Kedves Vállalkozó Társunk!
 
Az Dorogi Ipartestület legújabb hírlevelében az alábbi témákról szeretnénk tájékoztatást adni:
 
1. Májusra is igényelhető az ágazati bértámogatás
2. BOKIK: Évekig meg fogja határozni életünket a járvány okozta válság
3. Készfizető kezességvállalási-szándéknyilatkozat pár kattintással
4. Tízezer kilométert ad az Erste a kisvállalkozók újraindulásához
5. Az iparűzési adó megállapításának speciális kérdések építőipari vállalkozásoknál
6. A vállalkozások megerősödését segítő program indul
 
Dorog, 2021. május 25.
 
Üdvözlettel:
 
Szűcs György
Elnök
Dorogi Ipartestület

Májusra is igényelhető az ágazati bértámogatás
piacesprofit.hu

Ismét meghosszabbították a koronavírus miatt nehéz helyzetbe került vállalko-
zásoknak biztosított támogatást.

A támogatásra március előtt is jogosult szektorok cégei májusra is kérhetik a munka-
helyek megtartását szolgáló állami segítséget – jelentette be Bodó Sándor, az Inno-
vációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitká-
ra.

Az ágazati bértámogatás már mintegy 173 ezer munkavállaló állásának megőrzésé-
hez járult hozzá. A kormány eddig több mint 73 milliárd forinttal segített közel 30 ezer

hazai céget a talpon maradásban. A megítélt összegek 99 százaléka meg is érkezett
a vállalkozások számláira.

Az ágazati bértámogatási programban a támogatott munkavállaló bérének felét térítik
meg a mindenkori minimálbér másfélszereséig. Az állam a járulékokat is elengedi,
így a munkabér mintegy kétharmadát fedezi.
Bővült a kör
A kormány előzőleg a március elején életbe lépett veszélyhelyzeti intézkedések miatt
bezárásra kényszerült szektorokra, például a kiskereskedelemre is kiterjesztette a

támogatást. A gazdaság fokozatos újraindításával a kedvezményezettek ismét a ko-
rábbi szabályozás szerinti szűkebb körben élhetnek a lehetőséggel. Az ágazati bér-
támogatást így májusra alapvetően a turizmus-vendéglátásban és a szabadidős

szolgáltatásokban tevékenykedők igényelhetik.
A kérelmeket május 31-ig lehet benyújtani a területileg illetékes kormányhivatalhoz.

Akik már eddig is igényelték, azoknak nincs további feladatuk, automatikusan meg-
kapják a májusi bértámogatást. Azok a munkáltatók, akik nem szeretnének élni a

hosszabbítás lehetőségével, 2021. május 5-éig írásban mondhatnak le róla.

BOKIK: ÉVEKIG MEG FOGJA HATÁROZNI ÉLETÜNKET A
JÁRVÁNY OKOZTA VÁLSÁG
minap.hu
Bihall Tamás szerint bár csődhullámmal megyénkben várhatóan nem kell számolni, a

vállalkozások többsége óvatos és jövő nyárnál előbb nem is reméli, hogy életük visz-
szatérhet a korábbihoz hasonló mederbe.

Hosszú évekig számolni kell még a világjárvány követelményeivel, az élet pedig vár-
hatóan soha nem lesz olyan, mint a 2020. februárja előtt, mert a pandémia a világpi-
aci trendeket is megváltoztatta – jelentette ki a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Ke-
reskedelmi és Iparkamara elnöke keddi sajtótájékoztatóján. Bihall Tamás úgy fo-
galmazott, maga az esemény is történelminek tekinthető, hiszen a sajtó képviselőit

utoljára körülbelül egy éve tudták a kamarai székházban vendégül látni személyesen
tájékoztatni aktualitásaikról, melynek középpontjában most a nyitás, az újraindítás
állt.
- A világjárvány kezdetén a szakértők főleg a 2008-2009-es pénzügyi- és gazdasági
világválság tapasztalataira hivatkoztak, ez azonban elsősorban bankválság volt és

onnan terjedt bát az üzleti élet más területeire. Ha tehát innen nézzük, a koronavírus-
világjárványhoz hasonló globális katasztrófa utoljára a spanyolnátha idején, tehát

körülbelül száz évvel ezelőtt fordult elő a világon. Az ilyen járványoknak pedig az

egészségügyi hatásai mellett vannak a társadalmi és a gazdasági szerkezetet gyen-
gítő hatásai is – kezdte.

