A kesztölci gazdák számára tartottak előadást az Európai Unió egyik agrártámogatási fajtájának, a zöldítési támogatásnak feltételeiről és idei változásairól a művelődési házban. Walczer Patrik összefoglalója

Keszthelyi Zoltán József, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara munkatársa készségesen állt a gazdák rendelkezésére, akik az előadás közben és alatta is kérdéseket tehettek fel a támogatással kapcsolatban.

Elmondta, hogy a zöldítés célja, hogy a mezőgazdasági tevékenységet végzők minél nagyobb mértékben kivegyék a részüket a környezet és a természeti erőforrások megőrzéséből.

Az előadó kiemelte, hogy a támogatás igénybevételekor három fontos feltételt kell figyelembe venniük a gazdáknak: egyrészt törekedni kell a növénydiverzifikációra, vagyis a terület nagyságától függően kettő vagy három különböző nemzetségbe tartozó növényfajtát kell termeszteniük.

Fontos kritérium továbbá, hogy amennyiben a támogatandó terület nagysága meghaladja a 15 hektárt, akkor EFA, vagyis ökológiai fókuszterületet kell kijelölni rajtuk.

A harmadik feltétel pedig az, hogy az állandó legelők megőrzésében a nemzeti park utasítása szerint kell eljárniuk a tulajdonosoknak.

Keszthelyi Zoltán József leszögezte, hogy a szabályokat érdemes betartani, ugyanis szankciókat vonhat maga után a feltételek figyelmen kívül hagyása. Az ellenőrök nem csak személyes területbejárás alkalmával ellenőrizhetnek, hanem szükség esetén műholdfelvételek alapján is vizsgálhatják az adott területeket.

Borítókép: Somorjai Ede fényképe

Olvasta már?

Kesztölc hó alatt

Kesztölcön éjjel is havazott. Az Útinform jelentése kiemeli, hogy télies útviszonyokra lehet még számítani több alsóbbrendű úton Komárom-Esztergom megyében is.

Rókát fogtak Kesztölcön

Nemesi Mihály elmondta, hogy a belterületen garázdálkodó rókát csapdával fogták meg, és a Táti szigetre szállították.