak év végi tanulmányi kirándulása Klastrompusztán.