Egy megsárgult levél

Álltam mint cövök, ki látomást
gyötör, pedig csak a gyönyör mi
röghöz kötött : kiragadott kép
a hétköznapiság szürkeségéből.

Minden faág csupa zöld, pompás
nyári ízek, hangulatok, de köztük
ott középen, mint megbújó kismadár,
egy megsárgult falevél mutatta magát.

Szívembe hasított az ősz szele, felkavart
mint álmatlan éjek jeges csendjei, és
felfogtam immár az ősz jelenét, időnk
múlásának jelentőségét , szeptember
halk, biztos beköszöntét.

Kopognak

Szeptember színpompái virítanak.
És koppanak a lehulló falevelek,
mint dió mely szétreped, úgy
dereng fel megannyi emlék.

Az elmúlt nyár képei, színei,
őszi eső permetezi ,tartósítva
mert múlandó minden, mint
a sok lehullt színpompás táj,
melyben járva otthagyjuk
lábnyomunk, s megyünk tovább.

Bóklászva

Felsétálok gyakorta a hegyre.
Képeslapszerű a lassan őszbe
hajló táj, és zörögnek már a
levelek lépteim alatt, suhognak
a fák levelei, s a mező megannyi
csodás virágai, s csapások mentén
haladva s letérve, megnézve hallva
a múló nyár hangjait, színeit, búsul
a lélek, mert fáj az elmúlás nekem is.

A természet tudja, változnia kell.
Miként nekünk is, mert múlnak az
évek és nem leszünk fiatalabbak,
de reménykedhetünk még sok
új szép és gazdag nyárban, mely
most elhagy de tudjuk, visszatér,
megtanulva értve a távozás lényegét.