Bihall Tamás úgy fogalmazott, a világjárvány nehéz helyzet elé állította a gazdasági
szereplőket is. A vállalkozások többsége megsínylette ezt az időszakot.
Megsínylették az elmúlt évet
- Egy évvel ezelőtt, az első hullám lecsengését követően reménykeltőbbnek gondolta

a kamara a helyzetet a valóságosnál. Az őszi második hullám azonban még mé-
lyebbre dobta a gazdaságot, a legkomolyabb megpróbáltatás pedig a szinte szünet

nélkül érkező harmadik hullám volt – hangsúlyozta.
Amint az ismert – folytatta – a turizmus, a vendéglátás és az emberek mozgásával
kapcsolatos szolgáltatások azok, amelyek leginkább megszenvedték az elmúlt évet.

Hozzátette: a megyében működő, turizmus, vendéglátás területén tevékenykedő vál-
lalkozások mintegy tíz százaléka valószínűleg nem fog tudni kilábalni a válságból.

Kijelentette ugyanakkor azt is voltak szektorok, melyeknek a járvány ellenére sem
változott a helyzetük. Ilyen volt például a gépipar, a vegyipar, vagy az autóipar.
- Az elmúlt időszaknak azért nyertesei is voltak, még ha nem is túl sok. Ilyenek voltak

többek között az online kereskedelemmel foglalkozó cégek és informatikai vállalko-
zások is – tette hozzá.

Bihall Tamás hangsúlyozta, a BOKIK a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarával kar-
öltve folyamatosan a vállalkozások helyzetét segítő javaslatokat fogalmazott meg. Ha

nem is mindegyiket, de jelentős részét támogatta, megvalósította a kormány.

- Voltak adózási javaslataink, a támogatási politikára, főleg az eu-s források felhasz-
nálására, terítésére vonatkozó javaslataink. Lesz javaslatunk a csődtörvénnyel ösz-
szefüggésben, az adózási törvénnyel összefüggésben, az oktatási szabályokkal ösz-
szefüggésben. Ezek nagy horderejű kérdések, vállalatok sokaságát érinti – hangsú-
lyozta.

Nyitni kellett

A kamarai elnök kijelentette tulajdonképpen a nyitás folyamatát is részben ők kez-
deményezték. „Ezért voltak olyanok, akiktől kaptunk hideget-meleget, és tény, hogy

ennek volt járványügyi kockázata. A másik tény az, hogy az is kockázat, hogyha vál-
lalkozások ezrei, tízezrei mennek csődbe, vagy az, ha az emberek pszichés terhelt-
sége eléri azt a szintet, amikor már nehéz normális életet élni. Bár a döntés a kor-
mányé, mi hisszük, hogy ez jó döntés, ezért is szorgalmaztuk” – jelentette ki Bihall

Tamás.
Az, hogy végül mely vállalkozások maradnak majd talpon, a kamarai elnök szerint az
év második felében derül majd ki, de a remények szerint a nyitásnak köszönhetően
tömeges csődtől megyénkben nem kell tartani. „Tény viszont az is, hogy a zárást
megsínylett vállalkozások többsége nagyon óvatos, és 2022 nyaránál hamarabbra                                                                  nem is reméli, hogy életük visszatérhet a korábbihoz hasonló mederbe – zárta                                                            BihallTamás.

Készfizető kezességvállalási-szándéknyilatkozat pár kattintással

trendfm.hu
A Garantiqa Hitelgarancia Zrt. a hazai kis és középvállalkozások terveinek
megvalósításához, hitelfelvételeikhez nyújt készfizető kezességet, ezzel segíti a

vállalkozások könnyebb és/vagy kedvezőbb feltételekkel történő hitelhez jutását.

