Kesztölc Kestúc

keresés

Az új Duna-híd a meglévő vasúti hídtól mintegy 200 méterre, nyugat felé épül meg.

A Szlovák Útkezelő Vállalat (SSC) áprilisban írta ki a kivitelező kiválasztására vonatkozó pályázatot, amelyre tíz cég jelentkezett. Közülük 2,92 millió eurós ajánlatával (ÁFA-val együtt 3,5 millió) a Váhostav került ki győztesen; a fő kritérium a legalacsonyabb ár volt. „A kivitelezővel augusztus folyamán írja alá a szerződést a megrendelő, a munkálatok várható kezdete 2016 szeptembere” – tudta meg az Új Szó meg Zuzana Hromcovától, az SSC szóvivőjétől.

A bekötőút építkezésének finanszírozását uniós forrásból, az Európai Hálózatfejlesztési Eszközök (CEF) programból tervezik. Az I/64-es főút és a híd közti bekötőút hossza 630 méter lesz, de az építkezés érinti az I/63-as út torkolatát, ahol körforgalmat alakítanak ki, járdák, kerékpáros és gyalogos feljáró épül, és elkészül a közvilágítás is. Időközben az építésfelügyelő kiválasztására is lezajlott a pályázat, amelyre augusztus 1-ig lehetett jelentkezni. Az előzetes tervek szerint a bekötőút 32 hónapon belül készülne el.

Az új Duna-híd a meglévő vasúti hídtól mintegy 200 méterre, nyugat felé épül meg. A beruházás tervezett összértéke 117 millió euró, az Európai Bizottság 100 millió euróval járul hozzá a költségekhez – ebből Szlovákia 47,6 millió eurót, Magyarország 52,5 milliót kap –, a többit a két állam költségvetéséből fedezik. A kivitelezőre vonatkozó közbeszerzést, mint vezető partner, Magyarország végzi és várhatóan augusztus folyamán hirdetnek győztest. Az építkezés megkezdésének tervezett időpontja 2016 októbere, befejezése 2019. május végéig várható.

Olvasta már?

Biztos jövőt szeretnél? Válaszd a kéményseprő hivatást!

BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Gazdasági Ellátó Központ (BM OKF GEK) Kéményseprő ipari Tevékenységet Ellátó Igazgatóhelyettesi Szervezet felhívása. Biztos jövőt szeretnél?    Válaszd a kéményseprő hivatást! 

Megyénk körül megyünk körül

Tisztelt Kesztölciek! Tájékoztatom Önöket, hogy 2021. július 21-én kerül sor a Megyénk körül megyünk körül című program keretében a Kocs-Kesztölc páros találkozóra.

Szerencsés kirándulás

Bizony, annak nevezhető a  KMASZC Dr. Szepesi László Mezőgazdasági Technikum, Szakközépiskola és Kollégium 10. osztályosainak év végi tanulmányi kirándulása Klastrompusztán.