Kesztölc Kestúc

keresés

Bemutatjuk a kesztölci Nagy Lariont, aki imád mixelni és az elektronikus zene szerelmese.

Milyen kötődésed van Kesztölchöz, szeretsz itt élni?

Egészen pontosan a születésem (1997) óta élek Kesztölcön. Nagyvonalakban csak jó dolgok kötnek ide, az ex kick-box válogatott múltam miatt rengeteg falubelit ismertem meg korábban, szerepeltem több kesztölci cikkben is és onnan is a pozitív dolgok jöttek vissza az emberektől. Igen, szeretek itt lakni. Nyugodt, de mégis mozgalmas. Hiányozna a mindennapjaimból.

Mióta mixelsz?

A mixelés igazából 1,5-2 éve kezdődött, amit aztán fél éves kihagyás követett. Általános suliban 7-8 évvel ezelőtt az egyik barátommal, Juhász Rolanddal próbálgattunk zenéket készíteni elektronikusan, amit ő folytatott sikeresen, nekem pedig abbamaradt. Tavaly nyáron viszont bekerültem az ország legnagyobb party sorozatába, amelynek a neve WORLD IS MINE, azon belül is az esztergomi részlegéhez, mint promoter, Könczöl Gergő vezetésével. Innentől kezdve napról napra egyre jobban DJ-szeretnék lenni. Ami azt illeti, legjobban a csapat egyik lemezlovasa, Ajkay Ádám fellépései adnak löketet, hiszen egyszer majd én is ott szeretnék ugrálni 2000 ember előtt a kedvenc számaimra.

Milyen stílusban játszol?

A stílusom sem mindig ugyanaz, igazából az határozza meg, hogy mikor milyen kedvem van. Sokszor mixelek electro/dupstep, house, tech-house, r&b stílusú zenéket. De szeretem a mai slágereket is, egy kicsit átdolgozva. A magyar énekesek zenéit szintén remixelve hallgatom. 

Voltak már fellépéseid, ha igen, akkor hol?

Fellépéseim még nem voltak, egyelőre nem is érzem magam úgy, hogy menne, de ha hívnak, akkor szívesen megyek. Rengeteg dolgot kell még kitapasztalnom, próbálgatnom, csiszolgatnom. Szinte minden DJ házibulikban, kisebb helyeken kezdte. Valahogy én is így tervezem a jövőt, de egyszer jólenne Kesztölcön zenélni, igazából mindegy is milyen stílusban, csak játszhassak!

Milyen csatornákon hallgathatják meg az érdeklődők a zenéidet, illetve hol követhetnek téged?

Elérhető vagyok szinte az összes közösségi csatornán:

Facebook: https://www.facebook.com/djlarfield/

Instagram: https://www.instagram.com/djlarfield/

Mixcloud: https://www.mixcloud.com/larfield/

Youtube: https://m.youtube.com/channel/UCATh3X03dmoD5zHgcL2-FcQ

Olvasta már?

Biztos jövőt szeretnél? Válaszd a kéményseprő hivatást!

BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Gazdasági Ellátó Központ (BM OKF GEK) Kéményseprő ipari Tevékenységet Ellátó Igazgatóhelyettesi Szervezet felhívása. Biztos jövőt szeretnél?    Válaszd a kéményseprő hivatást! 

Megyénk körül megyünk körül

Tisztelt Kesztölciek! Tájékoztatom Önöket, hogy 2021. július 21-én kerül sor a Megyénk körül megyünk körül című program keretében a Kocs-Kesztölc páros találkozóra.

Szerencsés kirándulás

Bizony, annak nevezhető a  KMASZC Dr. Szepesi László Mezőgazdasági Technikum, Szakközépiskola és Kollégium 10. osztályosainak év végi tanulmányi kirándulása Klastrompusztán.