A találkozó célja -  azon kívül, hogy jól érezzük magunkat – Berda Józsefre (1902-1966) emlékezni. Felidézni és elmerülni egy kicsit a költészetében. Átélni azt a csodát, amit a természet nyújt számunkra. ( Itt a  hegyen percenként váltakozhatnak a légköri viszonyok. Május van, hát kezdjük egy májusi versével.

MÁJUSI MÁMOR

1.

Végül ránk köszöntött a...
részegségbe ringató álom:
május gyantája gyertyákat
gyújtott a gesztenyefákon!

2.

Égő lángként lobogj, ne aludj,
mindenre figyelj!
Haljon meg már a halál,
- élni kell, élni kell!

Berda József bemutatásához szemelvényeket használunk a

Nagy Ignác Madarak szavával szólni három nyelven című írásából A cikkben a szerző ezzel az egyszerűnek tűnő verssel az angol,orosz,lengyel nyelvekkel demonstrálja a nyelvi különbségeket. A cikk rendkívül érdekes, a műfordítás remek és példátlan formáját ismerhetjük meg belőle. Amennyiben kedvük/kedvetek van olvassák/olvassátok el az  Napút online folyóiratban, mely költő születésének évfordulóján 2018. februári számban olvasható.

„Ha össze kellene foglalni költői hitvallását és a számára oly fontos egyéni és társadalmi szabadsághoz fűződő viszonyát, akkor a Madarak szavával szóló című verse lenne a legjobb példa minderre.

Madarak szavával szóló

Hagyjatok meg szabad madárnak, ki
szabadon fütyörészhet a fán.
Hisz’ tudjátok: eleitől fogva
a szabadság volt az én hazám!

Berda József ebben a négy sorban összefoglalta személyes  értékrendjét, amely egyetemes és megrendíthetetlen, még ha múlt időben is beszél a versben: „a szabadság volt az én hazám!”.

A vers utolsó sora fenyegetettségre, az értékek elvesztésére utal, akárcsak azok az epigrammák, melyeket az 1956-os forradalom elfojtása után kéziratban hagyott, barátaitól-barátaihoz hordozgatva rejtegetni kényszerült.

A vers Berda 1957-es Ostor és olajág című kötetében kapott helyet. A szöveg maga olyan, mintha az egész berdai életmű összefoglalása lenne, hiszen benne van minden, ami a költőnek fontos volt: a szabadság, a költészet és a természet is. Ez a rövid négysoros vers 1957-ben a forradalom leverése utáni évben egy másik aktualitást is kapott, már nem csak Berda szabadság utáni sóvárgásaként, vagy szabadsághoz szóló vallomásaként lehetett értelmezni, hanem az egész magyarság szabadság utáni vágyakozásaként:

„Berda József mára kevéssé ismert, az irodalmi kánon peremére szorult, pedig ezernél is több verset írt.

Első publikált verse:

(Az én anyám) 1922-ben az Újpesti Napló közli.

Alig emlékszem szavadra már,

de arcod még vissza-visszacsillan elém,

gyermekkorom legendája: anyám, anyám,

jó apám szép felesége, te!

Gyerek voltam én, mikor te koporsóban

feküdtél, s úgy néztem akkor reád, mint aki

nem érti, miért nem fogadod fiúi köszöntésemet,

s hittem volt, mélyen alszol tán, olyan

mélyen, kit nem illik megzavarni ilyenkor,

engem-szülő tested szelíd nyugodalmában, melyet

már mosolyba borított azóta a távoli rádemlékezés. 

Első verskötete a Könnyek útja és egyéb írások, 1923-ban jelenik meg. Előszavát Krúdy Gyula írja.

Úgy képzelte, a költőnek szabadnak kell lennie mindenféle társadalmi kötöttségtől, hogy magát teljes egészében a költészetnek szentelhesse, a társadalom feladata pedig az, hogy a költőt támogassa. Berda így is élte életét, ez az életszemlélet és szabadságszeretet jelen van költészetében.  

