A Katasztrófavédelem pályázatán idén 1.170.340 Ft-ot nyert az Önkéntes Tűzoltó Egyesület Kesztölc eszközökre és felszerelésekre. Siska Gáborral, Lehoczki Dávid beszélgetetett.
Milyen gyakran részesültök támogatásban az OKF-től?
A Katasztrófavédelem minden évben támogatja az önkéntesek munkáját, idén szerencsére bővebb volt a keret, így több jutott egyesületnek is. Mindemellett tavaly átkerültünk az egyes kategóriába, így több mindenre pályázhattunk.
Mit jelentenek a kategóriák?
2018 őszéig négy kategória létezett. Ezt háromra változtatták. A harmadik lett a hagyományőrző. A korábbi háromból pedig kettő lett. Az I.-II. kategóriás egyesületnek bevizsgált szakfelszereléssel kell rendelkezniük, külömbség a riasztásokra történő reagálásokban van. A korábbi évek káreseti jelentéseiből határozzák meg a következő évi kategória besorolást.
Milyen eszközökre pályáztatok idén?
Sűrített levegős légzőkészülékekre, légzőállarcokra, tűzoltótömlőkre, és ami a legfontosabb volt, dugólétrára. A dugólétra olyan külsőre, mint egy hagyományos alumínium létra, azzal a különbséggel, hogy masszívabb és tagonként lehet összerakni, illetve tűzvédelmi minősítéssel rendelkezik. Az eszközök mellett tanfolyamokra is pályáztunk, melyeknek sajnos most nem sikerült megnyerni.
Milyen további eszközökre lenne szükségük az önkénteseknek, hogy 100%-os hatékonysággal tudjanak dolgozni?
Fontosak lennének a tűzoltó kisgépes tanfolyamok, illetve a PÁV I-es vizsgák. (minősítésű gépjárművek kezelésére szolgáló oktatások elvégzése.) Egy elektromos komplett feszítővágó berendezésre, illetve egy csörlőre lenne még szükségünk a hatékony műszaki mentés szempontjából. Reméljük, ezekre az elkövetkezendő években tudunk majd pályázni.
Mikor kapjátok meg az eszközöket?
Minden évben tavasszal lehet pályázni, melyet nyáron bírálnak el és decemberben egy évzáró ünnepség keretében adnak át.