Kesztölc Kestúc

keresés

Szállodahajók is kiköthetnek majd Esztergomban.

A hajóállomás könnyebben fogadhatja a szállodahajókat és a menetrend szerinti járatokat. A régi elbontott épület helyén parkot alakítanak ki. Az állomás a Batthyány téren lévő állóhajóhoz hasonlóan helyet biztosít majd a jegypénztárnak, a kiszolgáló személyzetnek, egy korszerű utastájékoztató rendszernek, illetve rendezvényközpontnak.

A kikötő környezetének rekonstrukciója a régi állomásépület bontásával kezdődött el, az új kikötőt pedig a tervek szerint a jövő évben adják át.

A MAHART PassNave évente közel 400 ezer utast szállít, a budapesti programokon résztvevő vendégek 60 százaléka külföldi. A társaság 2017-ben 3,2 milliárd forint árbevételt ért el, a legtöbb bevételt a hagyományos menetrendi járatok termelik. A vállalat 90 embert foglalkoztat.

MTI/kesztolc.hu

Borítókép: mahartpassnave.hu

Olvasta már?

Ismét tűzgyújtási tilalom lépett érvénybe!

A tartós kánikula, az erős napsütés és a csapadékhiány eddig is okozott gondokat, és most tovább szárítja a növényzetet, ezért június 22-től Budapesten, valamint Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom és Szabolcs-S...

2026.06.30 éjfélig meghosszabbították a hőségriasztást!

A HungaroMet Magyar Meteorológiai Szolgáltató Nonprofit Zrt. előrejelzési adatait figyelembe véve Dr. Szabó Enikő helyettes országos tisztifőorvos az ország egész területére vonatkozóan a 2026. június 20-án (szombat) 00.00 órától elrendelt II. f...

2026/2027. évi helyközi menetrendek egyeztetése

A Közlekedési és Beruházási Minisztérium megbízása alapján az országos, regionális és elővárosi közforgalmú vasúti- és autóbusz-közlekedés szervezésében a Közlekedéstudományi és Építésügyi Minőségellenőrző Intézet Személyszállítási Közszolgáltatás...