Kesztölc Kestúc

keresés

Harcos Katalin vagyok, 1956 márciusában születtem, tehát idén töltöttem 60. évemet.

Életem első 38 évét Pomázon, a Pilis hegység másik végén töltöttem. 22 éve egy emberibb élet reményében költöztünk családommal Kesztölcre, a pomázi panelből egy nagy kertes családi házba. Nem bántuk meg. Nagyon megszerettem az itteni embereket és a tájat.

Neve nem ismeretlen az irodalmat, verset kedvelők közt. Sok helyen olvasni műveit. Mióta ír?

Mindig izgatott a szavak játéka. Valójában 6 évesen írtam az első versikémet. Anyukámat leptem meg vele Anyák napjára. Aztán a serdülőkor érzelmileg intenzív időszakában rengeteg versem született, több könyvre való, de ezek egy költözéskor elvesztek. 18 évesen mentem férjhez, és nemsokára megszültem első gyerekemet, Ritát. Első igazi irodalmi sikeremet 1976-ban, hozzá írott kis versemmel értem el. Íme:

Ha alszol

Halványkék árnyak játszanak
mosolygó gyermekarcodon
és szőke fürtjeid között
a koratéli hajnalon.

Nagy szemed titkos képre néz,
pilláid alól fény pereg,
s hajnalbíbor ajkad körül
táncolnak kacagó szelek.

Ez a vers akkor megjelent nyomtatásban is, és ekkor kaptam az először komoly bíztatást, hogy érdemes írnom.

Mikor jelentek meg első publikációi, és önálló kötetei?

Legelőször az iskolaújságban, majd a Pajtás újságban közölték le írásaimat. Később a gimnáziumban egy versemet Hidas Frigyes zeneszerző megzenésítette. Ekkor már rendszeresen publikáltam lapokban, de még álnéven. (Pl. Kis Virág) Aztán a korai házasság, a gyermeknevelés, munka és tanulás együtt nagy terhet rótt rám, így az írás egy időre háttérbe szorult, illetve a fiókban maradt, egész 1985-ig, amikor az Országos Széchényi Könyvtárban helyezkedtem el. A főigazgató Dr. Juhász Gyula történész, akadémikus személyi titkára voltam. (Az ő bátyja Juhász Ferenc költő) Ekkoriban kezdtem a könyvtáros folyóiratban új könyvek recenzióit írni, és néha cikkeket. Főnököm váratlan halálakor én írtam a nekrológot, Juhász Gyula közelről címmel.

Ekkor már ismét verseltem, de még csak magamnak.

1995 nyarán, amikor már itt éltem Kesztölcön, munkahelyet változtattam, és a Pázmány Péter katolikus Egyetemen helyezkedtem el. Itt ismertem meg Lackfi Jánost költőt, akitől sokat tanultam. Eleinte beszöktem írásmesterség kurzusaira, később engedéllyel hallgattam.

Kesztölci éjjel

A falu álomszusszanása
puha palástként beburkol,
lomb közt bágyadt szél matat,
lágy altatót dúdol-dorombol.

Felém kúszik az éjen át
a friss, ropogós kenyér szaga,
- a mindennapi szent kenyér –
amit most süt a pék, éjszaka.

Szunnyad a táj. Csak léptem koppan
Kesztölc holdfényes utcáján.
Kosaramban ringatózik
a friss kenyér, s kalács talán.

Házunk hívogató fénye
a fák között az útra surran,
s én lépegetek vígan hazáig,
talpig szikrázó csillagokban.

2001-ben egy súlyos lovas balesetem volt, csípővápa törésem lett, ami hónapokra ágyhoz kötött. Ekkor kezdtem a tétlenség óráit írással kitölteni, és verseimet interneten is publikálni.

Eddig 24 antológiában közel 400 versem jelent meg, ezen kívül néhány novellát, meséket, gyermek bábszíndarabokat is publikáltam. Első saját kötetem 2012 januárjában jelent meg Egyre feléd címmel, mely szerelmes verseket tartalmaz, a leg megrázóbb emberi érzelem különböző fázisait bemutatva.

 

Egyre feléd

Fordul a föld. Lásd, múlik a nap,
az idő függönye tovalendül.
Míg beoson a rőt alkonyat
csend muzsikál, vágy dala pendül.