Az állami hátterű hitelgarancia népszerűségét mutatja, hogy 2020-ban több, mint 26

000 vállalkozás mintegy 33 000 darab ügyletéhez 995 milliárd forint összegben vál-
lalt kezességet a Garantiqa Hitelgarancia Zrt.

Az Ön vállalkozásának céljai eléréséhez idén „Garantiqa Direkt” néven online ügyfél-
portált indítunk el, mellyel közvetlenül, finanszírozó bankjánál kezdeményezett hitel-
igénylését megelőzően tájékozódhat vállalata garanciaképességéről és annak ösz-
szegéről.

A Garantiqa Direkt ügyfélportál lényege, hogy az Ön cége közvetlenül - tehát saját
bankja vagy a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. további bevonása nélkül - az alkalmazás
felületén keresztül kezességvállalási-szándéknyilatkozatot igényelhet, a Garantiqa
által generált „Szándéknyilatkozatot” pedig letöltheti saját eszközére. Ezt követően az

Ön cége már a kezességvállalási-szándéknyilatkozat birtokában keresheti meg fi-
nanszírozó bankját azzal az ismerettel, hogy a Garantiqa kezességvállalása a hitel-
felvétel során igénybe vehető.

Fontos tudnia, hogy a Garantiqa - hoz kizárólag a hitelintézet nyújthatja be a kezes-
ségvállalási kérelmet. Ezért kérjük, hogy amennyiben felkeltettük érdeklődését, és a

Garantiqa Direkt ügyfélportálon letölti a kezességvállalási-szándéknyilatkozatot akkor

annak birtokában forduljon bármelyik hazai kereskedelmi bankhoz. A „Szándéknyi-
latkozat” segítheti, meggyorsíthatja a hitel odaítélését. A hitelfelvétel és az ahhoz

szükséges készfizető kezességvállalás igénylésének további teendőiről, feltételeiről
az Ön által választott hitelintézet ügyintézőjétől tud teljes körű tájékoztatást kérni.

A Garantiqa Direkt ügyfélportál a Garantiqa honlapján (https://garantiqa.hu/indul-a-
garantiqa-direkt/) érhető el, és a kormányzati Ügyfélkapu, valamint a vállalat nevében

való eljárás jogosultságát ellenőrző KAÜ rendszereken való belépést követően tud
használni.
Társaságunkról és a készfizető kezességvállalás feltételeiről honlapunkon
(www.garantiqa.hu) részletesen tájékozódhat. Amennyiben bármilyen kérdése van,

keressen bennünket az info@garantiqa.hu e-mail címen vagy forduljon bizalommal
ügyfélszolgálatunkhoz a +36 1 444 0123 telefonszámon.
Bízunk abban, hogy kezességvállalásunkkal az Ön vállalkozását is segíteni tudjuk a
hitel felvételében!
A Garantiqa Direkt ügyfélportálon tájékozódjon vállalkozása garanciaképességéről

egy egyszerű lépésben és töltse le pár kattintással az elektronikus hitelgarancia ígér-
vényünket!

A Garantiqa Direkt portál indítása (https://direkt.garantiqa.hu)
Kezeskedünk sikeréért!

Tízezer kilométert ad az Erste a kisvállalkozók újraindulásához uzletem.hu

Akár Vlagyivosztokig is elviszi az Erste Bank a kisvállalkozókat: a pénzintézet nem
csak kedvezményes hitellel segíti az újraindulást, hanem akár 300 ezer forintos

üzemanyagkártyát is ad a hitel mellé – ennek azonban feltétele a környezettudatos-
ság is. A kedvezményes finanszírozási- és számlakonstrukciók mellett államilag tá-
mogatott hitelek és saját fejlesztések, az üzlet felpörgetését támogató szolgáltatások

is a vállalkozók rendelkezésére állnak. A pénzintézet összeszedte a hat legfontosabb
banki ajánlatot az elérhető lehetőségek közül.
„Több mint a harmadával, 39 százalékkal nőtt a kisvállalkozók hitelfelvétele, vagyis
az újonnan folyósított kölcsönök összege az első negyedévben az előző év azonos
időszakához képest az Erste Banknál. Támogatjuk azokat a vállalkozókat, akik nem

adják fel a jelenlegi, vírusválságos időszakban sem, és hisznek magukban" – mondta                                                            Erdei Zsuzsa.

