Marek Viktor: Kesztölc 1956 című könyvét olvastam , amit decemberben jelentet meg Kesztölc Község Önkormányzata. A könyvet Radovics Istvánné és Nyírő András szerkesztette. András írt előszót is a könyvhöz. A szerző a könyvet szüleinek ajánlja.

A könyvet elfogultság nélkül olvastam végig, annak ellenére hogy kesztölci vagyok. Először egyhuzamban olvastam el, majd ismét, immár részleteiben is. Lenyűgözően gazdag forrásanyagra támaszkodik a szerző, a tényeknek utánajárt, valós dokumentumok alapján. Mindezek ellenére és mellett, a könyv nagyon olvasmányos, nem száraz történelemóra. Bizony sokszor elmosolyodtam magamban, egy-egy humoros részt olvasva, mert olvashatók bennük ilyenek is, a könnyfakasztó részek mellett. A könyv szereplőinek valódiságát még az is alátámasztja, hogy részletes, konkrét életrajzi adatokat közöl az épp említésre kerülő cselekmény kapcsán.

Kesztölc történetével nyit a könyv, a kezdetektől a II.világháborúig: Ezután a szovjet csapatok bevonulását, és a háború utáni nyomort és lakosságcserét írja le, nagyon részletes és megható stílusban, szem nem marad szárazon. Bizony nehezen tudjuk elképzelni, milyen lehetett átélni ennek a nehéz korszaknak a hétköznapjait. A történet mélyen elgondolkodtató, elszomorító, és reményt is ad. Hiszen a könyvben az emberi természetről olvashatunk látleletnyi részeket. Szó esik barátságról, összefogásról, együttérzésről, és árulásról, besúgásról. Az egyén félelme a hatalomtól, ami jellembeli gyengeségét mutatja. Nem vagyunk egyformák, mindenkire másként hatott a kor politikai, gazdasági és erkölcsi nyomása, és ennek ellenállni illetve benne lenni, bizony súlyos felelőség.

Megható volt olvasni azt a részt, ahol egy nő micsoda lelkierővel bírt, hogy nem tudták besúgásra kényszeríteni, sőt, megfigyelések és zaklatások alatt is volt ereje félrevezetni az államhatalmat, és saját igazáért kiállni. Másutt viszont szomorúan olvashatjuk, hogy barátait árulta el valaki, és besúgó lett: az utókor szamon kérheti, de mindig az adott helyzet és pillanat az, ami számít. Akkor és ott, az egyén miként tud megfelelni, ez már a személyiségtől függ.

Részletesen olvashatunk a falu történetéröl az ötvenes években: miként lopták el a művelődési házból a rádiót hogy eladják, és a pénzból röplapokat készíthettek, bár utólag evvel nem tudtak elszámolni. 250 darab röplapot szórtak szét. Szabotázsként szalmakazlakat gyújtottak fel, de az egyiket nem tudták mert túl nagy volt a szél. A faluban vegyes volt a politikai élet: kommunisták, baloldali elkötelezettségű és nemeztőr is volt, és 20 munkaszolgálatos zsidót rejtegettek a Pilis barlangjaiban: ez a sokszínűség bonyodalmakat is okozott. De a falu lakói igyekeztek minden korszakban megőrizni a helyi demokráciát, a lakosságcsere és a szovjet csapatok bevonulása és az azt következő évek folyamán is. Az összetartozás nagy volt, az ajtón bekopogó ismeretlen sebesülteken segítettek, támogatták, tudva micsoda kockázat ez rájuk nézve. Szegények voltak, de lélekben gazdagok. A kényszerű téeszítés és egyéb dolgok bizony nagyon megkeserítették sorsukat.

A kesztölci ellenállásról és a későbbi megtorlásról szóló fejezetek megrázóak, ahogy a többi rész is. De olvashatók humoros részek is, mikor pl. 1952 augusztusában az ÁVH-sok az időközben megváltozott házszámok miatt rossz helyre mentek a keresett személyek előállítására. Egy visszaemlékező pedig azt mondta: "Úgy állt a puska az ajtó mögött, mint a seprű". Felváltva olvashatunk megmosolygtató és elszomorító dolgokat, és ez végig siklik az egész könyvön. Ezért olyan olvasmányos, érdekes, mert egyik véglet váltja a másikat.

Az 1956-ról szóló fejezetben kibontakozik a legenda mögött a valóság: mégis csak volt tankja a falunak, vagyis ahogy a közmondás tartja: nem zörög a haraszt, ha a szél nem fújja. A röplaszórás, a gyújtogatás, robbantgatás és a köztársaság megalakítása megadta az alapot a szájhagyományoknak melyek aztán országosan ismertté tették Kesztölc nevét. Ma is gyakran viccelődnek avval, ha valaki Kesztölcre megy, hogy útleveled van? - mert külön köztársaság volt.

A forradalom utáni idökről is részletesen olvashatunk, képet kapunk az akkori hétköznapokról, a megtorlások borzalmairól, és a változásokról. A Zárszóban ezt olvashatjuk: „A forradalom egyik csodája, hogy az országra felülről rákényszerített tanácsrendszert nagyon rövid idő alatt lebontotta és valódi, alulról szerveződő demokráciát állított a helyébe valódi demokratákkal. A nép ugyanis olyan embereket választott vezetőknek, akik kiérdemelték bizalmát. Ezek az emberek próbáltak rendet teremteni és a rend felett őrködni. A mindennapi életet újra megszervezni, mindezt úgy, hogy a központi hatalom összeomlott. Valójában csak magukra számíthattak.”

Szerencsére a múlt nem vész homályba, semmilyen tekintetben, és voltak, vannak és lesznek, akik megőrzik, megírják, elmondják egy adott kor eseményeit. Ez a könyv is ékes bizonyíték erre. Hálásak hálásak lehetünk hogy szerzője időt és fáradtságot nem sajnálva, rengeteg háttérmunkával feldolgozta és olvasmányos formában közzé tette a mi kis történetünket.

A programot az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulójára létrehozott Emlékbizottság támogatja