Kesztölc Kestúc

keresés

.

A mai gyereknapi menet ötlete azért született, mert szerettük volna a lehetőségekhez képest a kesztölci gyerekeket megajándékozni egy apró élménnyel, örömöt szerezni számukra a hosszú karantén után. Sajnos azt tudtuk, hogy a hagyományos gyereknapi rendezvény idén nem valósulhat meg, így elkezdtük törni a fejünket, milyen kis meglepetés lehetne az, ami egy kicsit személyes és örömet okoz.

Az óvó nénik és a tanár nénik örömmel csatlakoztak a kezdeményezéshez, saját készítésű játékokat, ajándéktárgyakat készítettek a gyerekeknek. Mi a művelődési házban az összes fellelhető játékunkat összegyűjtöttük, valamint kézműves ajándékcsomagokat gyártottunk a kicsiknek és nagyobbacskáknak, hogy ha már együtt nem tudunk alkotni a művelődési házban, legalább otthon barkácsolhassanak a gyerekek.

Szerettük volna elkerülni azt, hogy sok ember gyűljön össze egy helyen, így Juhász Sándor adta az ötletet, hogy ne egy központi helyre hívjuk a gyerekeket, szülőket, hanem járjuk be Kesztölc utcáit és vigyük házhoz a gyereknapi meglepetést.

Kara Józsefné Erika, aki minden évben fagyit ajándékoz a gyerekeknek gyereknapon, idén is csatlakozott kezdeményezésünkhöz. Így fagyi jegyet is oszthattunk, aminek nagyon örültek a gyerekek.

A Kesztölci Horgoló Klub tagjai apró kis szíveket horgoltak a gyerekeknek nagy-nagy szorgalommal és annál nagyobb szeretettel.

A CBA - tól Dörmi macit kaptunk, melyet szintén a kicsiknek ajándékoztunk. Farkas Krisztina polgármester asszony, Radovics Istvánné Panni néni, Juhász Sándor és Szivek György képviselők felajánlásából pedig Milka csokoládét és nyalókát, valamint lufit vásároltunk, melyet szintén az ünnepeltek kaptak meg.

Kedves Mindenki!

Szeretném megköszönni segítségeteket, munkátokat, lelkesedéseteket és a felajánlásokat! Nagyon jó érzés volt, hogy mint mindig, most is számíthattunk egymásra! Csodás dolgokat készítettetek, gondoskodással, szeretettel, odaadással! Szeretném megköszönni a munkátokat és ezt a fantasztikus napot, hiszen a legnagyobb öröm az volt, amiért dolgoztunk, hogy láthattuk a gyerekek, a szülők arcán az örömöt!

Boldog gyereknapot kívánok sok szeretettel!

                                                                                                                                                                                                                                               Klinger Ágnes

Olvasta már?

Nyárzáró játszónap

Kedves Gyerekek, Szülők, Nagyszülők! Szeretném megköszönni, hogy a tegnapi nyárzáróra ilyen sokan eljöttetek a meleg idő és a hosszú hétvége ellenére!