A pénzintézet kisvállalkozói területért felelős vezetője aláhúzta: az Erste
Bank kiemelten kezeli ezeket a vállalkozókat – nem csak azért, mert ők jelentik a
magyar gazdaság alapját, adják a nemzeti termék negyedét, de ők foglalkoztatják a
munkavállalók felét is.
„Ezeket a vállalkozókat mindenki ismeri: ők az asztalosok, a víz-, a villany-, a gáz- és

az autószerelők, akik segítenek nekünk, ha bajba kerülünk. Ők a pékek, a zöldsége-
sek és a hentesek, akikhez minden nap járunk – vagy éppen a fodrászok és kozme-
tikusok, akikhez mostanában nem jutottunk el. Olyan családi vállalkozókról van szó,

amelyeknél a lét a tét, hiszen a család megélhetését jelenti a bevétel. Ám ez a lát-
szólagos gyengeség ad óriási stabilitást és erőt: bedőlésről szó sem lehet, a kisvál-
lalkozó alkalmazkodik, küzd és mindent megtesz azért, hogy a legnehezebb körül-
mények között is talpra álljon" – vélekedett Erdei Zsuzsa.

A hazai vállalkozások számtalan, akár államilag támogatott lehetőség közül is vá-
laszthatnak, amely segíti őket a pandémiás helyzetet követő újraindulásban. Az Erste

Bank összeszedte a hat legfontosabb ajánlatot az elérhető lehetőségek közül.
Power Business: hitel egyszerűen

Az Erste Bank eddig is aktívan kivette a részét a szektor finanszírozásából: az egy-
szerűsége és gyorsasága miatt rendkívül népszerű Power Business hitelt eddig már

közel háromezer vállalkozó igényelte. A más hitelek kiváltására is felhasználható köl-
csönt tárgyi fedezet nélkül lehet felvenni, a bank nem kér biztosítékként ingatlant

vagy nagyobb értékű ingóságot.
Az igénylés rendkívül egyszerű: a bank a rendelkezésre álló publikus adatokat maga
keresi meg, az ügyfélnek így elég akár csak egyetlen papírt aláírnia. (Ennek többek
közt feltétele, hogy legyen már számlája az Ersténél és szerepeljen az adóhivatal

köztartozásmentes adózókról szóló listájában – ennek hiányában nullás igazolás biz-
tosan kell).

A kölcsönt rendkívül gyorsan lehet felvenni: a kérelem befogadását követően a bank

öt munkanapon belül elbírálja az igényt. Az első évben ráadásul csak 1 havi BUBOR-
nak megfelelő a kamat, ezt követően pedig a felár 1 havi BUBOR felett csak 3,5 szá-
zalék.

Széchenyi Kártya Program

A Széchenyi Kártya Programban a vírus okozta gazdasági hatások enyhítését támo-
gató hitelek szinte nulla forint költség mellett juttatják likviditást biztosító és működést

finanszírozó forráshoz a vállalkozókat. A Széchenyi Kártya Folyószámlahitel Plusz, a
Széchenyi Likviditási Hitel és a Széchenyi Munkahelymegtartó Hitelt tárgyi fedezet
nélkül, egyszerűen juttatják forráshoz a vállalkozókat, a támogatásnak köszönhetően
akár három évre nagyon kedvező költségű finanszírozást biztosítanak. A Széchenyi
hitelek kamata a támogatás beszámítása után 0,1-0,5 százalék. A kölcsön összege
minimum 1 millió, maximum 1 milliárd forint lehet hiteltípustól függően. A futamidő
folyószámlahitel és munkahelymegtartó kölcsön esetében 2 év, likviditási hitelnél 3
év, míg a beruházási hitelnél akár 10 év is lehet.
A Széchenyi Kártya Program konstrukciói iránti érdeklődést mutatja, hogy az első

negyedévben darabszámot tekintve az Erste Banknál több mint a tízszeresére, vo-
lumenben nyolcszorosára nőtt a kisvállalkozói igénylések száma az előző év azonos

időszakához képest.