A baráti alamizsnából és Isten ajándékaiból élő költő volt, 1945-ben feladott apróhirdetése így hangzott: „Ez nem tréfa! Mivel Magyarországon a legnevesebb költők vershonoráriuma 1 liter bor áránál is kevesebb: kéziratgyűjtőknek 1 liter borért egy szabadon választható versem kéziratát adom. (Vendéglősök és kocsmárosok is jelentkezhetnek.) Cím: Berda József, Újpest, Szent Gellért utca 31. szám” Az utca neve ma Berda József utca.

 "Hisz játék a művészet is: isten mentsen meg a komolyságtól...". írja Babits Mihálynak Kosztolányi, aki Berda József érdekében próbált közbenjárni a kortárs irodalom nagyhatalmú császáránál. Babits elzárkózott Ő a köztük hosszan elnyúló Parnasszust járta, a százszínű kövirózsákkal pompázó sziklakerttel. Berda kedves városa Esztergom.

Berda József: Vespera Esztergomban (1944)
Bárdos Lajosnak

Ülvén széles bazilikádban: messzi
múltad zenéjét hallgatom sugaras Esztergom.
Vespera veszi kezdetét! Fehér karinges
kispapok hosszú sora vonul be, s máris
fölzendül a testet-lelket elandalító
gregorián-kórus angyali zenéje. Ősz hajú
kanonokok breviáriumot olvasván, úgy
zümmögnek hozzá lila reverendában, mint
a szorgalmas méhek: csupa ékesség, fölemelő
látvány annak, ki mindig nemesebbre vágyik.
Ez kell néked most szenvedő lélek nagy
magánosságodban; hadd múljék a szomorúság,
melyet legyőzni csak a te örök dallamod
tud egyedül, Egyház s te legszebb leányainak
egyike, Esztergom, amint ízelítőt adsz idők
viharán át magadból, hallgatván emitt a
Vespera eget ostromló, férfias énekét.

 

 Berda a Pilist járja. Főként gombaidényben. De végül megkapja Babitstól a Baumgartent (igaz, jutalmat, nem díjat, a kettő összegszerűen nem is hasonlít egymásra).„ gombanevek versbe oldásában nincs párja költészetünkben: Téli fülőkegomba, Szentgyörgypereszke, Gévagomba. Politikai versei, epigrammái is jelentősek; plebejus gyomrából kiöklendezte a handabandát, legyen az horthysta, rákosista vagy kádárista. De legnagyobb képessége ahhoz volt, hogy a szemétből, és a szó szoros ételmében a szarból is költészetet varázsoljon, és mindezt megspékelje valami furcsa, szociális érzékenységgel, a gyomor osztályharcával.”írja róla Bán Zoltán András

SZENTGYÖRGYPERESZKE

A fiatalság lobogásának, májusnak menyasszonyaként
libegtél ki az üdezöld harmatos füvek mögül
őszibarackillatú Szentgyörgypereszkénk!...
Ki harmatozta-lehelte beléd ínyünket izgató
káprázatod? Hamvas, selyemszürkés színben,
majdnem rangrejtve mutogatod magad a fürge
szemnek, szinte bújócskázol előtte; de inkább
a finom orrszimat talál rád, akár a nyugtalan
kamasz a várvavárt szerelmi pillanatra.
Nem megenni, étekként élvezni, inkább
megtalálni, felfedni szebb téged rejtekedben,
a koronás bükkfaerdők mélyén! -
Május magasztosságát hirdető
Szentgyörgypereszke, most íme, lázas
kíváncsiságú keresőd-kutatód
köszönti májusi megszületésed!
Mint az égbolt titkába merülő a mesebeli
csillagok tündöklését az égen: úgy lássalak,
úgy vezess gyermekeidhez, testvéreidhez, csodálatos
családod körébe, ott fent, a Nagyhideghegy tetején!

TÉLI FÜLŐKEGOMBA

A hófoltoktól csillogó fatönk
tövében pillantottam meg narancs-sárga
csokrodat s mint a színes lepkét...
kergető diák; úgy szaladtam letépni téged.
December közepén álombéli látvánnyá
varázsolódtál, amint eszembe jutott:
e hónap csodája vagy te, mely télen
terem csak s a hó alól is kidugja fejét az
emberi szem ámulatára. S ha jön
a fagy? akkor se halsz meg, bár nem
nőssz tovább; míg meg nem enyhül az idő, hogy
aztán megint nőjj örömünkre; hogy a legfinomabb
gombasalátaként kerülj végül az asztalunkra.

