ÍIyen volt a kesztölci búcsú 38 évvel ezelőtt. Bárkányi Valkán Zoltán írása. Szlovák nyelvből fordította: Zsembery Teréz.

A kesztölci templom védőszentje szent Kelemen. Kelemen napja, november 23-a, idén (1980-ban) vasárnapra esett. A búcsút mindig vasárnap tartják, ezért a kesztölcieknek ebben az évben nem kellett a templom ünnepét más napra tenni.

Hetek óta az egész falu a búcsúra készült. A főutcán mindenütt szembe tűnnek az olajfestékkel frissen festett vaskapuk és kerítések. A falu régebbi részén, a „felvégen” az idősebb asszonyok kimeszelték a házuk utca felőli elejét is. A férfiak – ez az ő munkájuk – kigereblyézték a szemetet az árkokból, nagy gallyseprűvel felseperték az udvart, sőt még a járdát is a ház előtt. Hét közben kötelezően arra is időt kellett szakítaniuk, hogy megnyiratkozzanak. A fiatalabb asszonyok lányaik segítségével nagytakarítást csináltak, azután pedig türelmesem várakoztak a falu egyetlen fodrásznőjénél, aki természetesen nem győzte a munkát, de nem győzték az alkalmi fodrásznők sem. Így sokan a szépségükért a dorogi vagy az esztergomi fodrászüzletekbe látogattak.

Szombatra, amikor én is ünnepelni kezdek, a hűtőszekrények (és a kamrák) megtelnek miden jóval: megtisztított, bontott hízott kacsákkal és libákkal; fej nélküli tyúkok és kakasok várják, hogy vasárnap aranyló húsleves főjön belőlük, s tálalják finom házi metélttel. Természetesen nem hiányzik a sertés és marhahús sem; sokan esküsznek ugyanis, hogy csakis ezekből fő jó húsleves. Szombatra a háziasszonyok már a süteményekkel is elkészültek: öt, vagy akár nyolc különféle süteménnyel, kaláccsal és tortával.

A kesztölci pincékben a tiszta, sötét diópáccal átfestett hordók még kicsit zavaros, de már jól kierjedt újbort rejtenek.

- Ettől már be lehet csiccsenteni – mondja nagybátyám, vendéglátóm, akivel kíváncsiak vagyunk az idei szőlőtermésre. Fácántollas kalap, sötét öltöny és fényes félcipő van rajta. Ünnepélyesen és komolyan viselkedik. Végül azonban úgy dönt, hogy az ünnepek alatt tavalyi, kristálytiszta, tüzes olaszrizlinget fogunk inni, amiből előrelátóan egy huszonöt literes hordóval tett el a búcsúra. Az utóbbi időben a vendégek kínálására sört is illik beszerezni és a gyerekek sem nélkülözhetik a kólát vagy a gyümölcslét. Elindulok tehát a legközelebbi élelmiszerboltba (a faluban három van), és beállok az utcára érő sorba.

- Örülök, hogy vége a hétnek – felel komolyan „Hogy vagy?” kérdésemre Kain Ottóné eladónő. - A bolt forgalma egész héten az átlaghozképest több mint a duplája volt - mondja fáradtan. - Minden nap huszonöt-harmincezer forint körül adtunk postára. Ma például fél óra alatt negyven rekesz olcsó sört adtunk el. Már csak drága van. Mennyit viszel?

Fizetéskor a nagy szemű, csinos pénztáros lány, aki valamit elkaphatott a beszélgetésünkből, megjegyzi:

- Az emberek nem spórolnak. Ma többet költenek, mint máskor egy hét alatt… Igaz, búcsú csak egyszer van egy évben…

Hasonló volt a forgalom a hússzékben (a választékra panaszkodtak az emberek), és nagy volt a postán is, ahová a táviratok és levelek jöttek, jelezve a búcsúra való érkezést vagy tartalmazva a mentegetődzést és ígéretet, hogy „jövőre biztosan jövünk”.

