Kesztölc Kestúc

keresés

Amikor leereszkedett az álmos, fáradt őszi köd a falura, Lekli Szabolcs felkeredett, és a reggeli fény titkainak nyomába eredt. Költői fényképeiről Nyírő András kérdezte.

Hogyan készült a reggeli fény titkai?

Így ősszel minden reggel látom, ahogy a focipályát köd borítja. Gondoltam, hogy az a ködpaplan különösen szép látványt mutathat a magasból, ezért vettem a fáradságot és egyik reggel felsétáltam a Rada rét felé. 

Ahogy előbukkant a nap a hegy mögül, és átvilágította az őszi növényzetet olyan volt, mint ha mindegyik egy kis lámpás volna. A fények játéka oly sokféle módon villant elő, hogy az amúgy negyed órás utat két óra alatt tettem meg! Ezekről készültek a makrófelvételek. 

Mióta fotózol?

Pontosan 32 éve, és 4 hónapja, ugyanis amikor leérettségiztem, akkor vettem az első fényképezőgépemet. 


Kísérletezel különleges kamerákkal is, honnan jött az ötlet a lukkamerás próbálkozásokhoz?

Fényképész iskolába jártam tehát nem csak tanultam, de érdekelt is, és sokat olvastam is a fényképezés történetéről. Aki kicsit ismeri a fényképezés történetét az tudja, hogy a rögzített kép megszületéséhez az ún. sötétkamrák (Camera Obscura) adták az első lépést. Ehhez a történelmi pillanathoz kanyarodtam vissza, amikor elkészítettem az első saját lyukkamerámat.

 

Civilben mivel foglalkozol?

Mivel a személyfényképezés soha nem vonzott, inkább csak hobbinak maradt meg a szakma szeretete. (Első és utolsó ilyen munkahelyem a seregben volt, ahol aztán csak személyeket kellett fotóznom!)  Kezdetben egy dekor műhelyt üzemeltettem Esztergomban, aztán a számítógép és az internet térhódítása elvitt a grafikai és webmesteri munkák felé. Jelenleg is szabadúszóként ezzel foglalkozom.

Mi a kötődésed Kesztölchöz?

Először csak annyit asszociáltam Kesztölcről, hogy TAPÉTA. De ezt már a 80-as években miskolciként is! Egyébként meg "családi" szálak hoztak ide, ugyanis a párom ide valósi.

Olvasta már?