A költészetben, túrázás közben a hegyekben és számos barátja körében volt igazán elemében. Önéletrajzában, amelyet 1948-ban írt, így ír saját magáról:„Jelenleg 46 éves vagyok, de még mindig kamasznak érzem magam. Mert csak az öregszik meg, aki meg akar öregedni!”

MERENGÉS

Unod már emberi alakzatod rádromlott
rongyait? A sok szeszélyt, zűrzavart, mibe
a sors sodort? Fordulj a nap felé! tőle...
kérj kegyelmet elégedetlenséged ellen!
Meglásd, nem leszel soha szürke-száraz,
maga-korhadásában megnyugvó, szomorú roncs!
S ha babonás módon, álomkergetőként
változnál meg hűséges hited harca szerint?
Mit törődsz véle most már?! Végül tán
illatozó gyümölccsé vagy vidám, üdítő
itallá alakulsz át emígy s még így is az
élő valóság érlelő lángolása
maradsz te mindörökké.

MAGAM INTÉSÉRE

Eleget szántad a világot,
most már szánd inkább magad,
hogy megvadult indulatod...
sokszor a sárba ragad.

Vak érzékenység, indulat,
ne vegyétek el eszem.
Győzz le, szelíd szeretet,
te gyönyörűséges győzelem!

Végy kegyedbe, jóság, legyek
olyan, mint a kisgyerek,
ki anyja szaván csüng és
arany homokban hempereg.

Berda a kurta szárú gatyát epikureus és libertinus megfontolásból hordta: "nem különcködés, inkább / egészségre vágyakozás jótevő / játéka vagy te nékem; lélegzés, / lázas lihegés a test szabadsága után!" És a vers (Rövid nadrág) zárlata nagy önjellemzés: "egy csavargó diák, ki állandó / vakációnak véli a világot."

Vasárnapi öröm

Mint püspök, ha főpásztori díszbe
öltözik, úgy öltözködöm külön én ...
szemet-vidító turistaruhámba
a ti tiszteletetekre, hogy méltón ünnepeljelek
titeket, messziről tündöklő hegyek s ti
rejtett völgyek, kik az Isten ölében
ültök, mióta áll a világ.
Akár a rajongó gyermek, kinek könnyű
madárként repül a lelke, úgy
húzom magamra én is a rövid
nadrágot, viharkabátom s a szöges
bakancsot, olyan örömmel! Hadd
izmosítsa-villanyozza csupasz térdem
és sápadt arcom az acélkék levegő!
Mert így esik ez jól s mert való: külön
ruha illik a különb lélekhez, ki hozzád
hasonul s beszélni akar veled, mély titkú
rengeteg, - magas hegyek
és mély völgyek szelleme!
Ó fogadjátok hát gyermeki
megilletődésem szavát most, hogy
közétek készülök s feleljetek ünnepi
ruhámra, mely a lelket fejezi ki, véget
nem érő lombsuhogással, az erdők
vidám és szomorú színeivel, egyre áradó
illatáramotokkal, hogy áhítattal járhassak
bennetek, mikor megszáll a szépség bűvölete,
távol a romlott emberiségtől.

A BOLOND KÖLTŐ ELÉTEK ÁLL (részlet)

„Ki az én bűnöm? ne kérdd. - -
Hiszen tudom: bolond költő volnék
és szegénységből nem lehet megélni....
De én
mégis gyerek leszek
és asztalomhoz ültetem a kiéhezett kutyákat,
ménkű-üres zsebeim alatt
talán még nem fogyott el a szeretet. – „

Ha mázsára raknák
gyönge szívemet: lehet,
kősúlyra ítélne a Mérték,
mert gyűlölni kell
a bigott koldusokat, akiknek száján
fonnyadni indul Krisztus. - -

Nékem dalolni muszáj
úri suhancnak értelmetlen
tisztaságokért: életemért, életedért!

