Kesztölc Kestúc

keresés

Felázott talaj, hűvös idő várta a csapatokat a mogyorósbányai futballpályán, ahol november 8-án rendezték meg a Kistelepülések Tornájának negyedik fordulóját. Becsülettel küzdött a kesztölci csapat, mely nagy reményekkel várja a tavaszi játéknapokat.

A bajnokságban összesen öt csapat indult el, Kesztölc mellett Dág, Epöl, Mogyorósbánya és Tokod-Üveggyár (TÜSC). Minden kezdet nehéz és bár az eredmények sokszor nem úgy alakultak, ahogy a csapat tagjai eltervezték, dicséretes, hogy vannak olyanok, akik szabadidejükben szívesen vállalják a játékot és településünket képviselve mindent megtesznek a sikerekért. A mérkőzések megmutatták, hogy némi szerencse is szükséges ahhoz, hogy az egyik, vagy a másik csapat hagyja el győztesként a pályát.

A november 8-i fordulóban az alábbi eredmények születtek:

  • Dág 1:0 Kesztölc
  • Kesztölc 0:2 TÜSC
  • Kesztölc 0:1 Mogyorósbánya
  • Epöl 2:1 Kesztölc (gólszerző: Giricz István)

Az őszi fordulókban az alábbi játékosok léptek pályára: Bakó Benjámin, Fekete Ramón, Gál Andor, Halász Tamás, Héjja Martin, Héjja János, Giricz István, Kara József, Kerékgyártó Tamás, Már Kornél, Szutor Dominik, Tóth Tamás, Walczer Patrik.

A tavaszi fordulók időpontjairól később adunk tájékoztatást. A csapat várja azok jelentkezését, akik szívesen magukra öltenék a kesztölci mezt és községünket képviselnék a bajnokság hátralévő játéknapjain!

Olvasta már?

Igazgatási szünet 2025 december hónapjában

Kesztölc Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 36/2025. (III. 26) sz. határozatával a 460/2022. (XI. 10.) Korm. rendelet 1. § b) pontja alapján igazgatási szünetet rendel el a Kesztölci Polgármesteri Hivatal tekintetében. Az igazgatá...