Kesztölc Kestúc

keresés

A Magyar Pálos Rend nevében tisztelettel és szeretettel hívjuk a rendalapítónk, esztergomi Boldog Özséb vezetésével, az első pálos szerzetesek kezei által, a Szent Kereszt tiszteletére emelt klastrompusztai pálos templom és kolostor romjainál 2016. szeptember 11-én, vasárnap 12.00 órakor tartandó ünnepi, búcsúi szentmisére, melyet Borsos József márianosztrai pálos atya fog bemutatni.

A klastrompusztai Szent Kereszt kolostor a pálos szerzetesrend első kolostora, és egyúttal központja 1256-tól 1304-ig. 

A rendalapító, Boldog Özséb 1250-ben itt gyűjtötte maga köré a Pilis barlangjaiban élő remetéket, hogy közösséget alkotva Istennek szentelt életet éljenek, és engeszteljenek a magyarságért. Boldog Özsébet halála után itt temették el.

A kezdetben egyszerű épületet a XIII. század végén átépítették, a kornak megfelelő, gótikus templomot emeltek, ennek északi oldalához csatlakozott a négyszögletes udvart körülvevő kolostorépület.

A kolostor a XVI. századi török hadjáratok során, tűzvészben pusztult el. Romjaiból a helyi lakosság évszázadokon keresztül hordta a követ építkezéseihez.

1959-ben és 1961-ben régészeti feltárásokat végeztek, melynek során feltárták a templom, a sekrestye, a házikápolna és a káptalanterem maradványait. 
A pálos rend 2006-ban kapta vissza a területet.

Megközelítés: Klastrompuszta a Pilis-hegy nyugati lábánál található Kesztölc és Piliscsév között. Megközelíthető autóval Kesztölc felől, gyalogosan pedig az Országos Kéktúra jelzéseit követve, Kesztölc vagy Piliscsév felől.