Ó, mért szégyelném mégis, hogy
tegnap tán selyemfiú voltam,
s te barátom miért szégyelnéd?
Tanuld meg:
állati szagok ízelője ha lettem
Isten bőnyakú kulacsában, -
én mégis anyám fia voltam,
testvérem testvére maradtam. - -

Én nem bánom, mi történik eztán:
valaki úgy akarta tán - legyek
már játék komisz gyerekeknek
szívtelen nyelvöltögetők láncában;
mert vissza kell adni a kölcsönt
árok partján agyonvert macskákért,
szegény megkínzott kutyákért...

Ó jól van ez így,
rossz költő ismerje végre a Bibliát
és csámpás lábait bízza a kék lányok szívére. - -
Én mégis elétek álltam:
lám, nem szégyeltem
levetni cifra rongyaimat, -
mert fáj, nagyon fáj
meszesgödörbe-hullt fiatalságom
és szeretnék
önérzetes szolga lenni megint,
de ti nem bocsáttok meg nékem,
s én nem bocsátok meg néktek,
mert én már csak dadogok,
dadogok,
szeretni szerető,
nevetni meghaló
szegény bolond költő...

Minden versgyűjteményét - egyetlen kivételével - Újpesten adták ki. Berda versei hajdan kézről kézre jártak, kocsmák pultjain cseréltek gazdát. Berda 1944-ben Baumgarten-díjat, 1965-ben József Attila-díjat kapott.

Újpest honlapjáról ollózva:

„ A Berda Baráti Kör a költő születésének évfordulóján egy-egy üveg bort helyez el Józsi bácsi szobránál. Ez nem kegyeletsértés. A költő társaságában egyszerűen nem volt helye a komolyságnak. Erre álljon itt két, Berdára jellemző anekdota:

– Berda József halálhíre életem első, már főiskolai művésztelepén ért utol. Művészettörténész tanáromtól, Cifka Pétertől hallottam, amikor 1960 nyarának végén Zebegényben Szőnyi Istvánt temették, a gyászolók között megjelent egy oda nem illő figura, rövidnadrágban, borostásan, hátizsákkal. Berda volt. Többen kérdőre vonták, hogy mert a temetésre így odaállítani. Berda azt mondta, lassan a testtel, Szőnyi egyedül őt hívta meg közülük. Elővett egy levelet, amelyben az állt: „Jóska, ha Zebegényben jársz, látogass meg…” – írta az újpesti születésű mester. Az út Berdánál többnaposra sikeredett, számos helyen lelt marasztalásra, kosztra, kvártélyra. Mire Zebegénybe elért, Szőnyi István már nem élt.

Egy másik történet szerint a kissé illuminált költőt a rendőrök vitték el az újpesti utcáról. Az eljárás ellen persze tiltakozott: mondván ne csinálják ezt vele, mert este Kodályékhoz vacsorára hivatalos. „Még félre is beszél az öreg” – legyintettek az egyenruhások. Reggel a fogdában ébredve is zsörtölődött Berda, így kénytelenek voltak felhívni a telefonszámot. A Kodály-lakás volt a vonal végén. Amikor megmondták, egy  magát Berda Józsefnek nevező férfi hivatkozik rájuk, a vonal végén csak annyit kérdeztek: hol van? Máris indulunk érte.”

A humánumot, a természetet, a szépséget és a művészet csodáit tematizálta. Bátran írt az ember biológiai természetéről, a szerelem testi oldaláról, az étkezések és fizikai tevékenységek által szerezhető örömökről. Költészete azonban teljesen eltért kortársai művészetétől. Más alapélményekből táplálkozott, és azok, akik a Nyugatosok legnagyobbjainak műveit olvasták, nem mindig tudták hová tenni Berda egyéni hangon megszólaló sorait. Az 1930-as évek legvégéig nem foglalkoztatták nemzeti, társadalmi, szociális vagy politikai témák, de nem volt esztétikai és lételemi inspirációja sem. Mégis sokan forgatták versesköteteit, szép számmal talált mecénásokat is, így tudta függetleníteni magát a mindennapi problémáktól.

