A csurgói buszmegállótól nem messze van egy kis csoda, amit sokan ismernek, tudnak róla, ez pedig a mi kis Niagaránk. Az úton megállva letekinthetünk rá. Változó mint az időjárás, hol alig csordogál, hol ömlik, mint a láva a kis patak.
Nyáron jó hűsölni mellette. Ekkor mutatja meg igazi szépségét, ha leereszkedünk hozzá, és közelről szemléljük, hallgatjuk a víz zubogását. Békák, gyíkok és rovarok, bogarak vannak itt mindig. Itt egy időre kiszakadhatunk a való világból a természetbe. Itt csak a víz, az ég és a levegő van, és a saját gondolataink.
Aki lejön hozzá, olyan mintha barlangba menne. Itt van és még sincs. Ez a kettőség érdekes hangulatot ad annak, aki képes meglátni a szemünket kibökő, mégis észrevétlenül meglapuló kis csodákat, mint ezt itt. El lehet nyújtózkodni, van hely. De óvatosnak kell lenni, csúszik, nedves minden.
Télen csodás jégcsapokat látni, ha pedig rájuk süt a nap, akkor szinte vakítóan veri vissza a fényt. Mind a négy évszakban megvan a varázsa, hangulata.
Sajnos szemét is akad itt bőven. Vannak olyanok, akik ide dobálnak mindenféle hulladékot. De mindezek ellenére is képes elvarázsolni minket, főleg ha csak egy részt látunk tudatosan belőle.
Kovács Brigitta fényképe
Ilyenkor sok falevél van a vízben, színpompás látvány, miként a felhők megannyi alakzatai is innen alulról nézve, mint minden más. Itt szembesülhetünk azzal az egyszerű de ősi mondásal, hogy minden nézőpont kérdése.
Elhaladhatunk mellette észrevétlenül, megállhatunk, lenézhetünk pár percre, vagy le is mehetünk és megtapasztalhatjuk eme kis világ csodáját. Örülhetünk neki, hogy van ez a kis vízesés, reméljük sokági megmarad, nem csak nekünk, de a természetnek is.