1945-ben születtem,minden felmenőm kesztölci. Szeretem a falut, az itt élő embereket.

 

 

Már iskolás koromban észrevettem hogy van érzékem hozzá, és a természet az, ami nagyon lenyűgözött és fogva tartott és tart ma is. Az első vízfesték volt általános iskolás koromban, és egyik tanárnőm, aki a rajzot tanította észrevette, hogy van érzékem és bátorított, folytassam: először azt hitte átmásoltam a rajzot, de kiderült hogy nem. Ezek után kedvet kaptam ahhoz, hogy egyre többet fessek, rajzoljak. Akkoriban megyei szinten az iskolák beküldték a tanulók legjobb rajzait és én is kaptam oklevelet és ez nagy erőt adott a folytatáshoz.

 

 

Mindig  "festőként" látom a körülöttem levő világot,és inspirál arra, hogy egy adott látvány, ami megfog, azt lerajzoljam, lefessem. Főleg a természet az, ami magával ragad, a táj, az egyszerű vidéki életképek épp úgy, mint a városiak. Gyakran variálok a már megalkotott művek közt, mert "hirtelen felindulásból" alkotott művem újra nézem és érzem, valami hiányzik. Így aztán előfordul, hogy több képből egy újfajta áll elő, és az lesz a "tökéletes", de persze meghagyom a régieket is. Változó, hogy mennyi ideig tart egy alkotás létrehozása.

 

 

Igen, összebarátkoztunk,sokat beszélgettünk, és annyi mindent  köszönhetek neki, mert tanultam tőle dolgokat,  minden tekintetben, és hálás vagyok a sorsnak, hogy megismertem. Tibi bácsi  a faluban nyáron  festőtábort  kezdeményezett, ami nagy siker volt, de idővel más elfoglaltságai miatt én vettem át ennek a tábornak a"vezetését",  ami természetesen megtiszteltetés és egyben kihívás is volt számomra. Sokat tapasztaltam, mert más az otthon  csendjében alkotni valamit és nyüzsgő gyerekek közt fegyelmet tartani és figyelni rájuk, illetve hogy avval foglalkozzanak amiért a táborba jöttek, a rajzolással. De már évek óta abbahagytam, több okból kifolyólag.

 

 

Igen, valamelyest tisztában vagyok kik vannak még, némelyiket személyesen is ismerem, de igazából  annyira nem tartjuk a kapcsolatot, de ismerjük egymás műveit, hiszen  közös kiállításokon szoktunk találkozni. és akkor beszélgetünk. A mostani "Lélekvirágok"-on is  láthatók képeim.

 

 

Itt helyben a "Lélekvirágok" című kiállításon szerepeltem,és azóta rendszeresen részt veszek rajta. De több helyszínen is láthatók voltak már képeim, csoportos és egyéni is, melyeknek  elég jó visszhangjuk volt. Örültem ezeknek, hiszen igazából mióta nyugdíjas vagyok tudok ennek a "szenvedélynek" élni, és bár az idő elszaladt, nem sajnálok semmit ,igyekszem minél többet és jobbat létrehozni, nem csak magam, hanem mások örömére is. Mert természetesen örülök annak mikor odajönnek hozzám és azt mondják, ez vagy az a festmény nagyon tetszik. Szükség van ilyesfajta "lökésekre", hogy az ember tovább tudjon lépni. Megrendelésre is szoktam festeni, gyakran felkeresnek,és ha úgy érzem meg tudom csinálni,elvállalom.

 

 

Egy esztergomi festő barátom kérésére beküldtem több rajzom,képem az "OKIT-ba" (Amatőr Országos Képző és Iparművészeti Társaság) ahová fel is vettek immár 12 éve,aminek örültem, mert egyfajta "elismerés"  munkámat illetően. Sok lehetőség adódik, hiszen minden évben kiírnak pályázatokat, melyekre beküldök alkotásokat. Szerveznek bel- és külföldön csoportos és egyéni kiállításokat is, szakmai programokat, találkozókat, ahol kicserélhetik tapasztalataikat és megismerhetik egymás műveit is.

Van egy évente megrendezésre kerülő nagy kiállítás amit "Top 100-nak"  neveznek ,több alkalommal is bekerültem, volt hogy nem is egy alkotással, hanem többel. Ez nagy siker számomra.

 

 

Szeretném és akarom is tovább folytatni ezt a tevékenységet, mely kitölti napjaimat, hiszen nagyon belém ivódott ez a szenvedély, és már nem tudnék nélküle meglenni. Amíg bírom csinálom, mindig alkotásra kész vagyok, sok mindent szeretnék még "megörökíteni", hiszen a hely ahol élünk rengeteg témát ad egy- egy alkotás megszületéséhez. Szerencsére a családom elfogadja és támogatja, na meg kritizálja is, ha úgy adódik műveimet.