Kesztölc Kestúc

keresés

Elmondhatjuk, hogy Kesztölcnek már futográfusa is van. Halasi Zsolttal beszélgettünk az életéről, a munkájáról és nem utolsó sorban Kesztölcről.

Honnan is ered a futográfus szó?

1992-ben, 18. születésnapomra szüleimtől egy fényképezőgépet kaptam ajándékba; azóta a fotózás életem meghatározó része. 2013-ban – az akkor öt éves lányomnak köszönhetően – beleszerettem a futásba, és a futás is életem elmaradhatatlan részévé vált. Visszatekintve furcsa, de bő egy évig eszembe se jutott összekötnöm e két szenvedélyem; de 2014 nyarán bekövetkezett az elkerülhetetlen: azóta futás közben meg-megállok fotózni –  vagyis ahogy mondani szoktam: futografálok [https://halasizsolt.hu/futografus/].

Milyen terveid vannak a futással kapcsolatban?

2015 nyarán, futás közben jött a 200×200 km projekt gondolata. Egy világ körüli úté, melyet többnyire Magyarországon teszek meg, egymagamban – önmagamban. Hiszen a világ bennem van – ahogy kint, úgy bent, s ahogy fent, úgy lent. Úgy érzem, a futás szellemi fejlődésem fontos része, és még sok fontos felismerést tartogat. Elhatároztam, hogy rendszeres futásaim kezdetétől számítva, 200 hónapon át, havonta átlagosan legalább 200 kilométert (vagyis összesen épp egy Föld kerületnyit) teszek meg futva, biciklizve, túrázva és gyalogolva – a futást illetően mindig máshol; minden hétvégén, időjárástól függetlenül, napkeltekor elindulva egy újabb nagy kalandra. Így egyre messzebb kell mennem otthonomtól, miközben talán egyre közelebb kerülök lényegemhez. Eddig 75 hónap alatt több mint 15 ezer kilométert tettem meg. Egy bő évtized múlva ér véget ez a projekt, de gondolatban már tervezem a „második kört” 2030-tól újabb 200 hónapon át.

Így, hogy Kesztölcön laksz, sokat futsz a környéken?

Az elmúlt másfél hónapban kizárólag a környéken futottam, hogy mostanra kijelenthessem: Kesztölc összes közterületén és turistaútján futografáltam már. Korábban 2018 januárjától kezdtem el ismerkedni a környékkel – akkor még nem is sejtve, hogy hamarosan itt kezdek új életet. Mivel lehetőleg mindenhol csak egyszer futok, Kesztölcön már csak Cimbivel, a kutyámmal tervezek „kirohanásokat”, vele viszont még jó sokat, mivel border collie-ként óriási igénye van a mozgásra.

Főállásban mivel foglalkozol?

Számítógépes grafikus egyéni vállalkozó vagyok [https://halasizsolt.hu/haldesign/], kesztölci házamban dolgozom, többnyire csendben, nyugalomban, a (most éppen) zöld természettel körülölelve. Elmondhatom, hogy tökéletes környezetet találtam kreativitásom kibontakoztatásához.

A napokban lettünk figyelmesek a fényképeidre, mikor költöztél Kesztölcre?

Június 1-jétől lakom Kesztölcön, Pilisborosjenőről költöztem ide. Az interneten nézegettem az ingatlanhirdetéseket, és amikor rábukkantam egy gyönyörű helyen levő, csodás kis házikóra, annyira megtetszett, hogy ha ez egy webshop lett volna, egyből a kosárba teszem.

Közel két hónapja laksz Kesztölcön, mik az eddig a tapasztalataid?

Már az első pillanatban, mikor beértem a faluba megfogott a látvány, ahogy felbukkant a templom, hátterében a hegyekkel; majd következtek a kis színes pincék... Azóta is élvezem a természet adta és ember alkotta szépségek társaságát, kicsit olyan érzésem van, mintha minden nap nyaralnék.

Halas Zsolt kesztölci fotói>>

Olvasta már?

Biztos jövőt szeretnél? Válaszd a kéményseprő hivatást!

BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Gazdasági Ellátó Központ (BM OKF GEK) Kéményseprő ipari Tevékenységet Ellátó Igazgatóhelyettesi Szervezet felhívása. Biztos jövőt szeretnél?    Válaszd a kéményseprő hivatást! 

Megyénk körül megyünk körül

Tisztelt Kesztölciek! Tájékoztatom Önöket, hogy 2021. július 21-én kerül sor a Megyénk körül megyünk körül című program keretében a Kocs-Kesztölc páros találkozóra.

Szerencsés kirándulás

Bizony, annak nevezhető a  KMASZC Dr. Szepesi László Mezőgazdasági Technikum, Szakközépiskola és Kollégium 10. osztályosainak év végi tanulmányi kirándulása Klastrompusztán.