Mint halottak napja, egy évben egyszer.
Ráfókuszálva a költészetre, pedig naponta
körbevesz csak kevesen veszik észre, sajnos.
A hajnali napfelkeltében és a déli harangszóban
is ott van a költészet, miként hétköznapi kis
csodánkban, melyet megélünk és féltve őrzünk,
szeretteink s álmaink árnyékában, magunkban,
kitárva és bezárkózva, mint tulipán mely nyílik
így tavasz hajnalán : kivirágzik és megújul minden,
és árad kis patak fodraként a tavaszodó világ fénye,
költészetet adva, mutatva, lábunk nyomán égre
nézve, és lassan jönnek a gólyák, fecskék, virágba
borulnak a fák, a kertek, és lelkünk is megifjodik,
érezve a tavaszt, mely költészet önmagában is.
És a versek : nincs nap hogy ne olvasnék verseket,
fejből is tudva oly sokat, melyeket mormolok ima
helyett úton - útfélen, mikor milyen a helyzetem.
Versek nélkül nem tudnék élni, költészet napja
elmúlik hamar, de a verses könyvek 365 napon
ott vannak a polcon, s megnyugszik a lélek, tudva
remélve, más és szebb is lehet még majd az élet.