Kesztölc Kestúc

keresés

Nyár végén elkezdődhet a Csillag Erőd felújítása, a tervek szerint pedig 2018-ra teljes egészében megújul az épületegyüttes. A városvezetés eredeti állapotába állíttatja vissza az erődöt.

A Csillag Erőd 2005 óta látogatható műemlék. 2014-ben döntött a városvezetés a felújításáról, amelyre 6 milliárd 600 millió forintot szán a magyar állam.

Első lépésben, még idén a födémek hő- és vízszigetelését, valamint a földmunkákat végzik el a szakemberek, tájékoztatott Siklósi József főépítész.
Mint kifejtette: a több mint hatmilliárd forintos kormányzati beruházásnak köszönhetően az erőd egykori életét megidéző terek, kiállító- és konferenciatermek, kávézó és étterem is helyet kap majd a megújult falakon belül. Az építési és felújítási munkálatok előreláthatólag 2018 tavaszán fejeződnek be.

A Csillag Erődöt még 1568-ban kezdték el építeni, ám a török harcok elmúltával elveszítette fő funkcióját és elhanyagolták. 1848 őszén újult erővel fogtak hozzá a felújításhoz Török Ignác vezetésével. 1850-ben majdnem teljesen elbontották az erődöt, majd később 1850 és 1870 között – mint az új védelmi rendszer legfontosabb elemét – kőből és téglából újraépítették. Jellegzetes csillag alakját négy, befelé nyitott ütegállás adja, melyeknek külső felét kövekkel erősítették meg és kőfallal kötötték össze. Kívülről vizesárok veszi körül. Az udvaron nyújtott nyolcszögletű, erődjellegű laktanyaépület látható.

Olvasta már?

Biztos jövőt szeretnél? Válaszd a kéményseprő hivatást!

BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Gazdasági Ellátó Központ (BM OKF GEK) Kéményseprő ipari Tevékenységet Ellátó Igazgatóhelyettesi Szervezet felhívása. Biztos jövőt szeretnél?    Válaszd a kéményseprő hivatást! 

Megyénk körül megyünk körül

Tisztelt Kesztölciek! Tájékoztatom Önöket, hogy 2021. július 21-én kerül sor a Megyénk körül megyünk körül című program keretében a Kocs-Kesztölc páros találkozóra.

Szerencsés kirándulás

Bizony, annak nevezhető a  KMASZC Dr. Szepesi László Mezőgazdasági Technikum, Szakközépiskola és Kollégium 10. osztályosainak év végi tanulmányi kirándulása Klastrompusztán.