A Húsvét ünnepének gyökerei az Ószövetségbe nyúlnak vissza. Az Ószövetség Húsvétja az Egyiptomból való kivonulás volt.
Ez az esemény tette néppé Jákob, (másik nevén Izrael) leszármazottait, az izraelitákat. Maga az Isten "szervezte" meg ezt a kivonulást Mózes által, hogy a rabszolgaságban élő izraelitákat megszabadítsa a fáraó kegyetlen uralmától és a már szabaddá vált népnek otthont, hazát adjon, az Ígéret Földjét. Ábrahámnak megígérte, hogy Kánaán földjét az ő utódainak fogja adni.
Fiának, Izsáknak is megígérte ugyanezt, majd az ő fiának, Jákobnak is. Amikor Mózesnek megjelent az Égő Csipkebokorban, akkor erre a három pátriárka hivatkozott. Úgy mutatkozott be, mint Ábrahám, Izsák és Jákob Istene, az örökkön létező Isten, aki Van. Itt adta Mózesnek a nagy feladatot, hogy vezesse ki népét Egyiptomból.
Mivel a fáraó nem engedte el a rabszolga-népet, Isten 10 csapással sújtotta Egyiptomot. A tizedik csapás volt a legsúlyosabb. Az egyiptomiaknál meghalt minden elsőszülött ember és állat. Az izraelitáknak Isten megparancsolta Mózes által, hogy vágjanak le egy bárányt és útra készen fogyasszák el kovásztalan kenyérrel és keserű salátával, mint húsvéti lakomát. A zsidók ezt az eseményt és ezt a lakomát "pászkának" nevezték, ami annyit jelent: átvonulás. A bárány vérével meg kellett kenni az ajtófélfát.
Ez volt a jel. Az Egyiptomon átvonuló Úr azokba a házakba nem engedte be az elsőszülöttek halálát okozó pusztító angyalt. Az átvonulás jelentette a kivonulást is. Átvonulás a rabságból a szabadságba, Egyiptomból Kánaán földjére. Az Úrnak az a "pászkája (= átvonulás, húsvét)" és a népnek ez a "pászkája" volt az az esemény, amelyet minden évben az Isten parancsára megünnepeltek, megismételve a rituális pászka-lakomát.
A kivonulás során kötött velük az Isten szövetséget, amit mi Ószövetségnek nevezünk. A Szövetség alapja a Törvény volt, aminek rövid összefoglalása a Tíz Parancsolat. A Szövetésg megkötésével váltak Isten szent népévé. A kivonulás tehát vallás-alapító esemény volt.