A Kalásznet kesztölci előfizetőinek sem kell már hiányolniuk a Képújságot. A megszokott helyen, 0-24 órában látható a hírfolyam.

A Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság engedélyével és a Kalásznettel kötött szerződés érvénybe lépése után október 18-tól ismét fogható a falutévé adása a Kalásznet hálózatán. 

A csatornakiosztás nem változott. A kikapcsolás előtti helyen van. A hét minden napján 0 - 24 óra között a képújság fut, kivéve vasárnap 18 - 21 óra között, amikor helyi műsorok lesznek levetítve. A hálózattal és képminőséggel kapcsolatos problémákkal a Kalásznet ügyfélszolgálatát kell keresni.               

A Képújságot és a műsorokat Juhász Sándor szerkeszti.

Borítókép: Demeter Tibor fényképe

Olvasta már?

Felhívás földterület rendezésre

Többen jelezték Kesztölcön is, hogy felhívást kaptak a katasztrófavédelemtől, hogy tegyék rendbe a földterületüket. Az felhívás okáról Siska Gábort, illetve a katasztrófavédelmi igazgatóságot kérdeztük.

Védett állatok a kertünkben

A természet körbeölel minket a kertben és a ház körül is. Némelyikről nem is tudjuk, hogy mekkora eszmei értéket képvisel, hiszen olyan gyakorisággal találkozunk velük. Nézzük, mikkel találkozhatunk az udvarunkon.

Tavaszi szünet a könyvtárban

A tavaszi szünet ideje alatt, a kesztölci könyvtár április 18-ától, csütörtöktől zárva tart. Nyitás: április 23. kedd!