Örömhír, hogy ismét élettel teli lesz az egykori általános iskola, ahová oly sokan jártunk. Jómagam is, a hetvenes évek elején, akkor még volt délután is tanítás, és nagyon sok emlék fűz hozzá, szépek, jók, mert az élet ezerhúrú hangszer.

Az épületre emlékszem, két tanterem, a belső udvar, és a tanárok, kik tanítottak, és sajnos időközben el is távoztak. De emléküket sokan őrzik, egy-egy gesztusukat, mosolyukat, szidalmaikat, mert akkoriban másmilyen volt a tanítás minden tekintetben. Igazi "falusi iskola" volt a szó jó értelmében, és maga az iskolába járás is, télen, nyáron, gyalog. Ebben az épületben tanultam meg írni, olvasni, számolni, ma már tudom, nagyon nehezen. De annyira bennem élnek még most is azok az emlékek, és furcsa hogy oly régen történt, pedig csak behunyjuk szemünket, és újra látjuk, halljuk a magunk őrizte egyéni és közös emlékeinket, miket ott éltünk át falai közt. Mennyivel más volt akkor az iskola: eszközök, felszereltségek, kevesebb tanító is mint manapság, és mégis, az életrenevelés alapjait ott kaptuk meg, kölcsönösen adva - kapva egymásnak megannyi örömet, emléket, és tapasztalatokat, melyek tovább élnek bennünk. Ha beszélni tudnának az épület falai,melyek oly sokat hallottak, láttak, beléívódott megannyi nemzedék minden láza, romantikája, kik oda jártak, falai közé, tanulva a betűvetést... mennyi minden történt.

Az évtizedek múlnak, de az épület áll és megújul, nem vész a feledés homályába, romajiba, hanem új élettel telik meg, méltón emlékezve múltjára, melyből merítkezik jelene, és táplálkozik jövője, mindannyiunk örömére.