A befogadott igénylések 29 százaléka az iparból, 23 százalék a kereskedelem terüle-
téről, míg 48 százalék a szolgáltató szektorban működő vállalkozásoktól érkezett.

Mindez azt jelenti, hogy szektorsemlegesen veszik fel a vállalkozók a hitelt, hiszen az
arány nagyjából megfelel a regisztrált vállalkozásokon belüli arányoknak. Az igénylők
nagy többsége, 48 százaléka minimum tíz éve működő vállalkozás, további 29 százalékuk                                                   pedig legalább öt éve tevékenykedik, azaz főleg a már régebben működő

vállalkozások szeretnék pénzügyi helyzetüket stabilizálni ebben a bizonytalan hely-
zetben.

NHP Hajrá

A Magyar Nemzeti Bank hitelprogramja keretében a mikro, kis- és középvállalkozá-
sok igényelhetnek forrást beruházáshoz, forgóeszköz-finanszírozásra, meglévő hite-
lek kiváltásához, valamint támogatások előfinanszírozásához a programban részt

vevő kereskedelmi bankoknál. A hitelek kamata fix, mértéke a finanszírozás egyéb
paramétereitől (futamidő, fedezetek) függ, de nem haladhatja meg a 2,5 százalékot,
egyéb költsége nincs az ügyfeleknek a bank felé. A hitel összege minimum 1 millió,

maximum 20 milliárd forint lehet, a futamidő a forgóeszköz-finanszírozás és a támo-
gatások előfinanszírozása esetében legfeljebb 3 év, míg a beruházási hitelek és a

meglévő kölcsönök kiváltása esetén maximum 20 év.
Kamatmentes Újraindítási Gyorskölcsön

A gyorskölcsönt azok a 2019-ben vagy régebben létrehozott mikro-, kis- és középvál-
lalkozások igényelhetik az MFB Pontokon, melyek leginkább megérezték a koronaví-
rus-válság hatásait. Jelenleg félszáz olyan tevékenység van, melynek képviselői él-
hetnek a lehetőséggel: ilyenek például a szállodák és éttermek, fodrászok és kozme-
tikusok, bútor- és ruhaboltosok, ipar- és műszaki cikk kereskedők, edzőtermek és

masszőrök. Az önerő nélkül felvehető hitel kamata 0 százalék, összege minimum 1
millió, maximum 10 millió forint lehet, a futamidő 10 év, de a törlesztést csak a három
év türelmi idő letelte után kell megkezdeni.
Tízezer kilométer az Erstétől

Az Erste Bank nem csupán a kisvállalkozók számára kidolgozott kedvező, egyszerű-
en felvehető hitelekkel segíti az újraindulást. A pénzintézet most akár tízezer kilomé-
terre elegendő üzemanyagot is ad a kölcsön mellé – ennyivel akár Vlagyivosztokig is

eljuthatunk, vagy akár háromszor megtehetjük a Budapest-Párizs útvonalat oda-
vissza. Azok a kisvállalkozók, akik május eleje és augusztus vége között igényelnek

új, legalább 2 éves futamidejű, minimum egymillió forint összegű Power Business
hitelt, vagy Széchenyi Kártya Folyószámlahitel Pluszt, akár 300 ezer forinttal feltöltött

üzemanyagkártyát is kaphatnak. A támogatás azoknál a legnagyobb, akik környezet-
tudatos autót használnak: a benzines és dízeles autóknál 5 milliós hitelösszegig

százezer, a felett 200 ezer, a hibrid illetve teljesen elektromos járművek esetében
viszont 5 millió forintig 200 ezer, a felett pedig 300 ezer forint a támogatás.
Erste PowerOn partner program
Az Erste Bank az elmúlt időszakban olyan digitális ökoszisztémát is kiépített, amely a
vállalkozókat abban segíti, hogy azzal tudjanak foglalkozni, amit szeretnek, amihez
értenek. „Egy kisvállalkozónak mindent egyszerre kellene tudnia, hiszen nincs külön

beszerzési osztálya, online marketingese és értékesítője. Nekünk nem csak a pénz-
ügyek intézésében kell támogatni a partnereinket, de abban is, hogy megtaláljuk és a