A körhintások már csütörtökön megérkeztek, hogy a kijelölt helyen – hagyományosan a falu egyetlen hosszúkás terén – felállítsák körhintáikat: egyet a kicsi gyerekeknek, egy másikat a nagyobbaknak és a felnőtteknek. A nagy körhinta tulajdonosa, a tatabányai Szabó Imre alkalmazkodik a változásokhoz és a fiatalok igényeihez: hasonló „repülő csészealjakkal” érkezett Kesztölcre, mint amilyenek Pesten a Vidámparkban is vannak. Szombaton délelőtt a bisztróhoz közel, a téren két céllövöldét is felállítottak.

A nagy nap, az ünnep, vasárnap van.

A két kocsma közül a „felső kocsma” reggel hattól várja a szomjas vendégeket. Az alacsony, testes, vörösesbarna hajú kocsmáros most is készségesen, udvariasan és mosolyogva tölti a féldeciket. Feketehajú feleségének is van mit csinálnia: hogyan is kezdődhetne másképp egy ilyen ünnepnap,    mint szilvapálinkával vagy törköllyel.

A nyugdíjas bányász, akivel jól ismerjük egymást, megtölteti pálinkával kétdecis üvegét is.

- Hadd melegítsék meg reggeli előtt azok is otthon a gyomrukat! – mondja vidáman, és kezével eltakarja fogatlan száját.

Kora reggel a térre megérkeztek az árusok is. Gyakorlott mozdulatokkal felállították sátraikat és nagy hozzáéréssel rakták ki portékájukat a személyautókból.

- Nagy búcsúnk lesz – mondogatják templomba menet a tetőtől talpig feketébe öltözött öregasszonyok.

- Bizony nagy – hagyják rájuk a csillogó szemű öregek a sátrak 100-150 méter hosszú sorára pillantva. A templomba a „nagymisére” leginkább csak az öregek mennek, akiknek az élet terhe már meghajlította a hátát. A fiatalok a bisztróban vagy a sátrak előtt állnak meg, hogy szemügyre vegyék a „kínálatot”, eldöntsék, mit vegyenek a gyerekeknek, mire adjanak nekik pénzt.

A zene fergeteges erővel szólal meg. A diszkzsoké szerepét játszó legényke a körhinta előtt, mikrofonnal a kezében megszólítja a fiatalokat:

- Fiúk, lányok! Még van néhány szabad hely a repülő csészealjakon! Szálljatok be! Az égbe vezető úton az Eruption és a Boney M. szolgáltatja a zenét. A következő körben a Hobo Blues Bandet és a híres énekesnőt, Amanda Leart fogjátok hallani,

- Nekünk ennyi idős korunkban a polkák is jók voltak - jelenti ki fölényesen egy bajuszos ötvenes a társának, akin látszik, hogy hosszabb időt töltött a bisztróban. – Ezek itt, akik még álmunkban is rágógumit rágnak – mutat a farmeres fiatalok felé – talán azt sem tudják mi az a polka. Aztán reménytelenül legyint, és visszahúzza társát a kocsmába.

 Délelőtt már majdnem minden ház előtt autó áll, van, ahol kettő-három is. És nemcsak hazai rendszámmal, hanem csehszlovákkal is. A faluban a rokonok vannak többségben, és ahogy a rendszámokból megállapítom, a komáromi, érsekújvári és a galántai járásból jöttek, ahová a háború után sok kesztölci család áttelepült.

Kara Vendel pincéje előtt egy pozsonyi rendszámú Skoda áll.

- A búcsú mégiscsak búcsú, a legjobb alkalom arra, hogy az ember arokonait és a szülőhelyét megnézze – mosolyog Kara Lajos, egy frissen borotvált hatvanas őszülő hajjal. Hosszú évtizedeken át autóbuszt, majd trolibuszt vezetett Pozsonyban. Most már nyugdíjban van.

