Kesztölc Kestúc

keresés

Csaknem ötszáz, külföldi misszióba induló magyar katonát búcsúztatott a honvédelmi miniszter Tatán, ahol a határoknál szolgálatot teljesítő katonáknak Migrációs Válsághelyzet Kezeléséért Szolgálati Jelet adott át.

Simicskó István az iraki és koszovói misszióba induló alakulatok előtt azt mondta: azok a feladatok, amelyeket a katonák végeznek a határoknál vagy a külföldi missziókban, a magyar társadalom, a magyar nemzet biztonságát szolgálják.

A honvédelmi miniszter sajátosnak nevezte a biztonságpolitikai helyzetet, mert miközben a hagyományos katonai kihívások is jelen vannak a világban, új veszélyek jelentkeznek: a nemzetközi terrorizmus térhódítása sohasem volt olyan széles körű, mint ma.

Simicskó István hangsúlyozta: a magyarok stabilitást és békét szeretnének "nemzetünk és Európa" számára is. "Ezért küzdünk", ezért vannak magyar katonák szerte a világban, akik a globálisan jelentkező biztonsági kockázatok felszámolásában és határaink védelmében is részt vesznek - emelte ki.

Úgy fogalmazott: ma a katonai hivatás felértékelődött, hiszen konkrét veszély fenyegeti Magyarországot. "Tudjuk és látjuk, hogy a tömeges illegális bevándorlás növeli a terrorfenyegetettségét a civil világunknak, a hátország biztonságát fenyegeti és veszélyezteti" - mondta. Hozzátette: ezzel szemben fel kell lépni a katonáknak, a rendőröknek, a titkosszolgálatoknak és minden békeszerető embernek. Nem szabad engedni, hogy civil emberek, ártatlanok, nők és gyermekek haljanak meg értelmetlen terrorcselekmények okán - jelentette ki.

A tatai laktanyában hétfőn a Nyugat-Balkáni KFOR kontingensbe 354 katonát indítottak útnak. A Magyar Honvédség 1999 óta folyamatosan jelen van Koszovóban, a mostani a tizenötödik váltás. Az iraki misszióban a harmadik váltásban 139 fővel vesznek részt magyar katonák.

A búcsúztatás alkalmával mutatták be a Magyar Honvédség új gyakorló-egyenruháját, mely új szabású, jobb minőségű, modern alapanyagból készült, és nagyobb biztonságot ad veszélyes terepen, mivel infra visszaverő képességgel rendelkezik. 

A honvédelmi miniszter azt mondta: az új egyenruha egy folyamat első lépése, mely azt üzeni a honvédség számára, hogy a katonák egyre fontosabbak a társadalomnak. Kiemelte, emberközpontú honvédelem a cél, ennek érdekében az illetményemelés is elindult, emellett kiképzésben és egyéni felszerelésben is a 21. század körülményeit biztosítják a katonák számára.

Olvasta már?

Biztos jövőt szeretnél? Válaszd a kéményseprő hivatást!

BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Gazdasági Ellátó Központ (BM OKF GEK) Kéményseprő ipari Tevékenységet Ellátó Igazgatóhelyettesi Szervezet felhívása. Biztos jövőt szeretnél?    Válaszd a kéményseprő hivatást! 

Megyénk körül megyünk körül

Tisztelt Kesztölciek! Tájékoztatom Önöket, hogy 2021. július 21-én kerül sor a Megyénk körül megyünk körül című program keretében a Kocs-Kesztölc páros találkozóra.

Szerencsés kirándulás

Bizony, annak nevezhető a  KMASZC Dr. Szepesi László Mezőgazdasági Technikum, Szakközépiskola és Kollégium 10. osztályosainak év végi tanulmányi kirándulása Klastrompusztán.