Kesztölc Kestúc

keresés

Túravezetés kezdőknek és haladóknak: bringás túranap Dorog, Kesztölc, Csév és Csaba között. 

Reméljük, az időjárás is kegyeibe fogadja majd október 8-án, szombaton a Pilisi Bicajnap résztvevőit, mert bizonyára nagy érdeklődés kíséri majd a rendezvényt. A szervezők az életkort és kerékpáros tudást figyelembe véve állították össze a programot, amely három kategóriában várja azokat, akik kedvelik az őszi kirándulásokat és szeretnek bringázni.

A térségben négy település vesz részt, amelyeken start-, átmenő- és célállomásokat állítanak fel a Bicajnap szervezői. Dorog, Kesztölc, Piliscsév és Piliscsaba várja majd a kerékpárosokat.

A választható kategóriák:
1. A haladó
Dorogtól Piliscsabáig, onnan vissza Dorogig vezet az út. Ez a szakasz gyakorlott, haladó kerékpártudást igényel.
2. A középhaladó
Dorogtól Piliscsévig, majd onnan vissza Dorogra
3. A kezdő (családos)
Dorog – Kesztölc – Dorog. Könnyített útvonal, bárki nekivághat.
Minden kategóriában egy-egy tapasztalt túravezető navigálja majd a csapatokat a célig.

A településeken ingyenes frissítőkkel és kóstolóval várják az érkezőket. 
Célszerű a terepviszonyoknak megfelelő kerékpárral részt venni a túrán. 
Ne feledjük a kötelező bukósisakot sem!

A részvételi díj minden kategóriában 500.- Forint/fő

Haladó I.

nehéz terep

Haladó II.

nehéz terep

Középhaladó I.

közepesen nehéz terep

Középhaladó I.

közepesen nehéz terep

Kezdő/Családos

könnyű terep

Dorogról induló kerékpártúra Piliscsabára

Piliscsabáról induló kerékpártúra Dorogra 

Dorogról induló kerékpártúra Piliscsévre

Dorogról induló kerékpártúra Piliscsévre

Dorogról induló kerékpártúra Kesztölcre

Dorog

8:30

Piliscsaba

9:00

Dorog

9:00

Dorog

9:30

Dorog

10:00

Kesztölc

8:50

Piliscsév

9:20

Kesztölc

9:30

Kesztölc

10:00

Kesztölc

10:30

Piliscsév

9:15

Kesztölc

9:40

Piliscsév

10:10

Piliscsév

10:40

 

 

Piliscsaba

9:40

Dorog

10:00

 

 

 

 

 

 

Visszaindulás

Visszaindulás

Visszaindulás

Visszaindulás

Visszaindulás

Piliscsaba

10:00

Dorog

10:30

Piliscsév

10:30

Piliscsév

11:00

Kesztölc

10:55

Piliscsév

10:20

Kesztölc

10:50

Kesztölc

11:00

Kesztölc

11:30

Dorog

11:25

Kesztölc

10:50

Piliscsév

11:20

Dorog

11:45

Dorog

12:15

 

 

Dorog

11:20

Piliscsaba

11:50

 

 

 

 

 

 

 

Image may contain: 1 person , outdoor and nature

Borítókép: Kara István fényképe