- l946-ban települtem át – mondja – de szülőfalumat, Kesztölcöt egyetlen percre sem felejtettem el. Nagyon sok rokonom van itt, akiket most már gyakrabban fogok látogatni.

A céllövöldénél kedves gyerekkori barátaim arcát fedezem fel, akik számára, bár már nem itt laknak, Kesztölc jelenti az igazi otthont. Krázsik Jóska katonatiszt, őrnagyi rangban az egyik alföldi nagyvárosban szolgál, Mihalovics Sanyi matematikát és fizikát tanít egy esztergomi középiskolában, Hegyvári Rudi a megyei tanács dolgozója….

Délre csaknem teljesen kiürül a tér, a falu búcsú napján az év leggazdagabb ünnepi ebédjéhez ül. A konyhákból tányércsörgés hallatszik, az utcákon az étkek illata száll. (A menü kevés kivétellel mindenütt egyforma: húsleves marhahúsból vagy baromfiból, főtt hús tormával, liba-vagy kacsasült párolt káposztával vagy csalamádéval, töltött káposzta, rántott sertésszelet rizzsel vagy krumplival. Az ebédhez tartozik még a feketekávé, a sokféle sütemény, és természetesen az ital.)

Az ünnepi ebéd után az egész falu a téren, a céllövöldék, körhinták és sátrak körül tolong. Elérkezett a gyerekek – és az árusok – ideje. A felnőttek ötveneseket, sőt százasokat dugnak a rokon gyerekeknek. Egyik-másik tíz-tizenkét éves gyerek akár ötszáz forintot is gyűjt így. Az árusok portékája – határtalan mennyiségű giccs – úgy fogy, mintha ingyen osztanák. Mindenki nagyvonalú. A becsípett legények a céllövölde előtt szoronganak: választottjuk előtt hencegni szeretnének a pontos lövéssel, de igyekezetüket nem koronázza siker. Szidják a tulajdonost, hogy légpuskái félrehordanak. Az édesanyák óva intik gyerekeiket, hogy pénzüket tegyék félre értelmesebb dolgokra. Többnyire hiába, a gyerekekre nem tudnak vigyázni.

Egyre hűvösebb van. Először az idősebbeket kergeti be a hideg, később a fiatalabbakat is. Csak a diszkzsoké ajánlgatja fáradhatatlanul repülő csészealjait és a legújabb világslágereket. A hangerőt még feljebb tekeri.

A fiatalság búcsúbálra gyülekezik a kultúrházban. A plakátok, amelyek azzal csalogattak a mulatságra, hogy a csévi Kara tánczenekar fog játszani”, elérték a céljukat. A kultúrház nagyterme inkább egy heringeshordóra emlékeztetett.

Hajnalban a fiatalok párosan vagy kisebb csoportokban szélednek szét, mennek hazafelé.

A kutyák veszett ugatása kíséri őket.

Bárkányi Valkán Zoltán

 Szlovákból fordította: Zsembery Teréz

Ľudové Noviny, 1980. 50. sz. 3. old.

Borítókép: Tóth Tibor festményének részlete

Olvasta már?

Megmérettek a borok Kesztölcön

Remek hangulatban zajlott le az idei borverseny Kesztölcön. Mindemellett a zsüri értékes tanácsokkal látta el a borászokat. A nyertes pedig Rittling István lett, aki meglepődött, hiszen először készített bort.

Ilyen volt a Tavaszváró séta

Hatalmas érdeklődés, kiváló hangulat! Ezek övezték az idei kesztölci Tavaszváró sétát. Walczer Patrik összefoglalója és fotóriportja.

Kesztölc a világörökségi várományos listán

Kesztölc is része az UNESCO világörökségi várományos településeknek. A pilisi kolostori táj és királyi erdő jó eséllyel lehet nemzetközileg is kiemelt helyszín. Bemutatjuk a javaslatot.