rendelkezésükre bocsássuk azokat a lehetőségeket, amelyek segítségével még sike-
resebbek lehetnek az üzleti céljaik elérésében. Ez közös érdekünk: egy bank akkor

működik sikeresen, ha az ügyfelei prosperálnak" – emelte ki Erdei Zsuzsa.
A szakember hozzátette: ezért hozták létre az Erste PowerOn partner programot,
melyben a vállalkozók a banki szolgáltatásokon túli előnyöket találnak úgy, hogy a

pénzintézettel való kapcsolatuk előnyt jelent az ezekhez való hozzáférésben, hasz-
nosításban. A pénzintézet számlavezető ügyfelei így egy gyors regisztrációt követő-
en egy évig díjmentesen használhatják a lehetséges piaci partnerek felkutatásában

és összekapcsolásában segítséget nyújtó PowerNetwork üzleti közösségi platformot.

Ez a rendszer nem csak az újabb vevők, megrendelők megtalálásában, de a megfe-
lelő beszállító kiválasztásában is segít. Mindeközben persze a piaci jelenlét elenged-
hetetlen része az internetes megjelenés – így az Erste ügyfelei a PowerWeb segít-
ségével hozhatják létre és működtethetik 12 hónapig ingyen saját weboldalukat. A

csomag segítségével a cég nem csak a világhálón jelenhet meg 700 különböző
website modul segítségével, de hírlevél küldő szolgáltatást is kap – az első évben,
ha az Erste ügyfele, teljesen díjmentesen.
Mindezeken túl, a Google-lel kiépített külön partneri kapcsolat révén a PowerExport
hasznos információkat, ország szintű adatokat, fogyasztói statisztikákat és személyre

szabott javaslatokat biztosít a nemzetközi piacra lépéshez. A Market Finderrel a vál-
lalkozók új potenciális piacokat fedezhetnek fel, de az eszköz többek közt segít a

piackutatásában, a nemzetközi ügyfélszerzésben, és a befektetési és marketingstra-
tégia optimalizálásában is.

Az iparűzési adó megállapításának speciális kérdései épí-tőipari vállalkozásoknál

adozona.hu

Idén január 1-jétől új telephelyfogalommal egészült ki a helyi adókról szóló tör-
vény: az iparűzési adó szempontjából telephelynek minősül a 180 napot meg-
haladó építőipari tevékenység folytatása esetén azon önkormányzat illetékes-
ségi területe, ahol a vállalkozó építőipari tevékenységet folytat, azzal, hogy a

napok számításánál a tevékenység megkezdésének napjától a felek közti szer-
ződés alapján a megrendelő teljesítéselfogadásának napjáig terjedő időszak

valamennyi naptári napja figyelembe veendő.

A helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény 52. paragrafus 31. pontjának új e) alpont-
jának értelmezése előtt fontos tisztázni, hogy pontosan mi is számít építőipari tevé-
kenységnek az iparűzési adó tekintetében.

A törvény 52. paragrafusának 24. pontja értelmében a Teáor 41-43 kódszámú tevé-
kenységek tartoznak ide, vagyis az építőipari tevékenységek lehető legszélesebb

körének kell a fenti szabályt alkalmaznia.
Így tehát nem csupán a generálkivitelezőknek, de azok alvállalkozóinak is figyelniük

kell a 180 napos szabályra, legyenek akár villanyszerelők, burkolók, tetőfedők, gáz-
és vízszerelők vagy festők. Az említett szakmunkákat végzőknek természetesen

csak a saját munkájuk időhosszát kell figyelembe venniük, s nem egy adott építkezés
teljes időtartamát.

A 180 napos szabály a 2021. évet megelőzően is élt, bár a korábbi szabályozás sze-
rint mindig egy adott adóévben kellett a 180 napos határidőt számításba venni.