Berda József kiállt minden teremtett lény mellett, kiállt az emberi test folyamatainak felszabadítása mellett, kiállt a mindennapi örömökért, kiállt az emberségért és kiállt a számára legnagyobb érték, a szabadság mellett is.

Így történt, mondja később Kovalovszky Miklós, aki tanúja Berda és a Fekete-hegy utolsó egyesülésének. 

„Legkedvesebb helye a Pilisben levő Fekete-hegy volt, ahol egy kis turistaházikó most már emléktáblával is őrzi az ő ottani szíves tartózkodásainak az emlékét, 1963-ban írta meg azt a versét, amelyben fohászkodik, hogy bárcsak még egyszer eljuthatna erre a tündéri helyre. A következő év nyarán valóban sikerült eljutni oda. Miután megpihentünk, ebédelgettünk, iszogattunk, majd kiálltunk a hegytető legszélső sziklapillérére, ahonnan csodálatos kilátás nyílik az alant elterülő erdőrengetegre. Ott álltunk, magához szorította görbe turistabotját – mint egy püspöki pásztorbotot, úgy fogta maga előtt –, behunyta szemét, és elénekelte a főpapi áldást a csodálatos tájra, amely előttünk elterült. Olyan áhítattal és meghatottsággal, bármiféle komédiának a látszata nélkül, hogy érzett az a mély őszinteség, amely áthatotta: ő most búcsúzik ettől a tájtól.”

Ugyanerről a sziklapárkányról látta ezt a csodát.

Feketehegy

Felejthetetlen Feketehegyünk a Pilis
szívében-közepében, mikor mehetek
fel hozzád megint? Tündéri tájad,...
lenyűgöző panorámád Esztergom s Szentlélek
felém a fölötte-körülötte káprázatos
hegygerincekkel a Ráró s a Vaskapu;
mily' álomtúli vidék ez,
végeláthatatlan erdőkoszorúval!
Barangolók szerencséje, egészség, ne hagyj el;
engedd, hogy végigcsavarogjam halálom előtt még
egyetlenegyszer e költőknek is nagyobb
szárnyakat teremtő hegyi mennyországot.

Berdát fölületesen jellemezhetné: bohémság, hetyke koldushajlam, piálási kedv, hedonisztikus provokáció, a pokoli szegénység szemtelenkedő kétségbeesése.

 Határozottan jól kiírtan megjelenő fricskák a polgárpukkasztó versei.

GÁTLÁS NÉLKÜL

Ez volt aztán az isteni böfögés, pajtás!
A becsületes bor így végzi el már a maga
dolgát a jó gyomorban. Ily könnyű, terhétől...
szabadult régen voltam én, - szinte
megfiatalodtam belé; csupa dicséretté
váltam az égiek iránt!

Óh, ha kiböffenthetném most, romlott levegőként,
valamennyi zsarnok agyalágyult jelszavát is;
hogy, mint a semmi, elpárologjon vele: nem
tudnád te, mily hősi dolgokat művelnék én!
Egész nap, éjt-napot ennék-innék s végül is
akkorákat böfögnék dühöm jókedveként, hogy
felrobbanna tőle az eszét-vesztett világ.

(És egy az ivós-zabálós verseiből)Óh, ha kiböffenthetném most, romlott levegőként,
valamennyi zsarnok agyalágyult jelszavát is;
hogy, mint a semmi, elpárologjon vele: nem
tudnád te, mily hősi dolgokat művelnék én!
Egész nap, éjt-napot ennék-innék s végül is
akkorákat böfögnék dühöm jókedveként, hogy
felrobbanna tőle az eszét-vesztett világ.

EGY VENDÉGLÁTÁSRA

Csülökpörkölt! Csülökpörkölt! -
Valóság ez, áldott barátom?!
Te traktálsz vele? mikor mindenki fukar?!...
Hej, csülökpörkölt! Te mosolyogsz szemembe,
valóban te csiklandozod az orrom?
Ó, szám, szájam boldogsága;
egyél, zabálj! itt a földöntúli
alkalom reá! S még csípős murci
is van hozzá, étvágyingerlő biztatásnak?
Ez több, mint gyönyörűség! több mint
élvezet! Inkább ünnepélyes,
hálaadó istentisztelet!

