Nyírő András: Előszó Marek Viktor Kesztölc, 1956 című könyvéhez

Sokat gúnyolták a kesztölcieket azzal, hogy útlevél kell a faluba. A mindenkori polgármester is megkapta, hogy ő a köztársasági elnök. Kinevették Kesztölcöt a köztársaság legendája miatt. Hatvan év után a kesztölciek a falu határában szalmatankot állítottak a köztársaság legendájának emlékére. Aki erre jár, lefényképezteti magát a előtte, és megosztja a képet a Facebookon. Mosolygós gyerekek, kedves lányok, pózoló fiúk, összekapaszkodó nagyszülők képei terjednek. Sokan úgy érzik, hogy az évtizedekig tartó gúnyolódás után Kesztölc ezzel a gesztussal visszanyerte a méltóságát.

A gesztusok mellett tényekre is szükségünk van. Ez a történet a szüleink, nagyszüleink története. Ez a könyv mégis rólunk szól, arról, hogy mit tanulha-tunk a hatvan évvel ezelőtti eseményekből. A történet szereplői között van Marek Viktor nagybátyja, és az én nagyapám is. Viktor egyszer azt mondta: rondákat írtam a nagyapádról. Igen, az én szeretett nagyapám, Nebehaj Lajos rendőr volt, kommunista. Egyike azoknak, aki ellen felkeltek 1956-ban. Valóban elszorult szívvel olvastam a róla szóló szavakat. Ezért nem könnyű, de elfogadom azt a képet, amit a történész felrajzolt a források, visszaemlékezések alapján a nagybátyjáról, a nagyapámról és a többiekről.

Igen, hatvan évvel később már túl kell lépnünk a történet személyes szálain, bogain. Kesztölc 1956-ban megmutatta, mit jelent a szabadságszeretet, a helytállás és a közösségi önszerveződés. Az akkoriak csak magukra számíthattak, és jól tudjuk, ezzel így vagyunk mi is. A saját falunkat csak mi tehetjük élhetővé, szerethetővé. Kesztölc ma is összetartó, erős közösség, és büszke lehet a múltjára.

A programot az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulójára létrehozott Emlékbizottság támogatja