Kesztölc Kestúc

keresés

Kesztölcön a község mögött lévő hegy, az úgynevezett Urbánkó lábánál 1864-ben állították fel a Szent Orbán – szobrot, mely azóta is ott áll, kicsiny kerítéssel körülvéve, díszes esővédő alatt,és díszburkolata is van már. 

Sok település határában, utak mentén különböző méretü és formájú szobrok találhatók,melyeknek többségük bizony igen csak régi alkotás már,több emberéletnyi.  

Ezek belesimulnak a tájba, és az átutazó , s olykor a helybeli sem, néha észre sem veszi elsuhanva az autóval. Pedig ezeknek is van történelmük, helyi jelentőségük és szépségük., hiszen müalkotások a maga nemében, és a természet és a történelem viharait is túlélték.

Kesztölcön a község mögött lévő hegy, az úgynevezett Urbánkó lábánál 1864-ben állították fel a Szent Orbán – szobrot, mely azóta is ott áll, kicsiny kerítéssel körülvéve, díszes esővédő alatt,és díszburkolata is van már. A nagy diófa már nagyon benőtte, berányékolja, Szinte sosem hiányoznak mellőle virágok,- vajh kik hozzák ezeket – bár most per pillanat nincs virág jelenleg, de gondozva van a környéke is.

Pár lépésnyire van az aszfaltozott úttól, így  a plébánossal az élen még rossz időben is minden évben megtartják  a falu lakói a  hagyományos körmenetet,  áldást  kérve a szőlőre, hogy bő termés legyen.  A szobor mögött a hegy karéja, szinte körbeöleli. Itt régóta –a XI.századtól - szőlőkertek voltak, vannak és lesznek is reméljük,  ahogy azt Bél Mátyás meg is említette Esztergom vármegyéről szóló könyvében.

Olvasta már?