Nyugtalan lábam, jaj, hova fut
míg lassan az este kékbe takar?
Hozzád, feléd visz most minden út.
Testem és lelkem téged akar.

Forró ajkamon csók tüze ég,
mellemben érted feszül az élet.
Közelebb jutok egyre feléd.
Sietek, míg hozzád érek.

Kedvelik, gyakran használják költeményeimet például esküvőkön. A Szabó Ervin könyvtárak olvasóiban szinte folyamatosan kézben vannak a kötetek. Most készültem el a folytatással, amely egy 200 oldalas vegyes témájú válogatás kötet lesz.

Versei gondolom azért tetszenek sokaknak, mert klasszikus, érthető. Tudatosan ír ilyen stílusban?

A stílus belőlem fakad, nem tudatos. Talán azért kedvelik az érthetőségen túl, mert sokan tudnak azonosulni azokkal az érzésekkel és gondolatokkal, amiket megfogalmazok. Persze van benne tudatosság is. Igyekszem tömör lenni, mert a ma embere nem ér rá hosszú verseket olvasni.

Amikor 2006 januárjában az egyetemről elmentem, Mészáros Viktor író, műfordító, tanár lett a mesterem. Neki köszönhetem a legtöbbet. Az ő irányítása nélkül sosem értem volna el ide. Megtanított arra, hogy ami megszületik, mintegy kigördül az ember agyából, még akkor sem kész vers, ha annak tűnik. Ilyenkor kezdődik a szigorú munka a nyersanyaggal. Néha 6-8 versszakosból végül egy 2-3 szakasznyi, vagy akár csak egy négysoros vers lesz. Ez például a felére rövidült, mire beérett, de így sokkal többet mond, és erősebben hat.

 

Túl a küszöbön

Nem az egyedüllét, nem a csend zavar –
csak a szó, érintés, öröm hiányzik.
Kell, amitől meghal a közöny
ha a lét bennünk újra kivirágzik!
Csak ennyi: látszik, átlépsz a küszöbön.

Ránk dermedő mosolyok puszta fénye
már nem oldhatja fel életünk telét.
Ölelés kell, megélve; hamar
izzásunk lobbantsa lángra, szerte-szét
szórva száz reményt – mi tűzvihart kavar.

Nem magányomban ásít most az ágyam –
ölelnek gyakran gyönyörterhes álmok.
Lásd, most fénnyé váltan köszönöm,
hogy benned élő csodákra találok.
Csak arra várok: lépj át a küszöbön!

Persze a formán kívül a megfogalmazás módjára is nagy súlyt fektetek. Igyekszem minél látványosabb költői képekkel, hasonlatokkal, alliterációval, és egyéb költői eszközökkel színesíteni az írásaimat. Megtanultam időmértékes verset írni;

 

Aggodalom
időmértékesen

Szép szavaink színes forgatagát
idegen jövevények szaporítják.
Bár olykor színesítik a magyart,
többnyire tőlük silányul a nyelv.

Lám, ha a hitványság teret enged,
elnyeli féltett kincseit balga jövőnk.

Játszani a szavak ritmusával, szabályos és szabálytalan rímképletekkel dolgozni, egyedi formákat kitalálni. Bár ma a szabad vers éli virágkorát, engem valamiért a kötöttebb formák vonzanak. Megismerkedtem a japán haiku verseléssel, ami szigorú formai és filozófiai szabályok mellett mindössze 17 szótagba szorítja a mondanivalót, ezzel tömörségre nevel,

 

Kavics

1.

Vízmeder alján,
idő megkövült könnye.
Még csiszolódik.

2.

Kerek kövecske.
Évmilliókat hordoz
mélyébe zárva.

3.

Sziklák morzsái
simulnak tenyerembe.
Kacsázom velük.

4.

Víz formálta múlt:
időtlenség fövenye
talpaim alatt.

és a szintén szigorúan kötött formájú és rímképletű limerikkel is:

LIM-HK

Mutasd hát, lelkedben mi fájhat?
Vedd le vétkeiddel ruhádat,
bújj gyógyulni mellém
bűntelenül, szendén,
mikor csak a szívemmel látlak!

 

Mindez elvezetett oda, hogy többnyire dallamos, jól memorizálható verseim vannak, közérthető nyelven megfogalmazva.

