Kesztölc Kestúc

keresés

Június 26. Drogellenes világnap.

A kábítószer elleni küzdelem nemzetközi napját 1988. június 26. óta évente ezen a napon tartják meg világszerte. A szenvedélybetegségek ellen küzdő szervezetek ilyenkor mindig tartanak prevenciós előadásokat.
A nap és az ENSZ 1987-es határozatának egyik fő célja az, hogy az illegális kábítószer-fogyasztást világviszonylatban 50 százalékkal csökkentsék.
Világszerte mintegy 200 millió ember fogyaszt rendszeresen illegális szereket. A drog évente körülbelül 200 ezer ember haláláért közvetlenül felelős. Az utóbbi évekig Európában a leggyakrabban használt kábítószerek a kannabisz származékok voltak, míg napjainkra jelentősen növekszik a különböző szintetikus, részben még
legálisnak számító tudatmódosító szerek használata.
Magyarországon 1997. óta tartják hivatalosan a kábítószer-ellenes napot.
Hazánk drogpiaca – az Európai Unió és a világ drogpiacához hasonlóan – az elmúlt években kissé átrendeződött.
2010-2016. között a klasszikus kábítószerek „egyeduralmát” megtörték a 2010-ben berobbant ún. designer drogok. Ezeket az újfajta anyagokat célzottan úgy hozták létre, és dobták piacra, hogy az illegális anyagokhoz hasonló hatással bíró, ámde jogszabályba nem ütköző szerek kerülhessenek a fogyasztókhoz.
2013. óta már büntetőjogi kategória az új pszichoaktív anyaggal való visszaélés.

2016-tól ismét a klasszikus kábítószerek túlsúlya – elsősorban a marihuána és az amphetamin – figyelhető meg.
Az illegális drogokkal kapcsolatos magatartásformák mindegyike büntetendő hazánkban. Ha a rendőrség tudomására jut valakiről, hogy akár csak fogyasztott, vagy tart magánál tiltott anyagot, a rendőrség nem mérlegelhet; büntetőeljárás indul a személy ellen. Enyhébb elkövetési magatartásformák – fogyasztás, minimális mennyiség tartása – esetén a törvény lehetőséget ad az elterelésre. Ez azt jelenti, hogy a nyomozó hatóság egy évre felfüggeszti a büntetőeljárást,
és ez alatt az egy év alatt egy legalább fél évig tartó gyógyító-megelőző kúrán kell részt vennie a gyanúsítottnak, amennyiben vállalja.
Ha befejeződött az elterelés, a kapott igazolás bemutatására a rendőrség megszünteti az eljárást, tehát a személy nem kap büntetés, nem lesz „priusza”.
Erre az elterelésre két évente azonban csak egyszer kerülhet sor.

Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság

Bűnügyi Osztály
Bűnmegelőzési Alosztály

Idősek védelme.

Manapság már az idősek közül is sokan használják az internetet, ezért figyelmükbe ajánljuk a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács által készített néhány perces kisfilmeket, melyeket a trükkös lopások és csalások megelőzése érdekében készítettek.


A kisfilmek humoros formában mutatják be azokat a módszereket, melyeket az idősekre „szakosodott” elkövetők használni szoktak. Ezek megismerésével már védekezni is tudunk az ilyen elkövetők átveréseivel szemben.


A filmeket megtalálják a Youtube csatornán a következő linkekre kattintva:


1. A kamuzás alapjai

Megtudhatjuk a filmből, a csalók milyen alap trükköket vetnek be.


https://www.youtube.com/watch?v=gRcpvDnYwZY

2. Unokázás
Az unokázós csalások pszichológiájáról szól a film.

https://www.youtube.com/watch?v=BaW9bdih5s0

3. Álruhában
Vajon hogy nézhet ki egy álruhás csaló? Szinte bárhogy…


https://www.youtube.com/watch?v=xCJTijnEJS8&list=PLZ7ANFhCF4V3NpwWfE6obA1LD842OT_LO&index=3

4. Tuti helyek
Jó helyen tartjuk lakásunkban az értékeinket? Kiderül a filmből!


https://www.youtube.com/watch?v=lJ0wZcB4q7E&list=PLZ7ANFhCF4V3NpwWfE6obA1LD842OT_LO&index=4

5. Rendkívüli helyzetben
A trükkös elkövetők rendkívül kreatívak, azt is kihasználják, hogy az idősek tartanak a járványtól.


https://www.youtube.com/watch?v=0TS9YC1D5ug&list=PLZ7ANFhCF4V3NpwWfE6obA1LD842OT_LO&index=5

Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság
Bűnügyi Osztály Bűnmegelőzési Alosztály

Olvasta már?

Az Észak Dunántúli Vízmű Zrt tájékoztatatása

Az Észak Dunántúli Vízmű Zrt tájékoztatja a Kesztölci lakosokat, hogy a társaság részéről Kesztölc településen, a mai naptól kezdődően (2024.02.08) , ellenőrzéseket végeznek, mely során minden felhasználási helyet felkeresnek. Tisztelette...

Kesztölci hulladéknaptár 2024

Tisztelt Kesztölci Lakosok! Az alábbi linkre kattintva elérhető a 2024 évi hulladéknaptár. Kesztölci hulladéknaptár 2024