Kesztölc Kestúc

keresés

A kesztölci borkultúra meghatározó eseménye lett az elmúlt tíz évben a Borverseny. Idén a mintákat március 30-án 16-20 óra között adhatjuk le. Szivek Péterrel beszélgettünk a versenyről.

- Mióta szervezitek ezt a versenyt? Honnan jött az ötlet?

2005-ben rendeztük az első kesztölci nyílt borversenyt, azóta minden évben megtartottuk a rendezvény. Fiatal borászként olyan fórumot akartunk létrehozni, ahol a kesztölci szőlősgazdák megmutathatják a boraikat, kicserélhetik a tapasztalataikat. Nagy igény van arra, hogy egymástól tanuljunk. 

-Tavaly hányan indultak? Idén hány résztvevőre számítotok?

Tavaly körülbelül 70 nevezés volt és idén is legalább ennyi mintára számítunk. Kesztölcön több, mint 300 pince van, és ezek egy részében ma is borászkodnak. A rendezvényeink abban segítenek, hogy egyre többen kedvet kapjanak a borászkodáshoz. Sokszor látom, hogy fiatalok az első évben vendégként, érdeklődőként jönnek a versenyre, és a következő évben már leadják a saját boraikat értékelésre. Ebben hiszünk, ezért rendezzük a versenyt.

-Milyen volt a tavalyi felhozatal? Volt-e meglepetés?

A kesztölci borok évről évre jobbak lesznek. Talán nem szerénytelenség a részünkről, ha így több, mint tíz év után elmondjuk, hogy ebben a borversenynek is van szerepe. A rendszeres értékelés, a tapasztalatcsere segíti a borosgazdákat abban, hogy javítsák, fejlesszék boraikat. Kesztölcön, a Pilis lábánál sajátos mikroklíma alakult ki, és a homokos talaj is meghatározza az adottságainkat. Főként fehér fajták vannak, könnyű stílustól egész a komolyabb, nagyobb testű világfajtákig, inkább ebből van hajszállal több. A versenyre többen neveznek izgalmas, késői szüretelésű, különlegesebb fehér fajtákat is.

- Másutt a környéken is divat a borverseny, hogyan hasonlítanád a kesztölcit a többihez?

Ma már sok helyen vannak a környéken borversenyek. Ezeket a versenyek zártak, vagyis amíg a borbírák kóstolnak és pontoznak a gazdák nem lehetnek jelen. A kesztölci borverseny nevében is benne van, hogy nyílt. A bírálat Kesztölcön nyíltan zajlik, a gazdákkal együtt kóstolják a borokat a vendégek előtt. A pontozást és a szóbeli értékelést minden gazda hallja. Persze senki nem tudja, kinek a borát kóstolja, de így tudunk tanulni és a szemléletünk is tágul

- Nálunk még nem divat, hogy a gazdák megnyitnák a pincéiket a turisták előtt, nyári vasárnapokon sem lehet fröccsözgetni a pincék előtt. Mi kell ehhez szerinted?

Sok helyen arról panaszkodnak, hogy az idősek egyre kevesebbet vannak a pincékben, a fiatalok viszont nem igazán foglalkoznak a borászattal. Nálunk, Kesztölcön már látszanak a jelei annak, hogy megfordul ez a trend. Nálunk egyre több fiatal érdeklődik a borkészítés és a fogyasztás iránt is.Igyekszünk velük foglalkozni és biztatni őket, hogy használják a családi pincéket és szőlőket. 

-Hol lehet megvásárolni ezeket a borokat?

Sajnos a bor értékesítésének a szabályai nagyon szigorúak. Ha valaki zöldséget vagy gyümölcsöt szeretne termeszteni, árulni, akkor elég egy őstermelői engedélyt kiváltania. A bor azonban jövedéki terméknek számít, ezért többféle engedélyre van szüksége annak, aki a saját borát szeretné értékesíteni. Ezeket az engedélyeket ilyen kis mennyiségekre nem éri meg kiváltani, és bizony ez a szabályozás nem segíti a kesztölciekhez hasonló kistermelőket, hobbipincészeteket abban, hogy a piacra lépjenek. A kesztölci borosgazdák többségének nincs is ilyen ambiciója, saját örömükre foglalkoznak a szőlővel, a borral, és ez így van jól.

Borítóképünk a tavalyi borversenyen készült