 

Határtalanul
Esztergom, 2007.12.20

Vashíd dübörög talpaink alatt
mintha szívünk dobogása volna
mintha várná, hogy jön a pillanat
mintha velünk új himnuszt dalolna
a Duna fölött, határtalanul.

Történelmi bazilika büszke
fényben ragyog az ünnep éjjelén
lent ikerképe hullámzó tükre
ámulva les, mint születik remény
a Duna fölött, határtalanul.

 

Tolongó tömeg kart-karba öltve
ujjong és a jeges széllel dacol
változás szele zúg, új jövőbe
lépdelünk ím szabadon valahol
a Duna fölött, határtalanul.

Miként látja helyzetét az irodalmi életben, s van e ars poetikája ?

Mint nő, eleve hátrányban vagyok, úgy érzem. Egy nő másként érez és gondolkodik, mint egy férfi, a kritikusok, kiadók és pályázat elbírálók pedig többnyire férfiak, akik elvárnák, hogy férfimód fogalmazzak és érezzek. Én tudatosan a női érzelmeket, vágyakat, szorongásokat és örömöket írom meg.

Azért az előbbi szigorú szavak mellett meg kell mondjam, vannak kivételek is. Legnagyobb irodalmi sikeremnek a NapSziget a Művészetekért Alapítvány, a legjobb líráért 2013-ban nekem ítélt Bánkúti Miklós díját érzem, ami mögött szintén férfiak vannak. Ezen kívül még több más elismerést is kaptam az évek során, legutóbb 2016 januárban egy irodalmi pályázat 2. díjával jutalmaztak. Úgy érzem ezek a pályázatok segítenek megmutatni, hogy jó-e az irány, amerre tartok.

Ars poetica? Igen, van.

Ars poetica

Költőnek lenni kitárulkozás.
Pőrére vetkőzni a világ előtt,
nyíltan vallani arról, ami bánt
hiányzik, ami nyakukra dőlt,
s közszemlére tenni a lelket.

Hogy hiteles légy, csak valót szólj,
bár igazad húsodba vág, éget!
Nem találsz feloldozást, - sosem volt,-
aki elnézően mustrálna téged.
Talán szülőd volt az utolsó,
aki bűneiddel is szeretni tudott.

Ha írsz, vállalnod kell a pellengért,
a szégyent, a mocskos kínpadot,
de szólnod kell! Tisztán, és a jóért.
A szavak özönéből kibomló élvezet
úgy üssön rést a vacogó szíveken,
mint fény és színek a horizont felett!

Nyíltan szólj, vagy némuljon a szád!
Igazság legyen a menedéked,
akkor is, ha megöl, akkor is, ha fáj…
a költészet számunkra a végzet.
Mert költőnek lenni kitárulkozás.

 

Milyen ma költőnek lenni, miként látja helyzetét, és tart e kapcsolatot az "irodalmi" élettel?

Költőnek lenni nehéz, de jó. Viszont, hogy valóban azok vagyunk-e, az utókor fogja eldönteni. Ha fennmaradnak a műveink, a versek élni fognak, akkor költőnek születtünk, és költőként éltünk.

Több irodalmi társasággal tartok kapcsolatot, mert fontosnak tartom a kortárs szerzők megismerését. Sok író, költő barátom van. A ma irodalmára nehéz helyzetben van. Írásaik sokszor maradnak asztalfiókban, számítógépek memóriájában, mert a könyvkiadás manapság nehéz dolog. Kevés szponzor van, és az állam ma nem támogatja a művészeteket. Pedig ha a művészet meghal, értelmét veszti maga az élet.

Az internetes publikálás sokak számára lehetőség, azonban még mindig a könyv, az, amit kézbe vehetünk, amit a szakma is elfogad. Nekem a két nyomdakész könyvön kívül másik három van, ami bármikor készre szerkeszthető lenne, de pénz híján kiadóra vár.

Visszatérve az irodalmi életre. Sikerként élem meg, hogy fel szoktak kérni kiállítás megnyitókra, vagy egyéb rendezvényekre, néha még búcsúztatókra is verset kérnek tőlem, olykor író-olvasó találkozókat szerveznek, nekem.

Dimenziókon túlról
Búcsú dr. Halák László aranytoll díjas újságírótól
2015.07.30

Elment, de olykor alkonyat tájt
fehér ködön át visszanéz,
felém int és mosolyog némán,
s kacagó szemekkel becéz.