Jánossy Lajos Literatúra magazin 2012-ben megjelent rövid írásából

 „Költészetének és - ne kerteljünk - Berdának személyesen alapállása angyalian barbár. Habzsolóan, elragadtatottan archaikus lény beszél a verssorokban és között, egy faun és Mercurius keveréke, pontosabban: újpesti proli; remekbe szabott magyar vágáns.

Verseiben női térdek, tomporok, keblek és nyakak, hajlatok és ívek „újreneszánsz” odamondással, kotnyelességgel és átadással bűvölten ismételgetett arzenálja. Megnevező szavakkal, határokat kétségbe vonóan, átlépően. Azokat felrúgóan. Vérbőn, patakzón, erővel. A vad, mégis gyengéd ecsetvonású freskókon és akvarelleken Berda Assisi Szent Ferencet idéző-kísértő himnuszai az adakozó, vendéglátó természethez. Tyúkhoz, tojáshoz, disznófejhez. Libához. Kacsához. És persze a borhoz, a borhoz. A borhoz.

BORNAK UDVAROLÁS

Ha annyira szeretsz, tündéri tütű, végezz
ki szereteteddel, de csak lassan; pillanatig
se légy fukar hozzám, hisz' így...
magasztalhatlak még sokáig!
Se kutyám, se macskám; kire
vigyázzak hát hiába? (Csak te, konokul
türelmes szív, bírd az iramot minél tovább!)
A butát még butábbá, de a bölcset még
bölcsebbé egyaránt te teszed, aszerint, ki
mire érdemes s én eszerint szeretnék
szeretkezni még véled kerek száz
esztendeig akár; mindenkit szeretvén, ki
az életre esküszik s boldogabb sorsot akar
az élet édességes kínálata szerint!

Az anyagcsere, a profán és a szent között különbséget nem vonó, nyers, ugyanakkor engesztelő áldozatokat felmutató nyelvi mutatvány az övé; az emlékezetet őrző talizmán.

Különös idill című opusza költészetének egyik világító pontja; ars poetica, mondhatnánk????

Végtére és meggyőzően – szavatosságát nem vesztő, derűs vigasz. Minden évszakra.

Berda József: Különös idill

Rámjött a szükség s bármily fertelmes
beszélni erről: mégis nagy, emberi
öröm volt leguggolni a széles dereku
fűzfa mögé s ripsz-ropsz, máris ott
párolgott a kis barna dombocska a csillogó
fehér havon. Mindez oly közönségesen kedves
mívelet vala, hogy leginkább hallgatni illenék róla,
de feltápászkodásom közben egy karcsú szán
ringott el közelemben, tele jókedvű társasággal.
Nyilván rajtam derültek harsogó nevetéssel;
meglátván a furán felkelő napot, mi
végül engem is köhögésig menő nevetésre
ingerelt, érezvén gyarlóságom félszeg okát.
De még ennél is nevetségesebb volt az a drámai
pillanat, mikor elhagyván megkönnyebbülésem
szinhelyét, mint a kilőtt nyilak tömege, úgy
repültek otthagyott maradványomra a csikorgó
fagyban oly sokat koplaló árva verebek,
hogy szinte nem tudtam: sirjak-e, nevessek-é?
S ha láttad volna; mint csipogtak-csiripeltek,
örvendeztek és verekedtek e komoly bőség láttán!
Csak akkor értenél meg igazán: mire is volt jó
ez a szemérmet sértő, egészséges művelet s
bizony nem botránkoznál meg sohasem, ha ilyen
furcsa gondolatok is foglalkoztatják elmém néhanap.

1928-tól a Nyugat, 1929-től a Széphalomban publikál egy ideig Az Est-lapokban. Az Álláspontban megjelenő erotikus verse miatt eljárást indítanak ellene. 1938-ban aláírja a készülő zsidótörvény ellen tiltakozó memorandumot. 1940-ben egyik erotikus verse miatt  Béke c. kötetét elkobozzák. 1941-be Ördögnyelv c. verseskötetéből a cenzúra 12 verset töröl. Baráti szálak fűzik József Attilahoz  (is).

