Kesztölc Kestúc

keresés

Pauler Attila írja tegnapról: az olaszoknak három, míg a feltámadó cseheknek egy pontot eredményezett a tegnapi nap. Ibráék és Arda Turanék nagy bajban vannak, míg a címvédő spanyolok könnyedén nyertek, s már a nyolcaddöntőre készülhetnek.

Már megint a végén! – Ezúttal az olaszok…

Gyengének mondható meccsen Olaszország egy a hajrában szerzett Éder találattal végül felülmúlta Svédországot, és így már biztosan továbbjutott, ott lesz a nyolcaddöntőben a harmadik csoportmérkőzés eredményétől függetlenül. A svédek határozottan jobbak voltak, mint az írek ellen, de ez így is kevés volt. Ibrahimovic eltűnt a mezőnyben, az északiak pedig immáron kettő meccse nem tudtak kaput találó lövést felmutatni, ami egészen ciki. Belgium ellen mindent fel kell, hogy tegyenek majd egy lapra. A mérkőzést Kassai Viktor vezette, a magyar bíróra és segítőire panasz nem lehet, így szinte biztosra vehető, hogy további mérkőzés, vagy mérkőzések várnak majd rájuk.

Olaszország – Svédország 1:0 (0:0)
Helyszín: Stadium Municipal, Toulouse; Vezette: Kassai Viktor (magyar)
Gólszerzők: Éder (88.) ill.
Sárga: De Rossi (69.), Buffon (90+3.) ill. -
Piros lap: - ill. -

Olaszország: Buffon – Bonucci, Barzagli, Chiellini – Candreva, De Rossi (Motta 74.), Florenzi (Sturaro 85.), Giaccherini, De Sciglio – Éder, Pellé (Zaza 60.) –Szövetségi kapitány: Antonio Conte

Svédország: Isaksson – Johansson, Lindelöf, Granqvist, Olsson – Larsson, Kälsström, Ekdal (Lewicki 79.), Forsberg (Durmaz 79.) – Ibrahimovic, Guidetti (Berg 85.) – Szövetségi kapitány: Erik Hamrén

Szurkolói rendbontással tarkított cseh feltámadás

Egészen hihetetlen módon adott le két pontot Horvátország a csehek ellen. A világon semmi nem utalt arra, hogy baja lehet a három pont megszerzésével Modricéknak 2-0-s előnynél, de előbb Skoda szépített a hajrára kanyarodva, majd a 94. percben Necid bevágott egy tizenegyest, így elolvadt a kétgólos előny. A horvát szurkolók rendbontása miatt megítélt hosszabbításban vesztett két pontot dél-nyugati szomszédunk, Corluka és társai láthatóan megzavarodtak a játék megszakítása miatt, melyet saját szurkolóiknak köszönhetnek.  

Csehország – Horvátország 2:2 (0:1)
Helyszín: Stade Geoffroy Guichard, Saint-Étienne; Vezette: M. Clattenburg (angol)
Gólszerzők: Skoda (76.), Necid (90+4.-büntető) ill. Perisic (37.), Rakitic (59.)
Sárga: Sivok (72.) ill. Badelj (14.), Brozovic (74.), Vida (90+2.)
Piros lap: - ill. -

Csehország: Cech – Kaderábek, Hubnik, Sivok, Limbersky – Plasil (Necid 86.) – Krejci, Skalak (Sural 67.), Rosicky, Darida – Lafata (Skoda 67.) – Szövetségi kapitány: Pavel Hrba

Horvátország: Subasic – Srna, Corluka, Vida, Strinic (Vrsaljko 90+8.) – Modric (Kovacic 62.), Badelj – Brozovic, Rakitic (Schildenfeld 90+7.), Perisic – Mandzkuic – Szövetségi kapitány: Ante Cacic

Könnyed spanyol henger a törökök ellen

Még azt sem lehet mondani, hogy Del Bosque tanítványai megizzadt a törökök ellen, a spanyol siker egy pillanatig sem forgott veszélyben. A fölény bő fél óra elteltével érett góllá, az előny pedig percek alatt megduplázódott. Morata a második félidő elején duplázni tudott, ezzel pedig lezárta a mérkőzést, a spanyolok visszakapcsoltak alapjáratra, s már tartalékoltak a következő mérkőzésekre. Morta az első játékos az Eb-n, aki egy meccsen duplázni tudott, a címvédő pedig az első csapat, mely három gólt helyezett el egy ellenfél hálójában. A győzelem továbbjutást ért, míg a törökök számára a döntés Csehország ellen maradt.

Spanyolország – Törökország 3:0 (2:0)
Helyszín: Allianz Riviera, Nizza; Vezette: M. Mazic (szerb)
Gólszerzők: Morata (34., 48.), Nolito (37.) ill. -
Sárga: Ramos (1.) ill. Yilmaz (9.), Tufan (40.)
Piros lap: - ill. -

Spanyolország: De Gea – Juanfran, Piqué, Ramos, Alba (Azpilicueta 81.) – Fábregas (Koke 71.), Busquets, Iniesta – Silva (Soriano 64.), Morata, Nolito – Szövetségi kapitány: Vicente Del Bosque

Törökország: Babacan – Gönül, Topal, Balta, Erkin – Tufan- Inan (Malli 70.) – Özyakup (Sahan 62.), Calhanoglu (Sahin 46.), Turan – Yilmaz – Szövetségi kapitány: Fatih Terim

 

Olvasta már?

Biztos jövőt szeretnél? Válaszd a kéményseprő hivatást!

BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Gazdasági Ellátó Központ (BM OKF GEK) Kéményseprő ipari Tevékenységet Ellátó Igazgatóhelyettesi Szervezet felhívása. Biztos jövőt szeretnél?    Válaszd a kéményseprő hivatást! 

Megyénk körül megyünk körül

Tisztelt Kesztölciek! Tájékoztatom Önöket, hogy 2021. július 21-én kerül sor a Megyénk körül megyünk körül című program keretében a Kocs-Kesztölc páros találkozóra.

Szerencsés kirándulás

Bizony, annak nevezhető a  KMASZC Dr. Szepesi László Mezőgazdasági Technikum, Szakközépiskola és Kollégium 10. osztályosainak év végi tanulmányi kirándulása Klastrompusztán.