Kesztölc Kestúc

keresés

Tisztelet és vidámság jellemezte a Művelődési Házban szervezett Idősek napját. 135 70 éven felüli kesztölci nyugdíjas élvezte a helyi önkormányzat vendégszeretetét. Vöröskői István polgármester kedves szavakkal üdvözölte a megjelenteket. Az óvodások és az iskolások szlovák és magyar nyelvű köszöntői után, a helyi Pávakörrel együtt énekelték az ünnepeltek kedvelt dalaikat. A műsor  meglepetése volt a Nyugdíjas klub tagjainak humoros táncos jelenete, fiatalos formában  és látványos jelmezben megjelenítve.

A hagyományoknak megfelelően, idén is megrendezte az önkormányzat az "Idősek napja" eseményt, melyet a Művelődési Házban tartottak meg, október 5 - én.

Igazi októberi nap volt, kicsit szemerkélt az eső, és a nap is feltűnt. Aki kért, kapott a kinyomtatott "Idősek himnusza"-ból egy példányt. A falu orvosa Dr. Bús János és asszisztense Fekete Anna is megtisztelte jelenlétükkel az eseményt, hiszen ők is ápolják, segítik a falu idősebb embereit.

Nagyon szépen voltak elrendezve az asztalok, székek, az eseménynek megfelelően, és Klinger Ágnes bevezetője után polgármesterünk köszöntötte az egybegyűlteket, és külön a falu legidősebb asszonyát és férfiját. 

Ezt követően az óvisok adtak elő egy kis műsort, szavaltak, énekeltek, táncoltak, az alkalomhoz illő szövegkörnyezetet választva. Őket az általános iskolások egy csoportja követte, de szólóban is felléptek, nagy tapsot kaptak ők is.

Nem maradhat esemény a Pávakör nélkül,és először szlovákul, majd magyarul énekeltek, igazán talp alá való dalokat, a közönség nagy tetszésére. Nagyon megható volt, mikor utolsóként elénekelték az Idősek himnuszát. A dal szövege önmagáért beszél, és ahogy előadták, az a átélés, mely megérintette az emberek lelkét.

Ezek után a Nyugdíjas Klub lépett elő, fergeteges előadást adva, ami nagyon poénos és vidám hangulatú volt, és áradt belőlük a "fiatalság" ereje, varázsa. Ez igazi meglepetés és ráadás volt a közönségnek, méltán kaptak tapsvihart.

Ezután jött a vacsora, a megvendégelés, beszélgetések sora. Igazán nagyon kellemesen telt el ez a ünnepség.

Olvasta már?