Álljon itt egy Berdától „szokatlan” szépség a szerelemről is.

ENYÉM - TIÉD...

Csókod: a lelkem...
Szent tested: az ágyam...
Véred: a merszem......
Szűz szemed: a vágyam.

Álmom: a tiéd...
Bús szíved: az enyém...
Én néked: egy Lét,
Te nékem: a zeném.

Én néked: Élet...
Te nékem: Halál,
hol száz szent Vétek
önmagára talál.

"Halhatatlan versei magasan szállnak, égi hattyúk, ezért kevesen látják azt a repülést, de majd jönnek jobban látók..." - írta róla 1977-ben Kormos István

A jobban látók megszülettek!

LASSABBAN...

Ugyan ki ismeri majd
a lárma-vert költőt,
aki tegnap még homályos verset írt...
legbolondabb szerelméről?

Tán egyszer mégis csak elhisszük:
fiatalság, bolondság! -
boldog csikószerelmünk elmúlt!

Szomorú volt? nem baj!
légy áldott szomorúbb szomorúság!
De öregedő kamasznak
nincs mit siratni-szeretni:
- nekünk már különb legyen
bölcsen szürcsölni a meleg húslevest,
néha mosolyogni és három délutáni órát aludni,
bizony aludni, vagy
sétálni a jószagú levegőn... –

Ó, kongó handabanda, olcsó költők száján!
a nagy zajban nem halljuk egymás szavát:
tanuljatok meg egyszerűnek lenni.
Szelídebb betegek legyetek már
és akarjátok végre,
hogy Isten jósága bennünk lakozzék
- eltévedt angyalokban...

Szomorú volt? nem baj!
légy áldott szomorúbb szomorúság!
De öregedő kamasznak
nincs mit siratni-szeretni:
- nekünk már különb legyen
bölcsen szürcsölni a meleg húslevest,
néha mosolyogni és három délutáni órát aludni,
bizony aludni, vagy
sétálni a jószagú levegőn... -

Ó, kongó handabanda, olcsó költők száján!
a nagy zajban nem halljuk egymás szavát:
tanuljatok meg egyszerűnek lenni.
Szelídebb betegek legyetek már
és akarjátok végre,
hogy Isten jósága bennünk lakozzék
- eltévedt angyalokban...

Tán egyszer mégis csak elhisszük:
fiatalság, bolondság! -
boldog csikószerelmünk elmúlt!

Szomorú volt? nem baj!
légy áldott szomorúbb szomorúság!
De öregedő kamasznak
nincs mit siratni-szeretni:
- nekünk már különb legyen
bölcsen szürcsölni a meleg húslevest,
néha mosolyogni és három délutáni órát aludni,
bizony aludni, vagy
sétálni a jószagú levegőn... -

Ó, kongó handabanda, olcsó költők száján!
a nagy zajban nem halljuk egymás szavát:
tanuljatok meg egyszerűnek lenni.
Szelídebb betegek legyetek már
és akarjátok végre,
hogy Isten jósága bennünk lakozzék
- eltévedt angyalokban...

Tán egyszer mégis csak elhisszük:
fiatalság, bolondság! -
boldog csikószerelmünk elmúlt!

Szomorú volt? nem baj!
légy áldott szomorúbb szomorúság!
De öregedő kamasznak
nincs mit siratni-szeretni:
- nekünk már különb legyen
bölcsen szürcsölni a meleg húslevest,
néha mosolyogni és három délutáni órát aludni,
bizony aludni, vagy
sétálni a jószagú levegőn... -

Ó, kongó handabanda, olcsó költők száján!
a nagy zajban nem halljuk egymás szavát:
tanuljatok meg egyszerűnek lenni.
Szelídebb betegek legyetek már
és akarjátok végre,
hogy Isten jósága bennünk lakozzék
- eltévedt angyalokban...

Őrízzétek a titkot és a közös élményt, Fekete-hegy varázsát, a gombák ízét, a szél érintését a bőrön. Olvassatok Berdát!