A jelenlegi szabályozás tehát nem említ adóévet, így például, ha az építési tevé-
kenység egy adott önkormányzat területén 2021. október 1-jétől 2022. május 31-éig

tart, akkor a telephely létrejön, mégpedig 2021. október 1-jétől.
A telephely bejelentésére vonatkozó szabályokat az adózás rendjéről szóló törvény

18. paragrafusa tartalmazza. E szerint az adókötelezettség keletkezését, annak be-
következésétől számított tizenöt napon belül – az erre a célra rendszeresített nyom-
tatványon – kell bejelenteni az önkormányzati adóhatóságnak.

Jogosan merül fel kérdésként, mit tegyen az a vállalkozó, aki/amely nem tudja a te-
vékenység kezdetekor meghatározni, hogy adott önkormányzat területén az építőipa-
ri tevékenysége meg fogja-e haladni a 180 napot vagy sem. A törvény ezt külön nem

szabályozza.
Ennek hiányában az javasolható, hogy ha megalapozott becslés alapján az adott

önkormányzat területén várhatóan meg fogja haladni a 180 napot az építőipari tevé-
kenység időtartama, akkor jelentkezzen be a vállalkozás.

A telephelyeket 2020. január 1-jétől a NAV változásbejelentő nyomtatványán is be
lehet jelenteni.

Szintén okozhat gyakorlati problémát annak meghatározása, hogy az építőipari tevé-
kenység pontosan mikor is veszi kezdetét. Nem tisztázott az úgynevezett "technoló-
giai szünetek" megítélése sem.

A vállalkozások megerősödését segítő program indul
piacesprofit.hu
Indul a vállalkozások megerősödését segítő Modern Mintaüzemek program -
jelentette be György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM)
gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára.

Új funkcióval, a Modern Mintaüzemek programmal bővült a vali.hu vállalkozói infor-
mációs portál, amelynek keretében a vállalkozok testre szabott, és a gyakorlatban

alkalmazható megoldásokat ismerhetnek meg elsőkézből.

A programban a kkv-k tevékenységi körük, földrajzi elhelyezkedésük szerint kivá-
laszthatják a számukra érdekes technológiát, majd időpontfoglalással ellátogathatnak

a kiválasztott üzembe, ahol az alkalmazott módszereket eredeti működési környe-
zetben tekinthetik meg, és szakértőktől kaphatnak választ kérdéseikre.

Az újraindítás részeként a Modern Mintaüzem program abban segít, hogy a vállalko-
zók élni tudjanak a digitalizációval, a modern technológiákban rejlő lehetőségekkel.

György László kitért arra, hogy a jövő technológiáját, módszereit alkalmazó vállalko-
zások szívesen megmutatják tudásukat. Jelenleg 31 üzem van a programban, de

számuk folyamatosan bővül. Nyolc üzem már látogatható, és újabb 8-cal kötik meg
az erről szóló szerződést hamarosan.

A vali.hu honlapon az ország térképén elhelyezték a modern mintagyárakat, minta-
üzemeket és mintaműhelyeket. A mintagyárak 250 főnél több munkavállalót foglal-
koztatnak, és a legmagasabb szinten alkalmazzák a jövő technológiáit, a mintaüze-
mek mikro, kis- és közepes vállalkozásoké, a mintaműhelyekben a jövő technológiá-
jának implementációját segítő vállalkozások mutatják meg tudásukat.

A mintaüzemekbe látogató vállalkozók képesek lesznek vetélytársaiknál jobban mű-
ködni. A cél az, hogy Magyarországon tanuljanak a vállalkozások egymástól, a ma-
gyar vállalkozások felkészültebbek legyenek, mint nemzetközi vetélytársaik.

Olvasta már?

Gyermekorvosi rendelés változás 2021.06.15

T. Szülők! Tájékoztatom Önöket, hogy 2021. 06. 15 - én (kedden) a gyermekorvosi rendelés ideje változik. Rendelés: Piliscséven 13-14 óráig. Rendel Dr. Pezderka Gyöngyvér. Szükség esetén elérhető a 30/9799-340 -es telefonszámon. Megértésü...

Pedagógusnap

Kedves Pedagógusok! Ismét rendkívüli helyzet elé állította Önöket ez a tanév. Újabb váratlan helyzeteket kellett megoldani, felborult a tanítás rendje, a szabályok szigorú világa. Előtérbe került...