A Morgan Stanley munkatársai, Kara Donát vezetésével ismét segítettek a bölcsőde felújítási munkálataiban. Pereszlényiné Kara Erikával beszélgettünk.

Idén miben segítettek a Morgan Stanley munkatársai?

A kesztölci bölcsőde, utca felőli kerítését alapozták, illetve festették. A megfáradt önkénteseket pedig a konyhánkban főzött finom ebéddel vártuk :)

Mióta vesznek részt Donáték a munkában, illetve miben segítettek eddig?

Harmadik éve végeznek önkéntes munkát a Morgan Stanley munkatársai Kara Donát vezetésével a Kesztölci Családi Bölcsőde Közhasznú Egyesületnél. Korábban a bölcsőde épületének hátsó falát szigeteltük, illetve a falfestési munkálatokban segédkeztek. A tavaly megnyílt Akácvirág Óvodánk kialakításában is részt vállaltak munkájukkal, amelyet nagyon köszönünk szépen!

Milyen hangulatban zajlanak az egyes munkálatok?

A munkák mindig vidám hangulatban zajlottak Pereszlényi Zoltán kisgyermeknevelőnk  koordinálásával. Mindemellett, hogy ne korgó gyomorral kelljen dolgozniuk, mindig biztosítunk nekik finom ételeket. Egyébként már a jövő évi találkozót is megbeszéltük. Várjuk őket szeretettel, hiszen felújítani való mindig akad bőven! :)

Mikor nyit ki újból a bölcsőde?

Július 15-étől, megújult erővel, sok szeretettel várjuk a gyerkőcöket!

Olvasta már?

Vég Liza Borka Kesztölcön született

Vég Liza Borka 2019. augusztus 4-én született. Elmondhatjuk, hogy neki a születése helye Kesztölc, hiszen otthon született meg a gyermek. Horváth Helgával Lehoczki Dávid beszélgetett.

Kesztölcön is megkóstolható Magyarország Tortája

A Boldogasszony csipkéje, Tóth Norbert, a dunaföldvári Tóth Cukrászda cukrászmesterének alkotása nyerte idén a Magyarország Tortája díjat. A tehetséges fiatal cukrász az elmúlt évek döntőinek rendszeres résztvevője, a tavalyi évben bronzérmet nyer...