A kesztölci rendezvényeket is kiemelte a Gerecse Natúrpark Látogatóközpont alapkőletételénél Völner Pál országgyűlési képviselő, amikor arról beszélt, hogy a helyi közösségeknek kiemelt szerepük van az idegenforgalom erősödésében.

A Gerecsét bemutató látogatóközpont alapkövét a Don Bosco Szalézi Társasága tette le szeptember 15-én, szombaton. Az egy év alatt elkészülő beruházás 215 millió forint uniós támogatásból valósul meg.

Az intézmény a térség egyik legjelentősebb ökoturisztikai létesítménye lesz, amely turistafogadóval és interaktív bemutatóközponttal irányítja rá a figyelmet a helyi és térségi jelentőségű örökségünkre. A 370 négyzetméteres létesítményben kiállítóteret, előadóteret, interaktív foglalkoztatót és ajándékboltot alakítanak ki.

Péliföldszentkereszt jelentős turistaforgalmat bonyolít le, áthalad a területen az Országos Kéktúra, valamint érinti a Nyerges 20/40 és a Kinizsi 100 teljesítménytúra. A térségben élénk a lovas és kerékpáros turizmus.

Az alapkőletétel során Völner Pál, a helyi turisztikai fejlesztések közül megemlítette a lábatlani, a nyergesújfalui, valamint a dömösi látogatóközpontokat, amelyek szintén a közeljövőben épülnek meg. Szólt arról is, hogy a helyi közösségeknek kiemelt szerepük van az idegenforgalom erősödésében, példaként az esztergomi, búbánatvölgyi természetházat, valamint a kesztölci rendezvényeket emelte ki.

A Don Bosco Szalézi Társasága római katolikus férfi szerzetesrend, hivatása a fiatalok oktatása és nevelése iskolákban, szakiskolákban és különféle ifjúsági intézményekben. Magyarországon 1913-ban telepedtek le Péliföldszentkereszten, ezért a rend hazai tagjai különös tisztelettel fordulnak a zarándokhely felé.

A Gerecse Natúrpark 2012-ben alakult az Által-ér Szövetség koordinálása mellett 29 helyi önkormányzat, a Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat, valamint 17 egyéb szervezet összefogásával.

Forrás: MTI/kesztolc.hu
Borítókép: Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat
További fotók: szaleziak.hu

Olvasta már?

Tájékoztatás útfelújításról.

Tisztelt Lakosaink! Ezúton értesítjük Önöket, hogy előreláthatólag 2021. október 20-án megkezdődik a Szabadság tér (360 méter), Széchenyi István utca (70 méter) és Major utca vége (100 méter) aszfaltburkolatának felújítása.

Híd építése MFP támogatásból

Kesztölc Község Önkormányzata 2020. évben pályázatot nyújtott be a Magyar Falu Program keretében meghirdetett „Önkormányzati tulajdonban lévő út/hídépítés, felújítás -2020” nevű MFP-ÖTU/2020 kódszámú kiírásra. 

Siska Gábort kitüntették.

Siska Gábor, a Kesztölci Önkéntes Tűzoltó Egyesület parancsnoka Gróf Széchenyi Ödön Emlékplakettet vehetett át, a tűzvédelem érdekében huzamosabb időn át nyújtott kiemelkedő helytállásáért. Ez a legmagasabb kitüntetés, amely az önkéntes tűzoltókna...

Tájékoztató az új mobilGAZDA alkalmazásunkról

Tisztelt Ügyfelünk! Örömmel tájékoztatjuk, hogy megjelent a Magyar Államkincstár mobilGAZDA elnevezésű ingyenes alkalmazása az agrár- és vidékfejlesztési támogatásokat kérelmező ügyfelek és képviselőik számára.