Baráti szókat súg fülembe,
értékel, tanít és perel.
Hallom megfakult hangját egyre,
de kérdéseimre nem felel.

Nem múlik el, mert annyi kincset
nem vitt magával. Itt maradt
mind, amit leírt, s valaha mondott,
ezernyi szép és bölcs gondolat.

Végleg eltűnt? Dimenziókon
át mégis mindig visszajár.
Míg gondolunk rá, s nem feledjük,
nem győzhet rajta a halál.

És épp a napokban tudtam meg, hogy a kesztölci szavaló versenyen, melyet a Költészet napja alkalmából írtak ki, volt aki tőlem választott verset. Ez különösen jól esett.

Ma már sok hangos versem van ismert előadóművészek tolmácsolásában, illetve néhány megzenésítve. Korábban készült velem 25 perces rádió riport, amit több adó leadott, és az interneten, illetve Youtubon neves szerzőkkel egy lapon említik verseimet. Azt hiszem, mindent összevetve szerencsésnek mondhatom magam.

Költeményei mély gondolatokat, érzéseket tükröznek: mennyire költő és hétköznapi ember, s miként éli meg világunk hétköznapjait?

Élek, mint bárki más… öröm és bánat, betegség és félelmek ugyan úgy rám találnak, mint a környezetemben élőkre. Amiben talán mégis más vagyok, hogy nem tudok meglenni toll és notesz nélkül. Az írás egy idő után életformává válik. Úton-útfélen képes vagyok megállni, előkapva a noteszt, és lejegyezni a gondolatot, ami épp megfogant bennem, mert ha elveszítem, később már nem tudom előcsalogatni.

Noteszlapra

Noteszemben kusza kép,
kócos betűk zilált szövete.
Írásom máskor tán szép,
de a gondolatok gördülete
bősz kapkodásra ösztökél.

Félek, lassabban elvész,
mielőtt megragadhatom,
az illanó ihlet elenyész,
ha nem ver tanyát a lapon.

Rút noteszemben szép szavak
szövik a ringó verseket.
Foglyom már a gondolat,
s az érzés is benne reked.

(Néha, mint itt is új szó is születik versírás közben.)

Aztán a másik, az alvás: mivel nappal dolgozom, többnyire este ülök géphez, hogy letisztázzam a verseket, és dolgozzak azokon, amik épp érlelődnek. Néha úgy belemerülök, hogy észre sem veszem az idő rohanását, és alig van időm pihenni. Ilyenkor reggel előfordul, hogy elalszom, vagy a buszon próbálom pótolni.  

Talán kicsit másként is nézem a világot. Kritikusabban.  Jobban szemet szúrnak dolgok. Most például a Kiáltás a platánokért című versem, amit a Népszava 2016.04.05-i számában megjelentettek, a fák védelmében íródott.

 

A jövőt illetően mik a tervei, várható e újabb kötet megjelenése?

Mint említettem, most készültem el új kötetem nyomda alá rendezésével, amely formájában az előzőhöz igazodik. A borítóját ennek is én terveztem, de ezt már nem magam illusztráltam, hanem Dopitáné Jámbor Ivett grafikái színesítik. Egy meglepetéssel is készülök, egy kuriózum kötettel, de ezt még szeretném titokban tartani. Csupán annyit árulok el róla, hogy mind tartalmában, mind formájában ritkaságnak számít majd. Remélem, mindkettőt sikerül még idén a könyvesboltok polcain viszont látni.

Távolabbi terveim része egy gyermekvers kötet és meseregényem kiadása, valamint dolgozom a haiku kötetemen is. Természetesen újabb folyatást szeretnék versesköteteimnek is.

SZAVAK

Igazságot gyöngyöző szavak
gördülnek ajkamról feléd.
Keserűek, olykor fájdalmasak,
de őszintén teszem le eléd.

Ha torkodra kúszik és fojtogat,
ha szádból kikívánkozik,
ha bent marcangol a gondolat
köpd ki! Rossz, ha benned dolgozik.

A szó gyilkol és mennybe visz,
eltaszít vagy a karjába emel.
A szó szép annak, ki benne hisz,
de néha méregként bűvöl el.

Olvasta már?